The Bunnyman Massacre (2014)

bunnyman2-thumbA morbid nyúljelmezes fickó másodjára kezdi el darabolni a redneck világ közepébe barangoló turistákat és kalandvágyókat, akiknek azonban sejtésük sincs arról, mekkora borzalmak várják őket. Carl Lindbergh író-rendező többfelvonásos eposzának második állomása szerencsére jóval magasabb szintet képvisel, mint elődje – s tényleg, ezt szinte az összes nézőpontra el lehet mondani, de így sem feltétlenül ajánlanám mindenkinek.

Az igazán kedvelhető bevezető képsorok után a jelenben találjuk magunkat, ahol is egy brutális mészárlással kezdődik Bunnyman második vérkorszaka: előbb gyerekeket farag szét, majd pár hancúrozó fiatalt kaszabol szét a sátrában. Az immár koszos ruhában ténykedő pszichopata első tíz perce kevés slasherhez fogható módon pörög, sajnos ez a lendület gyorsan alábbhagy és megjelenik a színen a sokkal kevésbé érdekes Joe, aki a torz lelkű láncfűrészes társa és közösen gyűjtik be a jobbára csak csajokból álló túrázó csoportokat (nem igazán értem, hogy lehet, hogy szinte kizárólag nők járnak arrafelé..). Közben több alkalommal bebizonyosodik, hogy az értelmi szerző a dohányrágó Joe, aki mentálisan is hatalmában tartja kissé ügyefogyott “barátunkat”. Közben pedig lányok jönnek és mennek (vagyis halnak), és a körforgás monotonitását hasonlóan monoton képsorokkal akarják megbontani, illetve különböző halálnemekkel.

vlcsnap-2015-02-23-00h48m11s165

Nagyon érződik az egész film folyamán, hogy rettentő kevés pénzből dolgoztak az alkotók, ennek ellenére akadnak szép számmal jópofa jelenetek. Sajnos az egyeztetési hibák már megkeserítették a megtekintést, egyszerűen a vágásoknál borzalmasan rosszul pakolták össze a jeleneteket – nagyon szomorú, hogy erre az egyébként csak időben többet igénylő feladaton is spórolniuk kellett. A színészek többsége sem igazán nőtt fel a feladathoz, az érzelmeket nem tudták megmozgatni, sőt, gyakorta nagyon vártam, mikor kerülnek le a színről (akár darabokban is), hátha a következő karakter érdekesebb lesz. A vágyam nem teljesült, mégis, sokszor korrekt speciális effektekkel dolgoztak és csupán pár eset volt, amikor nagyon gyér módszerrel oldották meg a rengeteg vért. Ami még erősen zavart, az a hangsávok tökéletlensége. Csak bizonyos részleteket szinkronizáltak újra (értsd: stúdiós körülmények között) és amikkel nem foglalkoztak, azok csúnyán hangzanak.

vlcsnap-2015-02-23-00h48m35s138

Mindent egybevetve az első tíz percet érdemes végignézni, sajnos a humoros tónusából sokat veszít ezután a film, ami egy amolyan Hatchet-es beidegződéssel jóval többre ment volna, mint a túlkomolykodással, mert egy eredeti, helyenként intenzív gonosz karaktert kapunk és ha sikerül egy épkézláb szkriptet írni, amihez nem hanyagolják a vicces dolgokat, plusz az áldozatokba is szorul valami szerethető – akkor még akár komolyabb is lehet a franchise, amire minden esély megvan, ugyanis készül a harmadik rész.

vlcsnap-2015-02-23-00h48m45s252

Értékelés: 4.5/10

Plendil

Be the first to comment on "The Bunnyman Massacre (2014)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .