REC 3 – Genesis (2012)

rec3_thumbAz előző két részt közösen jegyző Jaume Balagueró és Paco Plaza párosából, most az utóbbi úr egyedül készítette el a harmadik – tévesen előzményfilmnek titulált – epizódot, mely az eddig jól bejáratott kézi kamerás hagyományokkal szakítva, de ugyanolyan brutális módon próbálja bemutatni, mit lehet kezdeni egy láncfűrésszel vagy egy lovagi páncéllal, ha a fergeteges spanyol esküvői hangulatot démoni lények zavarják meg…

Clara és Koldo nagyon szeretik egymást, e tényt pedig mivel mással mutathatnák ki a világ felé, minthogy összeházasodnak. A főbb szereplők csekkolását, valamint a templomi szertartás követően egy pazar szállodába folytatódik a lakodalom. Egészen addig nincs is semmi gond, amíg egy kutya által meg nem harapott nagybácsi le nem zuhan az emeletről, majd tetszhalott állapotából feltámadva érthetetlen módon embereket kezd mardosni.

rec3_2Aztán újabb bezombult egyedek törnek rá a békésen partizó násznépre, és elszabadul a pokol. Néhány túlélőnek sikerült elbarikádoznia magát, de a többség odaveszik. Míg Koldo egy szakrális helyről kölcsönvett páncélban (karddal és pajzzsal) indul szerelmét megkeresni, addig csaja a csatornákon keresztül egy láncfűrésszel teszi ugyanezt, mígnem egyszer csak összefutnak. De azért cukormázas happy end-re senki ne számítson…

rec3_3Harmadik rész kézi kamerás dokumentálással kezdődik, egészen addig, míg felvillan a cím, onnan kezdve pedig már egy mindentől független, külső szemlélőként csöppenünk a filmbe, ami azért az első két rész után egy kissé furának tűnhet. Viszont baromi látványos, sőt ezúttal még soundtrack-et is kapunk hozzá! Őrjöngő zombijainkra semmi panasz, elég brutálisra (bár helyenként azért kiszámíthatóra) sikerültek a támadások, az az új keletű momentum pedig különösen tetszett, mikor a tükörben megpillanthatjuk a gonosz igazi arcát.

rec3_1Ezenfelül a humorral sem spóroltak – gondolok itt elsősorban a puskával rohangáló Spongya John faszira -, de a trash-jellegű páncélos-buzogányos akciózás se semmi! Egyedül a film utolsó része sikerült szerintem sutára, amikor is ördöngös lényeink bizonyos dolog miatt megtorpannak, és annyi. Paco Plaza összességében egy tűrhető (bár az első két résznél jóval gyengébb) folytatást tette le az asztalra, ami különálló moziként inkább élvezhető, ugyanis pár laza kapcsolódási pont kivételével már egyáltalán nincs meg benne az a REC-feeling, mint ami az előző epizódokat jellemezte.

Értékelés: 7/10

eyescream

Be the first to comment on "REC 3 – Genesis (2012)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .