Élménybeszámoló: Horrorlegendák – Hasfelmetsző Jack (Az utolsó vágás)

jack_thumbSzerkesztőségünk négy tagjának (eyescream, Fixxer, levyathan, Miskei) március idusán nyílt lehetősége, hogy kipróbálhassa a Horrorlegendák – Az élő társasjáték rendkívül népszerű budapesti intézmény Hasfelmetsző Jack (Az utolsó vágás) névre keresztelt pályáját, melyben a szabadulós játékok esszenciája ötvöződik egy horrorisztikus szerepjáték elemeivel. 

A 18 éves korhatártól ajánlott játék ideális létszáma 4-6 fő, és a szabadulós műfajban már szinte „hagyományosnak” tekinthető 60 perces időtartam helyett ezúttal másfél órás menetre kell számítani, ugyanis a kooperatív logikai fejtörők mennyisége és minősége, valamint a hagyományostól eltérő, nem éppen lineáris játékmenet okán is jóval túlmutat egy átlagos escape game keretein.

jack_2Egy rövid (kb. 8-10 perces) játék-, és szabálymagyarázattal kezdünk, mely közben természetesen vázolják elénk az aktuális történéseket, miszerint a London East End negyedében garázdálkodó sorozatgyilkosunk vendégségbe hívott minket azzal a konkrét lehetőséggel, hogy megfejthessük cselekedetei borzalmas indítékait – közben viszont ránk gyújtja a házat, azaz nem kis kihívás vár ránk!

A különféle karakterlapoknak köszönhetően mind más-más személyiséget ölthettünk magunkra – rendőr főfelügyelő, szabadkőműves professzor, médium, újságíró -, egyénre szabott speciális képességekkel (asztrológia, kódfejtés, zeneismeret stb.), melyeknek a játék bizonyos pontjain nagy hasznát fogjuk venni. Ahogy már megszokhattuk, különféle furmányos rejtvényeket kell megoldanunk, titkos kódokat feltörnünk, valamint nyomozati mozaikdarabkákat egymáshoz illesztenünk – ám itt csak és kizárólag logikai fejtörők várnak ránk, tehát a szerencse teljes mértékben ki van zárva, akárcsak a testi erő. Ráadásul ezeket a (tarot kártya lapjaihoz kötött) fejtörőket egyidejűleg, kisebb csapatokban, egymásnak kölcsönös segítséget nyújtva lehet legcélszerűbben (időtakarékosan) megoldani.

jack_1A játék elsődleges célja (az escape room game címkének megfelelően) természetesen a szobából való mielőbbi szabadulás – különben bennégünk a Hasfelmetsző által felgyújtott helyiségben -, viszont az újdonság varázsával hat, hogy teljesíthetünk mellékküldetéseket is. Az egyik ilyen opcionális projekt, hogy mentsük ki a sorozatgyilkos szintén a szobába zárt, utolsó áldozatát, aki egy időzítős csapdában vergődve várja a végzetét. Ezen kívül, néhány karakter egyéni, speciális misszióval is rendelkezik, melyek megoldása ugyan nem kapcsolódik szervesen a kijutáshoz, de a szerepjátékhoz hasonló jelleg miatt mégis roppant érdekesnek hat.

Külön érdekesség, hogy a játék franchiseként működik, a szervezők keresik a lehetőségeket az egyedi játékrendszer határon túli népszerűsítésére is. Felhívnánk a figyelmet a promóban már megemlített egyedi játéklehetőségekre is (Randevú, Születésnap, Céges Csapatépítés…), igen hatásos lehet egy első randi, ahol egy leendő pár közösen mene….leli halálát a lángok között 🙂

jack_3Köszönjük a Horrorlegendák (www.horrorlegendak.hu) meghívását, és a kedves olvasóinknak is nyugodt szívvel tudjuk ajánlani, hogy látogassák meg ‘Jack birodalmát – mi pedig kíváncsian várjuk a hamarosan elkészülő Drakula pályát!

