Almost Dead (1994) (A feltámadt halott)

almosdead_thumbHa azzal érvelnék, hogy most bemutatok egy filmet, melyben Costas Mandylor és Shannen Doherty együtt szerepel, azzal tisztában vagyok, hogy nem csigáztalak fel Benneteket eléggé. Viszont ha úgy fogalmaznék, hogy a Fűrész-filmek kétarcú Hoffman nyomozójának, valamint A bűbájos boszorkák elbűvölő végzet-asszonyának románcát láthatjátok egy csapnivaló B-filmben, akkor talán egy életre is elmegy a kedvetek a megtekintésétől. Nos, ez utóbbi lenne nem titkolt célom.

Filmünk főszereplője Katherine Roshak (micsoda véletlen vezetéknév-választás) pszichiáternő, aki még mindig nem képes feldolgozni négy éve elhunyt (meggyilkolt?) édesanyja elvesztését. Egyik nap, ebédidőben hirtelen megpillantja halottnak hitt édesanyját, amitől úgy kiborul, hogy tálcákat kezd dobálni idegenekre, majd pszichomókus cimborájához fordul segítségért. Az persze annyival elintézi, hogy képzelődik. Miután elhunyt anyját rövid időn belül másodszor is megpillantja, este még elzarándokol a temetőbe, ahol a sír körül friss földnyomokat vesz észre, így hát mi sem természetesebb, mint beugrani a közeli rendőrősre, és arra kérni őket, hogy ássák már ki a sírt, mert szerinte kikelt belőle a mutter. A kirendelt tag, Dominic (Fűrész filmek Hoffman nyomozója) pár emberével kinyitja a koporsót, és az elhunyt tényleg nincs benne. „Elég furcsa szag van, nem árt egy kis szellőztetés” – mondja az egyik sírásó. Én erre nem mondok inkább semmit.

almosdead_1Ezek után a rendkívül megértő Dominic elcipeli a csajt egy púpos, ámde szimpatikusnak tűnő bárpultos haverjához (Eddy), aki aztán éjjelre elszállásolja őt, reggel pedig feltűnően kedves hozzá, kacsintás. Katherine hazautazik, de otthon nem várt események fogadják: fürdőszobája teljesen kiégett, ami szerinte a mutter jelenlétének megdönthetetlen bizonyítéka. (Az, hogy pókok mászkálnak benne vagy teljesen ép törülközőt láthatunk a helyiségben, senkit ne zavarjon meg, totál kiégett, és kész.)

almosdead_2Később Dominic Katherine állítólagosan feltámadt anyja után ered, amikor az leskelődni kezd, de aztán galamboktól beparázik, és lefújja az üldözést. Mindenesetre ad egy pisztolyt a lánynak, hogy meg tudja védeni magát, mire a párnája alá rejtett fegyver reggelre nyomtalanul eltűnik. Látogatást tesznek az egyik elismert boncmesternél, majd a templomba betérve Katherine-t újra meglátogatja nem létező édesanyja, mire pap haverjuk kezdi a sátánt is belekeverni ebbe, a már így is elég szövevényes történetbe. Este egy jól sikerült, víz nélküli mosogatás után – szinte szikrázik köztük a levegő! – valószínűleg dugnak is, legalább a rossz vágásnak köszönhetően erre lehet tippelni. Másnap letartóztatják Dominic-et, mivel a lánynak adott pisztollyal lőtték fejbe a púpos barátját, és minden nyom hozzá vezet. Ugye, hogy kezd izgalmas lenni?! Na jó, nem, csak vicceltem.

almosdead_3Katherine még nincs teljesen maga alatt, így sokadszorra is meglátogatja az anyja. Logikusan visszamegy a templomba, mert ott legutóbb sem volt biztonságban. Aztán a halott anyja kísértő szavára kiveszi az összes örökölt pénzét, és már-már el akarná égetni a sírja fölött (mivan?!), amikor valaki belelöki a koporsóba, amiben ráadásul benne az édesanyja oszló teteme… Teljes a káosz! Szerencsére a pap kimenti őt, és a magát tisztázó nyomozóval együtt végre utánaerednek elhunyt édesanyja rejtélyének, ami logikátlanabb és kacifántosabb, mint azt valaha is gondoltátok volna!

almosdead_4Kedves Olvasók, most olyan rettegett B-filmnek lehettek tanúi, aminek szinte minden egyes perce aranyat ér! Nem hazudok, mikor azt mondom, hogy szinte egymást követik a már-már paródiába illő jelenetek, amikben néha teljesen irritáló módon elveszik a háttérben zajló események zöreje-zaja, bár a végletekig szenvtelen, és halálosan unott szinkron is csak húzza le az egészet. Az, hogy néha totálisan logikátlan dolgok követik egymást, mind semmi ahhoz képest, ahogy szereplőink egy-egy helyzetben viselkednek, kvázi játszanak. Van egy rész, amikor a laboros csávó teljesen fapofával húzza ki egy floppymeghajtóból (!) a frissen készült fényképet – azon konkrétan beszartam! Ilyen és ehhez hasonló nonszensz dolgokkal kell számolni, amennyiben figyelmeztetésem ellenére mégis beszerezzük eme fércművet.

 Értékelés: 4/10

eyescream

Be the first to comment on "Almost Dead (1994) (A feltámadt halott)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .