Crimson Peak (2015) (Bíborhegy)

crimsonpeakthumb“Ez nem kísértetekről szól, hanem van benne kísértet.” – hangzik el a mondat egy könyvről valamikor a filmben, és ez egy gyönyörű utalás is egyben arra, hogy mivel kedveskedett nekünk Guillermo Del Toro. Akik ismerik a munkásságait (pl. Faun labirintusa), sejthetik, hogy mire számíthatnak: gótikus romantika a horror jegyeivel fűszerezve. Szépen hangzik? Az is!

A XIX. század végén Edith Kushing tele van reményekkel: fiatal, szép, befejezte a regényét, és az életébe lépett a nagy Ő. Thomas Sharpe és nővére a messzi Angliából érkeztek, és a féri hamar rabul ejti Edith szívét… A lány boldogságának útjába csak szeretett apja áll, aki mindenre hajlandó, hogy megvédje gyermekét, mivel valami nem stimmel ezekkel a Sharpe-ékkal. Az élet azonban úgy hozza, hogy Edith Thomas feleségeként költözik Angliába, a testvérpár ódon hagyatékába: Allerdale Hallba, másnéven, Bíborhegyre. Edith sajnos csak későn jön rá, hol is van, hiszen már kiskorában is meglátogatta anyja szelleme, és figyelmeztette: tartózkodjon Bíborhegytől, mert könnyen az életébe kerülhet…

Del Toro már a Faun labirintusa után elkezdett dolgozni a forgatókönyvön, és végül a Legendary Pictures égisze alatt meg is született a film. Egész ütős trailert sikerült összehozni a reklámozásra, sőt, olyannyira sikeres lett, hogy a rendezőnek twitteren kellett magyarázkodnia, hogy a Bíborhegy nem a szokásos szellemes horrorfilm. Valójában nem is annyira horror, a legjobb kifejezés tényleg a gótikus romantika, ami annyira jellemző Del Torora. Ez a korstílus hatott Jane Eyre és Charles Dickens munkásságaira is (pl. Karácsonyi ének), és alapjaiban elmondható róla, hogy a visszatekintés, a melankólia és az elmúlás gyakran a fő szemlélet, így a halál allegóriája sok esetben központi elem.

crimson1

A Bíborhegy minden tekintetben tökéletesen megfelel ennek a stílusnak. Edith hátrahagyja leányéletét apja védelmező karjai közül, és már nőként lép be a nagybetűs életbe, ami azonban sötétséggel és veszedelemmel átitatott út, és Edithnek magának kell végigmennie rajta. Metafórák metafórák hátán – mindennek van jelentősége. A játékos kezdés után a film nem hagy nekünk lélegzetvételnyi időt sem, nincs esélyünk a felüdülésre, a történet szép lasan bontakozik ki, lépésről lépésre pillantunk be a testvérpár vérfagyasztó, sötét múltjába. Ahogy Edith hátrahagyja korábbi életét, úgy csúszunk át egy idegen, rémisztő világba, ahol hiába keresünk kapaszkodókat, minden pillanata nyomasztó.

Elképesztően gyönyörű a film, mind a fényképezése, mind a díszlettervezés. Káprázatosak a fények, talán az elmúlt évek legszebb operatőri munkájában gyönyörködhetünk. A tekintetünket oly finoman vezetik, hogy nem tehetünk mást, csak hagyjuk magunkat belefolyni a történetbe. A kastélyt hét teljes hónapon át építették, aminek az eredménye egy olyan díszlet, ami a modernkori, rohanó, “majdutómunkábanmegoldjuk” filmgyártásra nem mondható el.

crimson2

A ház szinte önálló életet él: halljuk a roskadozását, a lassú elmúlását, gyenge lélegzetvételeit. Az épület megtestesíti Sharpékat – csupán egy régmúlt időkből fennmaradt magányos lenyomat, nem több, mint egy ábránd arról, hogy a halál valami csúfos játék során csak megérinti, de elkerüli őket. A cél az volt, hogy ismerős épitészeti jegyeket mossanak úgy össze, hogy mégis idegen érzést keltsen a nézőben. Rugaszkodjunk el a valóságtól, ne csak tudni akarjuk, hogy igazi mesében vagyunk, hanem érezzük is magunkat ott.

Ez a film valóban egy mese. Mese a szerelemről, a régmúlt félelmekről, és mint oly sok Del Toro filmben: nem a szellemektől kell félnünk, hanem a valódi emberektől.

értékelés: 10/10

levyathan

http://www.imdb.com/title/tt2554274/

Leave a comment

Your email address will not be published.


*