Dark Summer (2015) (Borongós nyár)

A tavalyi évben bemutatott egyik legsikeresebb, alacsony budgetből összehozott horror-vígjáték sikerét (a Housebound nálunk már vegyesebb véleményeket hozott a szerkesztőségen belül és igencsak megosztotta a cikkírókat, így két, merőben eltérő kritika született róla az oldalunkon) próbálta meglovagolni a Dark Summer a komikus szálat elhagyva – nem túl maradandó eredménnyel sajnos.

A 18 éves főhős egy lány (rajongása tárgya) netes fiókjait próbálta feltörni, a “jutalma” egy háziőrizet lett, nyomkövetővel a lábán.
Egyedül kell megbírkóznia a fogsággal – a szülei sehol, csak két barátja látogatja meg, hogy tartsák benne a lelket – no meg az időközben elhalálozott rajongott lány szelleme – úgy fest, kevésbé barátságos tervekkel.

Dark summer 1

A film lassan kezdődik, a hangulatot nem igazán találja el, a karakterek laposak és unalmasak, talán egyedül a Szökésből ismert Peter Stormare karaktere (a főhős nevelőtisztje) hoz egy kis színt, ő viszont a kelleténél jóval kevesebb szerepet kapott. Az utolsó 30 percre (már ha valaki eddig nem adta fel) egy viszonylag érdekes történetet kapunk pár meglepő fordulattal és poénos befejezéssel, de az összképet nézve a Housebound ötletességét meg sem közelíti a Dark Summer.

[youtube=https://www.youtube.com/watch?v=4Zj0mua5oJk]

Alacsony budget mellett is feltűnően gyengére sikerültek az ijesztések, a nézők idegeit egyedül a film vége fele borzolhatja pár jelenet. Keir Gilchrist az It Follows után egy másik filmben sem tudta megmutatni, miért is kap már a második idei horrorfilmben fő(bb) szerepet, ráadásul nehéz is elhinni, hogy az általa alakított karakterért miért is vannak oda a filmbeli lányok…

Összességében láttunk már jobb és rosszabb filmet is, de a Dark Summer számunkra csalódás sajnos.

– Fixxer

Szerintünk: 5/10

Imdb: http://www.imdb.com/title/tt2910508/?ref_=nv_sr_1

Be the first to comment on "Dark Summer (2015) (Borongós nyár)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .