Na, akkor nézzük a számokat 2015-ből!

Mostanra már talán mindenki felocsúdott a bejgli és alkohol okozta kómából, kialudta az éves fáradalmait és visszatért a jól megszokott kerékvágásba. Remélem senkinek sem sikerült tavaly felgyújtania a karácsonyfát, sem a hólapáttal széttolni a jóravaló épületek sarkát egy jól sikerült éjszaka után. Nos, ha mindenki megvan, akkor tekintsük át az elmúlt évünket számszerűsítve; Mi is történt a Cinegore-on 2015-ben?

Tehát. 2015-ben 260,446 kattintás esett az oldalon, ebből az év utolsó három hónapjában rendre 25 ezer fölötti számok alakultak, csak decemberben pedig 31,216-ot számlált a statisztikánk!  Az is nagyszerű adat, hogy összesen tavaly 85,120 egyén volt kíváncsi ránk, s ebből vélhetően sokan vannak visszatérő vendégek.  Bár havi leosztásban nézve elég ingadozó volt az olvasottságunk, ez szépen felfelé ívelő. Az igazat megvallva a progresszió sosem állhat le és természetesen tervekkel megpakolva kerültünk át az új évbe, amit az eddigi adatok alapján kíváncsisággal jutalmaztok. Ezért nagyon hálásak vagyunk!

A legtöbben itthonról Magyarországról, az Európai Unióból (ez egy összesített adat, ezután részekre bontva is olvashatjátok), Szlovákiából, az Egyesült Államokból, Nagy-Britanniából és Romániából voltatok Ránk kíváncsiak.

Az elmúlt évben összesen több, mint 500 cikket és hírt hoztunk Nektek, ebből nézzük most, melyek voltak az általatok leginkább kedveltek:

A tizenöt legtöbbet látogatott cikk 2015-ben a következő volt:

  1. 2015 legjobb horrorfilmjei
  2. The Atticus Institute – Múltbéli démonok
  3. 10 boszorkányosan jó film, amit látnod kell
  4. Top 12 Péntek 13 film, avagy Jason Vorhees legrosszabb és legjobb jelenései
  5. Élménybeszámoló: a játék, ahol tényleg BESZARSZ!
  6. Interjú Somi Róberttel, a ParaNoir tulajdonosával
  7. Sexual Parasite: Killer Pussy (2004) (Szex-Parazita avagy a Gyilkos Punci)
  8. Kínzások és kivégzések II. – Ételekkel, italokkal kapcsolatos kegyetlenségek
  9. The Nightmare Ends on Halloween II (2011)
  10. The Collector (2009) (A gyűjtő)
  11. Pervert! (2005)
  12. 51-es körzet (Area 51) – 2015
  13. Élménybeszámoló: Horror Cirkusz
  14. Ed, Edd ‘n Eddy: Horror-epizódok
  15. Begotten (1990)

Végezetül még néhány érdekesség:

A legtöbbször ezekre kerestetek rá az oldalon:

  • boszorkányos filmek
  • a gyűjtő
  • horror cirkusz
  • vérvadászok
  • péntek 13 film
  • the atticus institute
  • atticus institute
  • atticus institute kritika
  • jason voorhees filmek

 

És innen jutottatok el hozzánk a legtöbb alkalommal:

  • keresőmotorok
  • facebook.com
  • cinegore.tk
  • horrortrashbmovie.blogspot.hu
  • horror.lap.hu

Mindent összevetve az új oldal megléte óta most vagyunk leginkább formában, és ez meglátszik azon is, hogy Ti mennyire vagytok Ránk kíváncsiak.  Bízunk abban, hogy a megújult szerkesztőségnek bizalmat szavaztok és 2016-ban is az oldallal tartotok, s annyit elöljáróban megígérhetünk, hogy ez a tizenkét hónap is tartogat majd sok érdekességet és cikket, amikből tájékozódhattok. Figyelem, takarót pengés kesztyűig felhúzni, mi itt vagyunk!

 

Be the first to comment on "Na, akkor nézzük a számokat 2015-ből!"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .