Insidious (2010)

Insidious_thumbJames Wan és Leigh Whannel rendező-forgatókönyvíró duó bő egy évtizede robbant be Hollywoodba és a horror-rajongók szívébe. A Fűrész megalkotói azóta sem sokat pihentek, bár leginkább a franchise produceri munkálataival voltak elfoglalva.

 

Azt viszont kevesebben tudják, hogy 2007-ben összehoztak egy másik említésre méltó rémtörténetet is Dead Silence címmel. Ezúttal visszatértek a kis költségvetés és eredeti ötlet kombinációhoz, ami jól bevált azon minek változtatni alapon. Első körben nagy letolást érdemelne a kreatív csapat, mivel már a plakáton lelövik a film egyik legnagyobb poénját, személy szerint én nem értem, hogy miért volt erre szükség, de ők tudják. Maga a film elég jól sikerült, itt is tetten érhetőek azok a klasszikus horror-hatások, amiket már a Dead Silence alkalmával is előszeretettel használtak az alkotók.

Insidious1

A sztori az asztrálutazás és a testen kívüli élmények körül forog megspékelve egy kísértetházas mellékszállal. A szereplők becsülettel teszik a dolgukat, a hangulat kellemesen hátborzongató, néhányszor pedig komolyabban meg is ijedtem, szóval szórakoztató egy darab. A marketinget leszámítva nekem a befejezés, illetve a főgonosz körüli történések nem annyira jöttek be.

Insidious2

Ez utóbbi a félelmetes helyett számomra inkább groteszk módon humoros volt, így ez nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Mindenesetre összességében az Insidious egy bátran ajánlható eredeti horror, ami a gyártási évszám ellenére a régiiskolás stílus kedvelőinek is tartogathat néhány kellemes pillanatot.

értékelés: 8/10

afiaf

(a kritika 2011-ben a film megtekintését követően készült)

 

3 Comments on "Insidious (2010)"

  1. Az említett Dead Silence egyik kedvencem az új horrorfilmek között. Remek hangulat,csattanó, borzongtató törtènetű film. Az insidious-ban semmi eredeti nincs. Egy rendkívül vontatott, egyszerű kisèrtet törtènet – nem èrtem a sikerèt. Imdb-t se. Nàlam kb. 10/4. Azt vègkèpp nem èrtem, ha màr kitalàlta valaki,hogy itthon forgalmazza,akkor mièrt csak a màsodik rèszèt adta ki. A film egyedüli èrtèke,hogy hosszú idŏ òta ismèt “filmet” làthatunk színèszekkel,kerek sztorival ès nem a műfajban manapsàg megszokott dokumentum baromsàgot. Persze nem rossz ez, szèpen becsomagoltàk, megrendeztèk (profi munka) de szerintem sok újat nem adott a műfajhoz. Sőt a bevàlt klísèket se alkalmazta úgy,hogy bàrmi maradandòt okozzon a nèző szàmàra. Persze ez is csak 1 vélemèny.

  2. Pedig az Insidious a Halálos hallgatás ikertesója,aztán persze a Démonok között is csatlakozott a két előbbi remek horrorhoz.Stilusos,régimódi horror az Insidious,amelynek a nyitányától még mindig kiráz a hideg,no meg az asztalnál felbukkanó démon is paráztató.Én nagyon szeretem,szivesen újranézem bármikor.A 2.már csak önismétlés,nézhető,de már nem hatásos,a 3.-kat még nem láttam,de már a trailere sem fogott meg.Nálam 10/9 az Insidious.

  3. A démonok között-el én is úgy vagyok, hogy bármikor szívesen megnézem. Sőt a Halálos Hallgatással is. Insidious nekem már nagyon oldschool volt, bár az intro jelenet tényleg hatásos. 😀

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .