Alien: Covenant – Új monszta és hírek Blomkamp gyermekéről is

Kezdjük az elején. Az ugyebár azonnal kismillió irány felé terjedő hír volt, hogy 2017. október 6-án sok popcorn fog elfogyni, mivel Ridley Scott előzmény folytatása akkor jelenik meg. Erről már korábban olvashattatok, most azonban ismét bőbeszédűnek bizonyult a rendező.

A helyzet az, hogy egyből két szörnnyel is találkozhatunk majd a folytatásban. Az egyik ezek közül egy teljesen új karakter lesz, amit még sosem láttunk, ugyanis a filmben történő események (és persze David is köthető lesz hozzá) miatt fog elszabadulni. Kinézete hasonlít majd az első Giger-féle dizájnokra és Spaights agyszüleményére, de az is vélhető, hogy medúza-szerűen átlátszó lesz. Nem az a tipikus Alien-film lesz, de a Xenomorph DNS és az Engineers faj kapcsolata egyre nyilvánvalóbbá válik.

Hogy aztán közben szót ejthessünk Neill Blomkamp parkolópályára tett filmjéről is, muszáj megemlíteni, hogy ez az alkotás az első két Alien film után játszódna, kukázva ezzel az eredeti 3-4-dik részeket. Sigourney Weaver és Michael Biehn visszatértek volna, hogy egy új generációnak adják át a stafétát. Ehhez asszisztálna Newt is, aki a második film aranyos kislány karaktere volt és vélhetően ölni fognak a szerepért a színésznők.

És miután Biehn gyönyörűen kifejtette, hogy csak idő kérdése, amíg el nem készül a folytatás, hiszen a filmstúdiók is zöldhasúakban mérik az elégedettséget, szomorú látni, hogy ennyi időt el kell vesztegetni. Mindenesetre a bizakodás megmarad…

[bloody-disgusting]

Be the first to comment on "Alien: Covenant – Új monszta és hírek Blomkamp gyermekéről is"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..