Kerekasztal #18. 2015 évzáró (5. rész)

A tavalyi év sem múlt el nyomtalanul szerkesztőségünk emlékezetéből, s hagyományőrző rovatunkban minden tag megemlékezik a legjobb és legrettenetesebb élményekről, hogy a Kedves Olvasó is betekintést nyerhessen abba, milyen szempontok alapján és milyen elképzelések mentén épülnek fel a kritikáink. Folytatjuk a sort és az előző cikkek után egy utolsó bejegyzésben jelentkezik két újabb beszámolóval oldalunk.

Kele-man és Plendil írása következik!

Kele-man

2015. volt az első teljes év, amit a Cinegore csapat tagjaként tölthettem. Egy fordulatos, izgalmas, jó filmekkel teli esztendő volt, azonban sajnos ez az év nem csak a mozgóképekről szólt, hanem a búcsúzásokról is. Februárban elveszítettük mindenki Spock-ját, Leonard Nimoy-t, majd június elején követte Sir Christopher Lee, aki Dracula, Frankenstein szörnye és még ezer másik horrorikon és főgonosz megszemélyesítője volt. Majd augusztusban búcsút vettünk a Sikoly és Rémálom az Elm utcában szériák atyjától, Wes Craven-től.

Ennek ellenére az idei esztendő izgalmasan indult, hiszen megtekinthettük a Danger 5 sorozat második évadát, ami, habár teljesen más volt az első szezonhoz képest, mégis ugyanolyan zseniális és szórakoztató volt, mint az előző. Februárban csapatunk sci-fi hetet szervezett, ennek keretében megtekinthettem a Prisoners of the Lost Universe című alkotást, mely a nagy nevek ellenére egy roppant unalmas film volt. Márciusban csapatunk befejezte a Péntek 13 szériát és egy nagyszerű 13-as listával zárta keretbe Jason Voorhees sorozatát. Sajnos a következő pár hónapban a tanulmányaim miatt nem tudtam aktívabban részt venni az oldal szerkesztésében, viszont a nyáron sikerült elkezdnem a Hammer filmstúdió egy nagy sorozatát, a Frankenstein szériát. Ezenkívül csapatunk rendezett egy dupla hosszúságúra nyúlt trash hetet is, melynek végén megtekinthettem a csodálatos és megismételhetetlen Sharknado 3-at ( és mégis meg fogják ismételni OH HELL NO!!) Emellett sikerült megnéznem a borzalmasra sikeredett Poltergeist – A kopogtató szellem című rémálmot.

Októberben részt vehettem a Para Noir Pub-bal való kapcsolatfelvételben és ihattam pár jópofa seritalt. Novemberben pedig egy kerekasztal során megnézhettem a klasszikus Cannibal Holocaustot. Összességében egy király év van mögöttem, hiszen csapatunk sok új és értékes taggal bővült, és oldalunk is egyre jobban fejlődik, aminek eredménye hamarosan egy új, modernebb és pofásabb dolog lesz, minek születését mindannyian örömmel várjuk.

Plendil

Lehet élvezni filmeket, ha az ember lejjebb ad az elvárásaiból. Hogy mi hiányzik pontosan, arra nem tudom a választ, de az biztos, hogy az a szikra a legtöbb filmből kiveszni látszik, ami ott az agy hátsó részében eltárolná az emlékeket. Így viszont még mindig akadt egy-két olyan film, ami méltó arra, hogy sokszor megnézze a kulturált horrorfogyasztó, mint a What We Do in the Shadows, a Bone Tomahawk, a Turbo Kid vagy épp az Extinction. No és persze volt sok olyan film, mely kicsit elmaradt a katarzistól, de még így is a jók közé sorolható: A Spring, az It Follows, a Wyrmwood vagy a Deathgasm mindenképp kötelező lehet, miből jól kirajzolódik, hogy általában a független filmes vállalkozások és az Ausztrál-Új-Zéland tengelyről érkező filmek nagy benyomást tettek rám ebben az évben is. Rossz filmeket is adott ez az év a világnak, elég csak az Into the Grizzly Maze-től elindulni az új Poltergeist-ig. Vagy ne is folytassam inkább?

Science fiction terén talán ebben az évben nehezebb dolgom volt, mert a két nagyon is beharangozott cím (Mad Max, The Martian) nem nyerte el tetszésem. Volt viszont helyette más. A Time Lapse és az Ex Machina mindvégig lekötött és remekül irányították a játékidőt, valami érdekeset, újat adva az eddigiekhez. Kvázi nem horror kategóriában mindenképp szeretném felhívni a figyelmet Shyamalan úr új filmjére, ugyanis a Visit egy szórakoztató darab, emellett pedig a thrillerek világában a The Gift szólt nálam nagyot, ami egy pompás játék, amiben végre mindenki kap egy pofont, aki cseszekedni mer az emberek életével.

Sorozatok terén ez egy rettentő jó év volt. A The Walking Dead nem süllyedt minőségben, míg a Scream remekül igazodik a modern kori elvárásokhoz. Nekünk, régi vágású rajongóknak pedig ott az Ash vs Evil Dead, melynek minden pillanatát élvezem, Bruce Campbell személyisége ismét azt bizonyítja, hogy ezek a kitalált horror ikonok akkor működnek, ha az eredeti színészek játsszák el őket. Nincs kivétel. Óriási volt a Rick & Morty második évada, s habár az elsőt nem múlta felül, így is olyan őrületes sztorikkal lettünk gazdagabbak, hogy nem lehet elégszer újranézni. Továbbá van még egy cím, mely ugyan nem kifejezetten oldalunk profiljába vág, de a rejtély, a történetvezetési szövevényesség és a radikális képi világ miatt biztosan sok rajongót képes lehet megszólítani: ez a Mr. Robot. Veszettül aktuális témákat boncolgat, rengeteg nagyszerű színésszel megtámogatva.

Rövidfilmek: ez az a műfaj, amiben a teljesen kezdők és a horrorveteránok is egyformán érdekeset képesek alkotni. Adam Green Halloween-i Monster Problems című darabja, a The Thing in the Apartment, az Augustine, az Intruders vagy épp az Invaders elhozza a sokkolást, a humort vagy épp a meglepetést. A legjobb rendező ebben az évben a Jemaine Clement, Taika Waititi páros lett a vámpírszatírájuk révén, míg a legjobb színésznek járó díjat a két, különböző karakterét is fantasztikusan megformáló Matthew Fox vitte el nálam (Bone Tomahawk, Extinction).

 

Be the first to comment on "Kerekasztal #18. 2015 évzáró (5. rész)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*