Howl (2015)

howl_thumbHabár viszonylag ritkák, de a vonatokon játszódó horrorfilmeknek (Train of the Dead, Midnight Meat Train) is megvan a maguk bája. Főleg, ha ezt a zárt térben játszódó, kvázi klausztrofóbiás atmoszférát összekeverjük valamiféle ismeretlen eredetű szörnytől való zsigeri rettegéssel. Ha pedig ezen koncepció megvalósítását rábízzuk angol független filmesekre, akkor még akár egy egészen klassz dolog is kisülhet belőle! Mint például most.

Az Alpha Trax egyik elcsigázott jegykezelő munkatársa már éppen befejezné műszakját, amikor bónuszként kap még egy éjféli járatot. Előléptetésének annyi, így kénytelen jó pofát vágni az egészhez. Még akkor is, amikor szerelvényük egy erdő közepén hirtelen megállni kényszerül. Míg ő és csinos kolléganője az utasokat próbálja nyugtatgatni, addig a vezető profin kiszáll, hogy megnézze mi okozta a fennakadást, de akárcsak a sínen fekvő, elgázolt szarvasnak, később neki is csak a véres teteme kerül elő.

howl_1Mivel alig pár kilométerre van a célállomás, kollektíve úgy döntenek, hogy nem várnak tovább holmi lassan kiérkező segítségre, inkább gyalog teszik meg az utat. Csakhogy hamarosan farkasüvöltések hangzanak fel a közelből, és a nyomukba ered valami kutyaszerű bestia, akinek sikerül is az egyik idős hölgy lábába marnia. Innentől kezdve pedig elkezdődik a személyes konfliktusokból és a szörny támadásaiból álló, színes és persze véres egyveleg, melynek során túlélőink száma alaposan lecsökken…

howl-3Mint angol független filmes produkció, egyáltalán nem rossz. Nyilván akadnak benne hibák, illetve kiszámíthatónak tűnő, klisére játszó momentumok – az első perctől rohadtul irritáló karakterekről nem is beszélve -, de a forgatókönyvbeli hiányosságok ellenére is meglehetősen szimpatikusnak tűnt. Talán mert bátran felvállalja saját magát, és nem akar másnak tűnni, mint ami valójában. Szerény, őszinte, ugyanakkor van benne valamiféle profán vadság, amitől lüktet.

howl_2Maguk a vérfarkasok sem azok a tetőtől-talpig szőrös fenevadak, mint amiket a CGI-re kiéhezett hollywood-i produkciókban látni lehet, itt inkább az emberi test vadállatiassá korcsosult változatáról beszélhetünk, ami azért az ősemberes megjelenéstől sem áll távol. Mindenesetre nekem bejött a lények kinézete, ahogy maga az egész mozi is. Nem egy csúcskategóriás mega-produkció, de mindenképpen meg kell becsülni, hiszen ritkán látni tényleg hatásos farkasemberes horrort.

Értékelés: 8/10

eyescream

3 Comments on "Howl (2015)"

  1. Nekem onnantól nem tetszett amikor kinyírták az alfahímet és jött a “család” többi része lakomázni, kevésbé hatásos jelenetekkel megfűszerezve. Túlpontozod ezeket a filmeket, 10/5-6 lenne ez a film kb, és ez a maximum. Ami tényleg ratyi annak nyugodtan adhatsz 10/1-2-3 pontokat amelyik jobb az a 10/5-6 pontot érhet de 10/8-as horrorfilmet az egész műfajból alig lehet felsorolni, két kezemen alig tudnám megszámolni :).

  2. Jó volt 😉 Szerintem megérdemli a 8-ast, legalábbis műfajon belül jól teljesít. Bár egyet kell értenem KeriJoe-val is, az alfahím hatásosra sikerült, de a több lény jelenlétekor kicsit csökkent a szinvonal…de ettől még számomra kiváló szórakozás volt. Izgalmas, hatásos, jó felvételek, jók a karakter jellemek is… Blurayt vagy legalább DVD-t belőle!

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .