El Charro de las Calaveras (1965) (The Rider Of The Skulls)

elcharrosthRitka találkozása a western és a horror műfajának eme gyöngyszem, amit vélhetően azért ismernek kevesen, mert akkoriban még hevesen élt a Zorror-láz és valahogy a Walt-Disney mesedélutánokban sem ez a szörnyes film kapott helyett a Z-betűs fickó ellenében. Pedig infantilis humora miatt bőven belefért volna, még akkor is, ha látszólag mindent beleadtak a készítők, hogy a karfát markolgatva rettegjenek a nézők és félve mondják ki a bosszúálló jótevő nevét. De nézzük meg pontosan mit hozott össze Alfredo Salazar, aki írta, rendezte a filmet és saját gyermekeként nevelgette…

A koponya lovas első akciója a farkasember ámokfutása idején történik, aki farmereket fojtogat vagy épp kisgyerekeket rémiszt halálra. Ha valakinek nem volt még dolga likantróp lénnyel, annak a lovas gyorstalpalóban elregéli, miért alakulhat át valaki egy szőrös valamivé, és miközben kedélyesen elteázgatnak, a szörny szedi áldozatait. Ahogy az sejthető, a családnak van köze a halálesetekhez, de szalvétát az arca előtt tartó főszereplőben nagyon bíznak. A sok értelmetlen mászkálás után végül egymásra akadnak és megküzdenek, de roppant érdekes vége lesz az összecsapásnak. Az árván maradó kisfiú és a mindenes, aki saccra tizenöt évvel idősebb a lovasnál, gyámjaként tiszteli ezentúl a hőst és követik lóháton.

13A második felvonásban egy vámpírral kell megküzdeni, aki kíméletlen és véradás után sem dicsér meg senkit, inkább ömleng magáról, mennyire halhatatlan. A három bátor lovasnak ezúttal sincs egyszerű dolga, mivel a vámpír képes a kakas kukorékolásra abbahagyni a verekedést, hogy időben visszatérhessen egyébként nagyon jópofa koporsójába. Az ártatlan nő megfertőzése már a legelső Drakula filmek óta jellemzőnek számítanak és most sem hagyható ki, ami viszont ezt követi, az több, mint humoros. Hirtelen helyszínt váltanak a koporsók, ami azt mutatja, milyen jó a vámpír lefedettsége Mexikóban. A pankráció végén pedig, amikor hátba döfik a vérszívót és átalakul papírdenevérré, eltűnik a hátából a dorong is…

07S ha még ez sem lett volna elég, hőseinknek a fej nélküli lovassal is kell kicsit kardozni. Az aktuális női karakter nagyapja hagyta rá a dobozba zárt fejet, ami ha kedve van, esti mesét dúdol a nőnek. A megrémült asszony próbál segítséget kérni, de nem nagyon hisznek neki, pedig köztudott az emberek közt, hogy a halála után visszatérő bandita random módban képes kaszabolni, mégis negyed órának kell eltelnie, hogy összeálljon a kép. Miután a golyó nem fogja, koponya lovasnak nincs más lehetősége, fel kell kutatnia, hol szokott rejtőzni. Ez olyan jól megy, hogy a bandita két, szintén halott haverja – akik a tavalyi zombie walk közönségdíjasai lehettek – elrabolja, miközben vadul elemzi egy helyütt a szénát. Na jó, vannak benne zord és komoly részek is, mint az öt perces villámlós snitt és miután egyesül a fej és a test, minden szögből bemutatják ahogy a két vasdarabbal egymásnak esnek, majd jön a vég, a hős megdicsőül!

02Akkora mennyiségű dramaturgiai, technikai és egyéb hiba van a filmben, hogy már csak ezekért is érdemes megnézni. A karakterek gyermeklelkűek, a főszereplő fejlődése a farkasemberes rész után megáll, mintha hirtelen azt érezte volna a szkriptíró, hogy túlságosan melodramatikussá válik a filmje, ezért még több szörnyet kell bevonni a csatába. Az átalakulások egyébként rettentő viccesek, a farkasembernek először csontvázzá kell alakulnia, majd úgy emberré és vissza. Eközben azonban jól látszik, hogy a csontváz jóval nagyobb, mint a színész… A vámpír sem kevésbé mókás, neki szegénynek a maszkján is csak egy apró lyuk van és miközben beszél, az gyűrődik oda-vissza. A fej nélküli feje pedig egy ötéves munkája lehet: addig megértem, hogy nem teljesen emberinek kellett ábrázolni, de hogy a szemei ennyire szétálljanak az arcán, az  csodálatos. Meg kell még említenem Cléofas karakterét, aki annyira túljátssza szerepét, hogy bárkit lesöpör a színről. Mégis, a film bohóca is sokat tesz ahhoz, hogy szórakozzon a néző, mert olyan klasszikusokat juttathat eszünkbe, mint Ed Wood “remekei”. Bájos és butuska, de így vagy úgy, nevetni fog rajta a néző. Ez pedig érdem.

09

Értékelés: 6/10

Plendil

Be the first to comment on "El Charro de las Calaveras (1965) (The Rider Of The Skulls)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*