Egyéni vélemények:

Nem egyszer vettem már részt hasonló játékban, így nagyjából tudtam mire számíthatok, ám ezúttal egy rendkívül kellemes meglepetésben volt részem! Ugyanis a szoba nem csak egyszerűen egy minimál díszlettel teleaggatott, kvázi cella-helyiségként funkcionált, hanem egy teljesen korhű környezetet varázsoltak elénk, mindenféle adekvát tárgyakkal, érdekes mechanikus szerkezetekkel. A falakból kiszűrődő hangjack_4okra igazából annyira nem figyeltem, viszont az egyre gyakoribbá váló füstadagolás csak fokozta a viharlámpával történő, amúgy is atmoszférikus nyomozásaink misztikus faktorát! Habár (nem sokkal a cél előtt) elbuktunk, mégis rendkívül kellemes, másfélórás programot tölthettem el kollégáimmal, szóval én mindenkinek bátran tudom ajánlani! eyescream

Én voltam a csapatban a kakukktojás, mivel másodjára vettem részt a játékban – leginkább arra voltam kíváncsi, hogy másodjára mennyire fog meg a hangulat, és mennyire igaz, amit a szervezők hirdettek – hogy bizony ez az élő társasjáték akár másodjára is újrajátszható (a nem lineáris játékmenetnek köszönhetően). Nos, meg kellett állapítsam, Jack birodalma a visszatérés alkalmával sem okozott csalódást, és bizony felejthetetlen másfél órás szórakozás volt. Ki kell emelnem, hogy nem sok olyan szabadulós játékon jártam, ahol a kooperációnak ekkora jelentősége van, mint itt, csak úgy tud egy csapat életben maradni, és megfejteni a rejtvényt, ha teljes az összhang és a csapatmunka. Az “Utolsó Vágás” egy egyedi élmény, ami jogosan kapta az “élő társasjáték” jelzőt! Fixxer

Magam részéről nem volt összehasonlítási alapom, így abszolút idegen terepen mozogtam. A légkör, köszönhetően a történetnek megfelelő egyre sűrűbb füstnek; a gázlámpákkal való világításnak és a többi hangulat fokozó elemnek, díszletnek, remek. A fejtörők az egyszerűtől a nehézig terjednek, de túl bonyolult feladat nincs, csak időigényesebb. Némi bosszúságot egyedül a számzáras lakatok okoztak, illetve az egyik lámpa a végére “kétkezessé” vált, djack_6e a pótlásról és javításról a szervezők folyamatosan gondoskodnak, bizonyítva, hogy profi hozzáállással a pálya utóéletére is figyelmet szentelnek. Summa summarum, nagyon jól éreztem magam, okos, kreatív kikapcsolódás, csak ajánlani tudom. Alig várom a következő pályájukat! Miskei

Másodszor vettem részt ilyen játékban, és nagyjából fel voltam készülve, hogy mire számítsak, de a Hasfelmetszős szoba felülmúlta várakozásaimat, legfőképp két dologban. Az egyik a szoba kidolgozása, és a hangulatot fokozó effektek. Minden apró részlet, ami egy ember érzékszerveire hatással lehet, gondos tervezésről árulkodik. Kódok és régi újságcikkek keresése a viharlámpák tompa fénye mellett, amint lágyan pislákolnak a füstben.  A tökéletesen eltalált háttérzene nem veszi el a figyelmünket, de gondoskodik arról, hogy csapdában érezzük magunkat. Ódon ládák, festmények, megviselt lakatok, kopott bútorok, és még sorolhatnám. Talán a könyvespolc emlékeztet néha arra, hogy mégis csak egy mesterséges szobában vagyunk, ugyanis a könyvimitációs DVD és VHS tokok minden igyekezetük ellenére sem akarnak könyvek lenni. Sebaj, bőven van, ami ezért kárpótol, és a játékélményen cseppet sem ront. A másik a csapatmunka. Hála az égnek, hogy nem a klasszikus ‘libasorban állunk egymás háta mögött, ameddig az okosok játszanak’ eset lépett fel, hanem mindenkinek egyedi karaktere, képességei vannak, amelyek során a megosztott csapatmunka nélkülözhetetlen. Összegezve: szerintem nincs ember, aki ne élvezné ezt a szobát. levyathan

Be the first to comment on "Élménybeszámoló: Horrorlegendák – Hasfelmetsző Jack (Az utolsó vágás)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*