The Green Inferno (2013)

The_Green_Inferno_thumbEli Roth soron következő filmje, mely visszatérés a kezdetekhez – azaz a horrorfilmek világához – óriási érdeklődést váltott ki maga körül. A korábbi alkotásai, mint a Kabinláz, modern klasszikussá vált az évek során. Mivel jómagam is nagy kedvelője vagyok az akkori Roth-műveknek, kéretik ezen sorokat ilyen szemszögből is értelmezni.

A lényeg tehát az, hogy a nagyon várt múvi egyre több emberhez juthat el, s amely a “Ruggeronak” szöveggel fejezi be a stáblistát. Itt természetesen a Cannibal Holocaust iránti tiszteletadás az, ami sokat nyomott a latba és ehhez próbálta a rendező a saját képi világát és cinizmusát hozzáadni. Rövidesen kiderül, ez mekkora sikerrel történt.


A film kezdetén a campus-lét egy szegletét tárja elénk a szín. Egy kis csoport protezsál, míg a két barátnő értetlenül nézi végig az éhségsztrájkolókat. Hamarosan kiderül, hogy Justine egy igen befolyásos család sarja és amint kiderül számára, hogy a világ eldugott helyein milyen szörnyű kasztrálásokat végeznek a nőkön, azt hangoztatja, hogy az ENSZ alkalmazott papa és némi pénzmag elég lehet megváltoztatni az ilyen, hosszú-hosszú időre visszanyúló társadalmi-törzsi tradíciókat. Röviddel ezután kapcsolatba kerül a tüntetőkkel és azok vezetője, Alejandro személye nagy benyomást tesz rá. A csoport célja pedig az, hogy az őserdők mélyén megakadályozzák, hogy az ott élő törzsek életterét szétzúzzák a lánctalpas gépek, melyek építkezés és nyersanyag-feltárás céljából érkeznek a területre. A maroknyi fiatal végül nekikerekedik a vadonnak, hogy bebizonyítsák, a fotel-szabadságharc is lehet sikeres. Érdekes párhuzam a fentebb említett Deodato művel, hogy a kezdettől léteznek problémák, hiszen nem tapasztalt aktivistákról van szó. A veszélyes állatok, a vadon más törvényei erősen próbára teszik az idegeiket, és maga a gerilla akció sem sikerül úgy, mint ahogy azt a főszereplő lány gondolja. Áldozattá válik egy kvázi ismerős közegben is.vlcsnap-2015-10-18-01h28m35s348A “háború” pedig vezéráldozatokat követel, és a sikert ünnepelve a levegőben pecsételődik meg a sorsuk: a repülőgépük motorja kigyullad és a fák közt landolnak. Mint a legtöbb kannibálos filmben, itt is az jár jól, akinek esélye sincs a túlélésre és azonnal elhalálozhat. Ettől a ponttól veszi kezdetét az igazi móka, a hentelések és a szabadjára engedett ösztönök kavalkádja: az eddig oly bátor tagok egyesével válnak fő fogásokká.

Ennél többet nem szeretnék elárulni a film történetéről, legyenek azért meglepetések, s tovább lépdelve a film elkészítésének minősége felé, igazából vannak bajok, s nem is kevés. Kezdjük azzal, hogy az alapsztori sincs természetes jelleggel kibontva, inkább csak bele-bele kapott Roth a mindenféle részletbe, hogy azokból gyúrjon valami vállalhatót. A színészek működése jobbára felejthető, nem tudom miért kellett az Aftershock fél gárdáját átvenni, abban sem alkottak túl maradandót. Számomra az egyetlen értékelhető szereplő a szétesett barátnő, Kaycee volt (Justine szobatársa), azonban elég kevés ideig látni, s így maradnak az üres, érdemi háttér nélkül a levegőben lógó karakterek. Természetesen egy horror, pláne egy kannibálmúvi megteheti azt, hogy feláldozható emberek sorát vonultatja fel, azonban a történetben szereplő felvetések miatt nagyobbat üthetett volna, ha sikerül kidomborítani az alakításukat. A direktor úr előszeretettel használja infantilis, undorkeltő humorát a gore jelenetek mellett és között. Ez jót tesz a filmnek, de csak késleltetni tudja a kapkodásból eredő problémák sűrűsödését. Hiába vannak igazán komoly témák a műben, ezeket csak mint tényeket közlik, valódi probléma felvetéssel és bármiféle, a nézőt is megmozgató kritikával nem találkozni a 100 perces játékidő alatt. Nehezen sikerült megemésztenem az egyeztetési hibákat: amikor vége egy snittnek és a következőnél a karakter máshogyan mozgatja a száját, vagy másfelé fordul. Igen alapvető hiba, amit egy ilyen kaliberű alkotónál nehézkes elviselni.

vlcsnap-2015-10-18-01h28m54s179A fényképezés viszont csodálatos, gyönyörű távoli felvételeket láthatunk a folyókról, az őserdőről és nem utolsó sorban a kannibál törzsről, mely az áldozatokkal szemben igen részletesen lett ábrázolva. Betekintést nyerünk társadalmukba, módszereikbe, rituáléikba, az ember pedig elgondolkodik, hogy a legtöbb reakciójuk mintha már ismerős lenne valahonnan. Honnan is? No igen, szerintem nem nehéz a kérdés: saját társadalmunkból, ahogyan köztünk is számos lenéző, agresszív ember járkál, akik örömüket lelik mások bántalmazásában, vagy lelki megszégyenítésében. Rettentően jó lett a kannibálok kinézete és úgy összességében a díszlet és a ruházat/testfestés. Az operatőri munka a film első felében igen zavaróan működött, sokszor nehezen tudtam a tartalomra koncentrálni, ám érdekes módon a fogságba esést követően pozitív irányba változott. A számítógépes effektek nagy százaléka haszontalan és béna, ami kilóg egy ilyen filmből. Ami nem néz ki közel realisztikusan a vásznon, azon talán el lehetne gondolkodni, hogy érdemes-e a filmben hagyni. A véres jelenetek viszont gyönyörűen komponáltak, meglepően korrekt módon spriccelt például a vér, vagy épp a holttestek kezelését is felhozhatnám pozitívumként.

vlcsnap-2015-10-18-01h29m11s515Végeredményben a film azt üzeni, hogy a kannibálos témát is meg lehet idézni időről időre, de Deodato nélkül szinte biztosan nem készült volna el ez a film sem. Mégis szép dolog, hogy a Cannibal Holocaust ekkora tiszteletnek örvend, s az sem mellékes, hogy Roth igyekezett egy szórakoztató, mindent bele filmet létrehozni, ami viszont nem feltétlenül sikerült. Rossznak semmiképp sem mondanám és az is lehetséges, hogy a nagy várakozás nyomta agyon a látottakat. Ezt viszont teljes mértékben a nézők fogják eldönteni, nagyon is helyesen.

Értékelés: 6,5/10

Plendil

Be the first to comment on "The Green Inferno (2013)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .