ABCs of Death 2 (2014)

abc2_thumbIsmét csak összegyűlt 26 rendező szerte a világból, hogy az ABC egy általuk választott betűjével, pontosabban egy azzal kezdődő szóval készítsenek egy rövid mesét. Teljes alkotói szabadságot kaptak, a kitétel csupán annyi volt, hogy a produkció valamilyen úton-módon kapcsolódjon a Halálhoz. Nos, az első antológia felemás felhozatala után nézzük az idei arzenált…

Frappáns főcím után rögvest megkezdődik a nagyjából két óra hosszú mesemondás, amiben nekem kapásból feltűnt, hogy a tavalyihoz képest sokkal nagyobb arányban képviselteti magát az ázsiai szekció. Hogy ez most jó vagy rossz nekünk, mindenki döntse el maga.

abc2_1Ezúttal is meglehetősen színesre sikerült a paletta: találhatunk itt történeteket rosszul sikerült gyilkosságról, női nem által megszédített hajótöröttekről, radioaktív mutáns borzról, meghalni képtelen nagymamáról, elégtételt vevő nagypapiról, szökött fegyencekről, kislány által felidegesített baby sitterről…

abc2_3…de akadnak még rövidfilmek fajok közötti agyátültetésről, orosz rulettot játszó túlélőkről, dead end-ben végződő pornófilm forgatásról vagy jócskán eldurvult vakációról, és így tovább.

abc2_7Filmek többsége – közel nyolcvan százaléka – tradicionális hús-vér szereplős hagyományokat követi, azonban akadnak ettől eltérő alkotások, mint a satírozást, mint fő rajztechnikai elemet választó H (Head Games), a teljesen elborult stop-motion D (Deloused), vagy a szintén gyurma-animációs elemeket tartalmazó ízig-vérig űr-trash W (Wish). A P (P-P-P-P Scary!) című, meglehetősen komikusra sikerült epizód pedig akár egy teljesen minimalista, szinte díszlet nélkül játszódó színpadi darab is lehetne.

abc2_5Kimondottan kőkemény, explicit gore-horrorként nálam a Z (Zygote) viszi a prímet, mely egy anya hasában tengődő kifejlett gyermekről szól, de az O (Ochlocracy – Mob Rule) zombírósága is hasonlóan briliáns, és egyben baromi szürreális ötletnek bizonyult.

abc2_6Emellett az osztott képernyős megoldással élő S (Spit) is mindenképpen megemlítendő – főleg a csattanója miatt! -, de a K (Knell) misztikus hangulata, vagy az M (Masticate) jópofán belassított drogos ámokfutása is megér egy misét, hogy az Y-ról (Youth), mint a kollekció egyértelműen leginfantilisebb darabjáról már ne is beszéljünk! Természetesen ez utóbbi mi más lehetne, mint japán elme szüleménye, haha!

abc2_2Mivel sajnos a 26 produkció között bőven akadnak gyengébb vagy éppen közepes(en szürkeségbe burkolózó) darabok, ezért lett a pontszám annyi, amennyi.

Értékelés: 6/10

eyescream

2 Comments on "ABCs of Death 2 (2014)"

  1. Nekem nagyon tetszik a koncepció, de valahogy ez a fejezet még kevésbé sikerült. 26 epizód közül érdekes volt a “Deloused” beteg, groteszk, érdekes színvilágú stop motion animáció. Továbbá a “Xylophone” és a “Zygota”. A többi szerintem felejtős…

  2. Nekem a Zygote és a Youth tetszettek,viszont a Xylophone kritikán aluli,az Inside rendezői nem igazán dolgoztak meg a pénzükért.Az első részhez hasonlóan,itt is ingadozó a minőség,kár,pedig az alapötletet még mindig nagyon jónak tartom.

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .