Goosebumps (2015) (Libabőr)

goosebumps_thumbStílusosan majdnem két hónap késéssel végre sikerült időt szakítanom, hogy megnézzem az őszi horrorfilm szezon egyik legjobban várt darabját, a Libabőr könyvek feldolgozását. Ahogy azt egy korábbi cikkemben is említettem, nagyon kedves számomra R. L. Stine könyvsorozata (és az abból készült tévésorozat), így izgatottan vártam, a korábban csak animációs filmekkel foglalkozó Rob Letterman rendező mit hoz majd ki a remek alapanyagból – még inkább reméltem, hogy az adaptációja hiteles lesz, és véletlenül sem fogja meggyalázni gyerekkori kedvencemet…

Az előjelek pedig nem festettek túl jól. A Libabőr már több mint egy évtizedet töltött a kafkai pokolban, hol biztosnak tűnt, hogy elkészül, hol esélytelennek. Eredetileg 1999-ben, egy évvel a tévésorozat végét követően bukkantak fel róla hírek, és akkor még maga Tim Burton producerkedett volna, hogy egy kellően sötét és bizarr mozifilm kerüljön a rajongók asztalára. Három évvel ezelőtt viszont már maga R. L. Stine is úgy nyilatkozott, a film soha nem fog elkészülni, majd idén októberben mégis mozikba került. Az eredmény pedig – sajnos nem a legjobb.

goosebumps02

A történet nagyon erősen próbál a 90-es évek családi vígjátékainak kliséire koncentrálni, illetve egyfajta görbe tükröt állítani Stine tipikus alaphelyzeteinek is. (Hogy ez szándékos volt, vagy egyszerűen az írói kompetencia nem mutatott túl a két évtizede elavult kliséken, sajnos közel sem egyértelmű.) Főhősünk, Zach egy évvel apja halálát követően költözik édesanyjával Madison városába, hogy új életet kezdjenek. Zach nem a könnyen beilleszkedő fajta, az új suli pedig nem is nyeri el túlzottan a tetszését (egyedül az iskola lúzerével sikerül az első nap összehaverkodnia), ellenben a szomszéd lánnyal, Hannahval. Hannah apja (Jack Black) viszont különc, zárkózott természet, aki legkevésbé sem nézi jó szemmel a lánya és a szomszéd fiú kapcsolatát. Zach egy éjjel veszekedést hall a szomszédból, és miután a törvény helyi őrei négybalkezes szerencsétlenségnek bizonyulnak, barátja társaságában betörnek, hogy megtudják, mi történt a lánnyal. Odabent felfedeznek egy polcot, tele a Libabőr könyvsorozat eredeti kézirataival, mindegyiken lakattal. Kíváncsiságból felnyitnak egyet, a tettük azonban nem várt következménnyel jár, és a lapokról életre kel egy hatalmas yeti. A szörnyet Hannah és apja segítségével (akiről kiderül, hogy valójában a könyveket író R. L. Stine) megfékezik, a baleset következtében azonban Stine más teremtményei is kiszabadulnak a lapokról, és bosszúra szomjaznak, amiért teremtőjük a polc fogságára ítélte őket.

goosebumps03

A Libabőrnek lett volna esélye: az atmoszféra kellemes, Jack Black kifejezetten jó formában van, a hanganyagot Danny Elfman vezényelte le, a rendelkezésre álló alapanyag és a hozzá kapcsolódó nosztalgiafaktor pedig minden jobb-középkategóriás filmes álma. Viszont mindez fájdalmasan kevés ahhoz, hogy megmentsék a majdnem két órás, kaotikus, logikai lyukakkal, fél mérföldről kiszagolható csavarokkal, és kliséhegyekkel teleírt borzalmat. Őszintén remélem, hogy a készítők legalább a 90-es évek családi filmjeinek parodizálását komolyan gondolták, mert még a lábán nehezen álló, félúton lerobbant paródiával is jobban kibékülnék, mint azzal, hogy valaki, akinek a képességei ennyire futották, karriert futott be Hollywoodban. Eljutottak addig a szintig, hogy az alaphelyzet kínosan 90-es legyen, hogy a suli legjobb csaja után sóvárgó nerd havertól a családi problémákig minden az asztalra kerüljön, de aztán, ahogy megjelennek a CGI szörnyek, az egészet mintha elfelejtették volna – egyik szál sem kap megfelelő, logikusan levezetett befejezést, minden elkapkodott, összecsapott. Hiába említik meg maguk a szereplők is Stine főszereplőinek fejlődését a történetek végére, ilyesminek nyoma sincs, a teljes szereplőgárda egydimenziós sablonok gyűjteménye . A humorról pedig minél kevesebbet írok annál jobb, a poénnak szánt mondatok és jelenetek után gyakran csak a kínos tücsökciripelés maradt le.

goosebumps01

Félúton vetődött fel bennem a kérdés, hogy a készítők egyáltalán vették-e a fáradtságot, és elolvasták-e Stine eredeti könyveit, esetleg megnéztek-e egy évadot a sorozatból. Egy kézen meg lehet számolni azokat a szörnyeket, akik legalább pár perces reflektorfényt kaptak, mellettük a legtöbb rémség szinte csak egy pár perces tömegjelenet erejéig bukkan fel, gyors fájdalomcsillapítóként a kínkeservesen szenvedő rajongók számára. A bukás azonban nem csak a régi rajongók oldalán hangos – ha valaki nem ismerte korábban a szériát, az a stáblista végére is legfeljebb a címet és a fő antagonistájának beállított Slappy bábut ismerhette meg jobban. Sajnos a Libabőrnek hiába vannak jól eltalált elemei, azok képtelenek maradandó élménnyé összeállni, a két legemlékezetesebb jelenet számomra a valódi Stine cameoja, illetve az animált könyvborítókból összevágott stáblista voltak. Lehetett volna az év egyik legjobb családi vígjátéka/horrorvígjátéka, azonban végül semmivel sem lett több egy minden tekintetben átlagos (vagy átlagon aluli) családi filmnél. Nem sérti végig a rajongók lelkét, de az alapanyag, a koncepció sokkal több lehetőséget kínált, és fáj nézni, az alkotók mennyire nem éltek, nem törődtek ezekkel.

értékelés: 5/10

Zoo_Lee

Be the first to comment on "Goosebumps (2015) (Libabőr)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..