Debug (2014)

debug-2Mit kapunk, ha vegyítjük a Halálhajót, a Gömböt és adunk hozzá egy jó nagy adag cyber cuccot? Egy közepes filmet, Debug címmel. A low-budget ellenére a Debug néhol kellően véres, de a karakterek nem tesznek hozzá sokat az élvezethez.

Egy csapat hacker érkezik egy elhagyott űrhajóra valamikor a távoli jövőben. A legénység látszólag minden nyom nélkül eltűnt, hőseink egyetlen kapaszkodója az “I am” névre hallgató mesterséges intelligencia, amely minden lépésüket és megmozdulásukat kíséri. A hackerek számára csakhamar nyilvánvalóvá váli, hogy I am okolható a furcsa eltűnésekért, és ha el akarnak menekülni a hajóról, még az előtt kell kiiktatniuk a rendszert, hogy az őket is megfertőzné.

otladka-scene-4

Egydimenziós, unalmas karakterek és a cselekmény sem túlságosan izgalmas. I am karaktere szerethető, habár Jason Momoának aligha ez volt a legnehezebb szerepe élete során. Amikor a film megkívánja, kellő mennyiségű vért is kapunk, a kivégzések ötletesen, kellően véresek.

maxresdefault

Mint azt a rendező elmondta, a filmet a 2001-es Stanley Kubrick-klasszikus, az Űrodüsszeia ihlette, ami nem is vitatható. Több kritikus szerint a Debug a Végső állomás és a Kocka keresztezése, de ezzel kevésbé tudok egyetérteni.

Az átlagos színvonalat eléri a Debug, akik szeretik a cyberhorrorokat, azoknak kifejezetten szórakoztató is lehet. Sajnos a karakterek gyengére sikerültek – leszámítva a mesterséges intelligenciát – és a horrorisztikus atmoszféra is csak néha-néha köszön vissza. Semmivel sem rosszabb vagy jobb, mint egy közepes.

Értékelés: 5/10

IMDb

Varin

 

 

Be the first to comment on "Debug (2014)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..