In memoriam Wes Craven (1939-2015)

wescraven_thumbBorzasztó év az idei a horrorfilmek kedvelőinek – szinte kéthavi rendszerességel veszítjük el klasszikus sorozatok és filmek színészeit, rendezőit, munkatársait. Június elején azt hittem, Christopher Lee elvesztése lesz az idei év legnagyobb csapása, azonban tévedtem. Augusztus 30-án, 76 évesen elhunyt Wes Craven, a horror egyik legnagyobb rendezője, akinek többek között az eredeti Sziklák szemét, a Rémálom az Elm Utcábant és a Sikolyt köszönhettük.

Craven a hetvenes években kezdte filmes karrierjét, és kicsit sem túlzás, hogy valamennyi alkotása igazi klasszikus, alapműnek számító film. Az utolsó ház balra a grindhouse mozik egyik legnagyobb, legbrutálisabb attrakciója lett, a Sziklák szeme szinte a megjelenést követően lett kultuszfilm, vászonra adaptálta az egyik legnépszerűbb anti-szuperhőst, a DC képregények Mocsárlényét, a saját gyermekkori félelmeiből álmodta meg Freddy Krueger legendás alakját. A Kígyó és a szivárványt hírhedten borzasztó körülmények között kellett elkészítenie, mégis sikerült vele megalkotnia egy olyan klasszikust, amely a mai napig a voodoo hitvilágot leghitelesebben bemutató filmek sorába tartozik. A rémségek háza egy elfeledett gyöngyszem, amelyben számtalan műfajt vegyített a horrorral, kimagasló sikerrel, a kilencvenes évek során pedig nem csak életet lehelt Freddy addigra eléggé kimerült karakterébe a negyedik falon dübörgő Új Rémálomban (melyben ráadásul saját magát is alakította), de alapjaitól frissítette fel a horror műfaját a Sikoly szériával. Craven még a 21. században is alkotott, bár hasonlóan a horror nagy öregeihez, egy idő után egyre nehezebbé vált számára a trendek követése, a megfelelés az új közönségnek.

Mégis, hatalmas filmes munkásságot hagyott hátra, kultikus és kevésbé jó filmeket egyaránt, számtalan halhatatlan filmes alakot keltett életre, és örök időkre szóló, mély nyomot hagyott kedvenc műfajunkon. Nyugodjon békében, annyi élményt és emléket köszönhetünk neki, amennyit képtelenség lenne felsorolni

wescraven

A Wes Craven által rendezett filmek listája:

2011 Sikoly 4.

2010 Vedd a lelkem!

2006 Párizs, szeretlek! (segment “Pere-Lachaise”)

2005 Éjszakai járat

2005 Vérfarkas

2000 Sikoly 3.

1999 A szív dallamai

1997 Sikoly 2.

1996 Sikoly

1995 Vámpír Brooklynban

1994 Az új rémálom – Freddy feltámad

1992 Nightmare Cafe (TV Series) (1 episode)

– Aliens Ate My Lunch (1992)

1991 Rémségek háza

1990 Night Visions (TV Movie)

1989 Sokkoló

1988 A kígyó és a szivárvány

1985-1986 Alkonyzóna (TV Series) (5 episodes)

– The Road Less Travelled (1986)

– Her Pilgrim Soul/I of Newton (1985) … (segment “Her Pilgrim Soul”)

– Act Break/The Burning Man/Dealer’s Choice (1985) … (segment “Dealer’s Choice”)

– Wordplay/Dreams for Sale/Chameleon (1985) … (segments “Chameleon”, “Wordplay”)

– Shatterday/A Little Peace and Quiet (1985) … (segments “A Little Peace and Quiet”, “Shatterday”)

1986 Halálos barát

1986 Disneyland (TV Series) (1 episode)

– Casebusters (1986)

1985 Vérfagyasztó (TV Movie)

1984 Rémálom az Elm utcában

1984 The Hills Have Eyes Part II

1984 Pokoli klub

1982 Mocsárlény

1981 Deadly Blessing

1978 Stranger in Our House (TV Movie)

1977 Sziklák szeme

1975 The Fireworks Woman (as Abe Snake)

1972 Az utolsó ház balra

2 Comments on "In memoriam Wes Craven (1939-2015)"

  1. Nekünk,rajongóknak adta rémálmait,és ezt mi nagyon szépen köszönjük,soha nem fogjuk elfelejteni.

  2. Nyugodjon bèkèben 🙁

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .