The Disco Exorcist (2011)

discexthA grindhouse éra sokadik lecsengésénél vagyunk, de van egyfajta ösztönző hatása, ami miatt mindig visszanyúlnak egyrészt a látványelemekért, másrészt a koszos, tabukat feszegető sztorikért. Richard Griffin rendező és a forgatókönyvírók pedig ezúttal a Troma fénykorát idéző módon törlik a képünkbe a mondanivalót, mindezt nem túl zavaróan, de annál feltűnőbb stílusban. Csak gondoljunk bele, mi kellhet ahhoz, hogy a hetvenes évek két, markáns stílusjegyéből egy szülessen: a diszkók fényes, csöpögős életmódja és a démonűzés egyszerre van jelen benne.

Ha mindezt összegyúrjuk, megszületik Rex Romanski, akiért omlanak a nők és minden pasi szeretne rá hasonlítani. Az első húsz percről túl sok érdemlegeset nehéz mondani, mert mindennek, amit látunk, a keféléshez van köze. Ha lehet azt mondani, akkor lényegében erős impulzusok érik a nézőt, hogy képet kapjon arról, mivel telik az összes napja a naplopónak (jajj egy idióta szóvicc! – de ebből sincs híján a film). A random nők közül aztán kitűnik Rita, akivel úgy tűnik, nem csak köldökdörzsölőset akar játszani főhősünk. Amikor első adandó alkalommal egy másik fehérnép kezei között köt ki Rex, akkor a vöröske iszonyú haragra gerjed és az agyonsírt szemeivel bosszút esküszik – valószínűleg a csináld magad boszorkányszakkörnél jóval magasabb szinten működik a tudása és egy sor kellemetlenségbe keveri az új párt. Ekkor már egy-egy szexjelenet közé ékelődik pár vicces párbeszéd, ami erőssége a filmnek és persze a “megdémonosított” nőcskék, kezükben késsel elég korrekt low-budget mészárlást visznek véghez.

vlcsnap-2014-12-17-17h28m56s131A nagy végjáték egy sziklaarcú Anton Szandor LaVey klónnal veszi kezdetét, aki mindenkinek jó szórakozást kíván, ám amikor újra megzizzen Rita, akkor az általa irányított lelkek újabb aprítással tesznek róla, hogy a kéjesen vonagló társaság átvitt értelemben felfedje bensőjét. Azt hangsúlyoznom kell, hogy egy pillanatig sem veszi komolyan magát a mű, ezért a nagy nyomású vérspriccelésektől kezdve az idióta karakterekig mindent igyekeznek felvonultatni és a legtöbb esetben ülnek ezek a kikacsintások. Az abszurd helyzeteket a színészek oldják fel, akiket a rendező nagyszerűen instruált. Tetszik az is, hogy odafigyeltek a kópia kinézetére – mesterségesen összemaszatolták, elcsúfították, sőt egy ízben még felhasználják az “ez a részlet eltűnt” kártyát is.

vlcsnap-2014-12-17-17h29m03s180A zenére egy másodpercnyi panasz sem lehet és mind a vágások, mind az operatőri munka elősegíti, hogy egy igen jópofa bulifilmmé avanzsált ez a darab. Persze szigorúan azoknak ajánlott, akik tudják, mi fán terem a Troma és a hasonló agymenések. Jóféle csöcsös-pöcsös vígjáték, ami elborultabb estéket dobhat fel.

vlcsnap-2014-12-17-17h30m22s243

Értékelés: 7/10

Plendil

Be the first to comment on "The Disco Exorcist (2011)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .