Wrong Turn 2: Dead End (2007) (Halálos Kitérő 2)

wrongturn2_thumbJó pár évvel ezelőtt Blizz írt méltató ajánlót az akkor újonnan DVD-n megjelenő első részről és mivel mostanra már franchise-zá vált (idén jött ki a hatodik rész), így épp itt volt az ideje a cikket is sorozattá bővíteni.

Blizz még remélte, hogy az alapfilmnek csak azért lett ennyire erőltetett a befejezése, mert a folytatásban majd így újból lehet csodálni Eliza Dushku szépségét. Viszont azt a bizonyos reményhalt baszott visszadobni az egyszerű horgász, így a kívánság nem teljesült. Lévén, hogy csak DVD-n megjelenő home entertainmentről van szó, így a feszültségkeltés tudatosan (vagy csak így sikerült, ki tudhassa ezt?) ki van miskárolva, helyette pedig a helyzet adta poénokon van a hangsúly és a gallon véren.

wrongturn201

Nyugat-Virginiában járunk, a beltenyésztett hillbillyk természetes, őshonos élőhelyén. Egy vadonatúj túlélőshowt forgatnak az erdőben, minden fa és ember bekamerázva. A szereplők kettesével vannak csoportokba osztva (két ember az már csoportnak számít?), így kell életben maradniuk az őskori körülmények között és feladatokat végrehajtaniuk. Jó heccnek indul, de tényleg az életben maradásért kell küzdeniük.

wrongturn202

Antipatikus karakterek harcolnak egymás ellen, teljeséggel hidegen is hagyott, hogy a mutáns vagy áldozata halálozik e el. Kivételt egyedül Henry Rollins ezredese képez, a legvégéig gyilkolja is a kannibál hordát, az eddig elkészült hat részből itt koncolják fel a legtöbb mutánst, számszerint hatot. Folytatásról lévén szó, a génmódosult csürhe már nem csak három férfiből áll, megismerhetjük az első részben megismert előőrshöz tartozó kolóniát, plusz a fogatlan benzinkutasról is kiderül a titok, hogy miért is nem bántják Őt soha. Több szereplő, több hulla, és mivel a jó oldalon harcolók nem mezei turisták, hanem kiképzett, sportos szörvájvörök, így hullik a férgese is szépen. Egyre kevésbé próbálták titkolni a készítők a Texasi Láncfűrészes Mészárlással való párhuzamot, így egy hasonló vacsora jelenettel is kedvesnek nekünk.

wrongturn203

Igazából nem tudom tiszta szívből utálni, csak sajnálom, hogy nem tettek bele több poént, és nem fajultak el a dolgok. Például a Kabinláz folytatását azért imádtam, mert azt a maximális fordulattal pörgették, ez pedig csak egy izzadságszagú, kötelező folytatás.

Értékelés: 3/10

Miskei

Be the first to comment on "Wrong Turn 2: Dead End (2007) (Halálos Kitérő 2)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .