Blake Crouch – A pokol kapujában (2013) (Wayward) [Wayward Pines trilógia 2.]

wp2_thumbBlake Crouch – vagy, ahogy a borítón hirdetik: a XXI. századi thriller koronázatlan királya – Twin Peaks-közeli atmoszférával kecsegtető első kötetének méltó folytatásában Ethan Burke különleges ügynök kalandjai tovább bonyolódnak a címben szereplő fenyvesekkel ölelt, idilli kisvárosban, ami persze korán sem jelent semmi biztatót, haha!

 

SPOILER Az első kötet azzal zárult, hogy az eltűnt társai után nyomozó Ethan Burke különleges ügynök megtudta Wayward Pines városával kapcsolatos teljes igazságot egy bizonyos Pilcher nevű illetőtől, aki ennek az egész szürreális helynek a megálmodója és létrehozója, illetve a jelenleg is a tejhatalmú ura. Ráadásul a fenevadak (besték) által legyilkolt seriff helyére is őt nevezték ki.

Ezentúl tehát Ethan-nak kell ügyelni a városka rendjére – lebeszélni az esetlegesen beilleszkedési gondokkal küzdő, esetlegesen szökni próbáló egyéneket és így tovább. Feladatát külön nehezíti, hogy rég nem látott, hirtelen felbukkanó felesége, Theresa, és fia, Ben elől is titkolnia kell ezt az egész világvége-projektet. Ráadásul, állítólagos összeesküvők tűnnek fel a színen – élükön Kate-tel, Ethan korábbi szerelmével -, és meggyilkolják Pilcher egy szem lányát, melynek felderítése szintén rá hárul…

A Wayward Pines trilógia második része pontosan azt nyújtja, amit az ember elvár tőle: mintegy összekötő wp2kapocsként szolgál; a szürreális kezdés utáni cselekményt gondolja tovább, és egyben megágyaz a brutálisban sem szűkölködő végkifejletnek. Míg az első epizód egy modern Twin Peaks (vagy éppen X-akták-féle – kinek hogy tetszik) thriller-széria rejtélyes – és persze paranoia-faktorban gazdag – hangulatát képes gerjeszteni, addig folytatására inkább egy amolyan utópisztikus, sci-fibe oltott krimiszerű atmoszféra a jellemző.

Az első kötethez hasonlóan, egyes részek olvasása közben ugyanúgy beugorhatnak különféle extrém ötlettel (koncepcióval) játszó filmek, mint pl. a Truman-show, a Dark City, The Purge vagy éppen a Stepfordi feleségek; nem mintha ezek kisebbítenék a kötet érdemeit. Habár a „mindenki az ellenséged” para-faktor ezúttal elmúlt, nem kell félni az unalomtól, mert az újabb izgalmak és feszültségben gazdag történések elé nézünk, sőt, az utolsó oldalakra egy igazán borzalmas horror képe vetül elénk…

Még ha Blake Crouch trilógiájának második része egy kicsit máshogy is próbál helyt állni, összességében mégis teljesen rendben találtam. Míg a széria harmadik részére várunk, illő megemlíteni, hogy a Fox időközben elkezdte a sorozatot, így a szemfülesebbek már a kábe… világhálón nézhetik az adaptáció első epizódjait!

Értékelés: 8/10

eyescream

Be the first to comment on "Blake Crouch – A pokol kapujában (2013) (Wayward) [Wayward Pines trilógia 2.]"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .