Frankenstein Created Woman (1967) (Frankenstein nőt alkotott)

frankensteincreatedwoman_thumbAlig 3 évvel a legutóbbi Frankenstein film után a Hammer stúdió továbbra is virágkorát élte, viszont érezhető volt, hogy a lendület, mellyel az évtized elején elkezdték a máig maradandó művek gyártását, alábbhagyott. Ez nem volt csoda, hiszen mindegyik húzószéria már a 3., esetleg 4. részénél járt, eddigre pedig a készítők már általában felhasználnak minden kreatív ötletet. Terence Fisher-ék viszont nem akarták leállítani aranytojást tojó tyúkjaikat, így egy negyedik Frankenstein film forgatásába kezdtek, az előző rész lezárásának ellenére. Ám míg egy negyedik rész a „testvérsorozatnál”, a Dracula szériánál még jól sült el, addig az élet létrehozását és a tudomány határait negyedízben feszegető doktornál már nem sikerült.

Victor Frankenstein báró (Peter Cushing) otthonában, Karlstaadt-ban két segédjével kísérletezik a lélek halál utáni állapotával. Miután rájönnek, hogy az még egy órával a halál beállta után sem hagyja el halandó porhüvelyét, egyik segédje, Hans (Robert Morris) elmegy a helyi kocsmároshoz, hogy egy pezsgővel megünnepeljék a sikert. A fiúnak hánytatott sorsa van, hiszen apját gyilkosság vádjával kivégezték, ráadásul szerelme, a kocsmáros lány, Christina (Sussan Denberg) is gyakran a gúny tárgyává válik az arcán lévő seb miatt. Miután három ilyen gúnyolódó lép be a kocsmába, Hans összeverekszik velük, és a rendőröknek kell elvinniük. Később a három bajkeverő a már bezárt kocsmában iszogat, mikor visszamegy a kocsmáros, akit ijedtükben megölnek, ám a gyilkosságért Hans-t gyanúsítják. Hans nem tudja bizonyítani ártatlanságát, így halára ítélik, Christina bánatában a folyóba veti magát. A rémült lakosok Frankenstein báróhoz viszik a lány testét, hogy segítsen rajta, aki időközben be tudta fogni Hans lelkét, és a lány testébe ülteti azt, ráadásul testi hibáit is kijavítja. A felépült Christina nem emlékszik semmire korábbi életéből, ám egy hangot hall a fejében, mely arra buzdítja, hogy ölje meg apja gyilkosait. Így felkerekedik, hogy elcsábítva a tetteseket, engedelmeskedjen halott szerelme parancsának…

frankensteincreatedwoman1
Ahogy sztoriból is látszik, a film, ami érdekes módon a híres rendező, Martin Scorsese egyik kedvence, borzalmasan mellényúlt. Az még mellékes, hogy egyáltalán nem követi az előző részt, hiszen a kontinuitás már ott megszakadt, de még csak nem is hasonlít egyetlen korábbi Frankenstein filmhez sem. Ez önmagában talán még nem lenne rossz, de itt az újítások a film hátrányára váltak, és tönkretették az egész alkotást. A korábbi művekben Mary Shelley regényéhez hasonlóan kerülték a miszticizmust, hiszen ez nem a Drakula, ahol egy titokzatos halhatatlan élőlény emberi véren él, Frankenstein egy komoly tudós, aki a tényeknek hisz és nem a babonáknak. Ennek ellenére itt most nem az élet létrehozásával, hanem a lélekkel, ezzel a megfoghatatlan, misztikus, a korábbi kutatásai során teljes egészében ignorált dologgal foglalkozik. A speciális effektusok borzalmasak, tulajdonképpen nincsenek, csak a lélekfogós jeleneteknél, az viszont zavaros és nagyon csúnyán lett megoldva. A látványról sem lehet sok mindent mondani, hiszen alig pár díszlet között játszódik a mű, teljesen más, mint a korábbi, gótikus Hammer horror-filmek, ez nagy csalódás volt számomra. A legtöbb Hammer filmnél hosszabb a felvezetés, ám most az emberek alig 2-3 díszlet mellett csak beszélgetnek, isznak, énekelnek és lefekszenek egymással. (Utóbbin látszódik, hogy ekkor már a Hammer is kezdett jobban megnyílni, és olyan dolgokat mutattak meg, amiket korábban nem mertek.) Még a zene is átlagon aluli, mintha nem is egy klasszikus Hammer filmet néznénk.

frankensteincreatedwoman2
A színészek közül Peter Cushing hozza a formáját, bár most nem annyira, mint az előző alkotásokban, de ennek oka valószínűleg, hogy a karakterét még jobban elnyomták, mint korábban. Egyedül még Susan Denberg játéka tetszett, megható, ahogy egy kiutált, üldözött lányt alakít, majd ijesztő, mikor egy belső hang által irányított kegyetlen gyilkost látunk a vásznon, tényleg jól hozza ezt a kettős szerepet. A másik, ami még a cikkírónak tetszett a filmben, a maszkmesteri munka, a lefejezett fejek, illetve fej nélküli testek nagyon jól néznek ki, akárcsak a brutális gyilkosságok.

Összességében nagyot csalódtam ebben a filmben és nem is nagyon tekinteném a Frankenstein széria részének, hiszen Mary Shelley történetét egy átlagos romantikus-bosszúállós filmre redukálták, ahol a báró nem más, mint egy boszorkánysággal foglalkozó, félrehúzódó tudós.

Értékelés: 4/10

Kele-man

Be the first to comment on "Frankenstein Created Woman (1967) (Frankenstein nőt alkotott)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..