Anaconda (1997) (Anakonda)

anaconda_thumbA mainstream filmipar a 90-es évekre facsarta ki végleg a horrorfilm műfaját. Amíg a Sikoly, a Blair Witch Project és társaik el nem hozták a szükséges vérfrissítést, nem indult el a hollywoodi remake gépezet, és az indie filmesek sem dobtak össze alacsony költségvetésű, ám annál jobb független horrorokat, az ipar legnagyobb dobásának azt látta, hogy ismert horror történetekben és alapreceptekben híresebb színészeket és nagyobb költségvetést szerepeltetett. Ennek a folyamatnak terméke az Anakonda is – bár nem épp a legminőségibb.

anaconda1

Egy National Geographic dokumentumfilmes csapat az Amazonason próbál lehajózni, hogy egy addig ismeretlen, titokzatos törzsről forgassanak filmet. Útjuk közben összeakadnak egy bajba került kígyóvadásszal, akivel hatalmas szerencséjük van, állítása szerint ugyanis ismeri a törzset, és szívesen elvezeti őket hozzájuk. Az általa tervezett útvonal azonban egyre kevésbé biztató, egyiküket pedig egy darázs is torkon csípi, amely miatt kénytelenek a leggyorsabb úton visszatérni a legközelebbi városba. A visszaút azonban csapda, útitársuk ugyanis titokban saját céljának elérésére próbálja felhasználni őket: élve akarja elkapni a Föld legnagyobb, legvérszomjasabb anakondáját.

anaconda2

A színészi gárda nem kis nevekből áll, még ha többségüket nem is feltétlenül színészi tehetségük miatt ismerjük: Jennifer Lopez, Kari Wuhrer, Ice Cube, Jon Voight, Danny Trejo, Owen Wilson. A film helyszínei is autentikusak, összességében egy kellemes kalandfilmet lehetett volna összehozni a receptből – a gond csak az, hogy a cél nem kalandfilm, hanem kaland-horrorfilm volt, és az egyetlen elem, amire a költségvetésből látványosan nem maradt, az a címszereplő. A hatalmas kígyót az egész film során csak két formában láthatjuk, vagy a fejét (makett), vagy támadás közben az egész testét (a valaha volt legrusnyább CGI-animációk egyike). Vagyis pontosítok, nem csak a kígyóra, a forgatókönyvírót sem a legjobbak közül választották, a sztorit ugyanis a legegyszerűbb, legfájdalmasabb klisék alkotják. Az így összeálló maszlag pedig – gyenge történet, nevetségesen kinéző szörny, hullámzó minőségű színészi alakítás – egy fájdalmasan középszerű filmet eredményez. Szódával elmegy, de kétlem, hogy néhány hét múlva bármire is emlékeznék belőle.

értékelés: 5/10

Zoo_Lee

Be the first to comment on "Anaconda (1997) (Anakonda)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .