Humanoids from the Deep ((Monster)) (1980) (Szörny)

humanoids_thumbElsősorban a klasszikus – egészen pontosan a nyolcvanas évekbeli – horrorfilmek kedvelőinek ajánlanám a következő alkotást, melyben egyértelműen retro-feeling köszön vissza, amikor durván intelligensre fejlődött ember-hal hibridek támadják be a mit sem sejtő tengerparti kisváros lakosságát!

Horrorfilm-karrierem során kevés ennyire balfék kezdést láttam, mint ebben a moziban: miközben statiszta-halászok hálójába valami súlyos zsákmány kerül, a hajó hirtelen megfeneklik, ugyanis a kisfiú nem ellenőrizte a benzinszintet, és az a tenger közepén kifogyott, naná! Amikor pedig egy kannából üzemanyagot próbál önteni a gyerek, a fele melléfolyik, majd a rángatózás következtében a vízbe esik, ahol szétmarcangolja a hálóból ekkora már kiszabadult monszter. Ezek után az egyik halász rettenetesen felindulva jelzőpisztolyát egyenesen a benzintől lucskos padló felé irányítja, így az egész hajó felrobban! Hát, csak gratulálni tudok a forgatókönyvírónak ekkora marhaság miatt.

humanoids-2No, de lássuk a nem kevésbé érdekfeszítő folytatást: helyi halászok kutyáit valaki (vagy valami) rejtélyes módon kinyuvasztja, aminek következtében a rivális felek között előbb az Éves Ittas Pajtatánc Lazac Fesztiválon bunyóra kerül a sor, később pedig már gyújtogatnak. Eközben hormontól túlfűtött fürdőző fiatalok és a parton kefélni próbálók tűnnek el nyomtalanul – többségüket a kutya sem keresi. (Persze, mert mint írtam, azokat az előbb kinyírták 🙂 Aztán végre eljön a pont, hogy eddig töketlennek hitt főszereplőnk, spanjával és egy véletlenül arra lévő tudós-riporternővel kiegészülve nekivágjon az ominózus partszakasznak, ahol persze összefutnak néhány rút szörnnyel. Szerencsére azonban kinyírják őket.

humanoids-4Az egyik bizarr kinézetű kreatúra boncoláskor megállapítják, hogy ezek a szörnyek valójában egy kísérleti lazac-DNS elfogyasztásával humanoiddá mutálódott (kvázi szuper-fejlődött) egykori halak, de mire figyelmeztetnék a lakosságot a veszélyre, a kisvárosi ünnepség alatt elszabadul a pokol…

humanoids_1Meglehetősen vegyes érzelmek keringtek bennem a film megtekintését követően. Egyrészt ott motoszkált bennem az esetlen forgatókönyv, néhol már-már röhejesen szürreális jeleneteivel (pl. csávó a pucér barátnőjét egy hasbeszélő babával próbálja szórakoztatni előjáték gyanánt a tengerparton felállított sátorban, vagy amikor benzinnel locsolják a vizet, majd felgyújtják, mert az biztos rossz a szörnyeknek!), egydimenziós karaktereivel, és azok általában elég bárgyú és mihaszna megmozdulásaival.

humanoids_5Másrészt viszont önfeledten néztem  a gumiszörnyes éra jegyében elkövetett (különféle növekedési fázisban leledző) bizarr hal-embereket – szerintem elég klasszul néztek ki, még ha a latex-ruha már a kezdetektől egyértelművé tette azok viselőjének kilétét -, de a sebesülések kidolgozása is korrekt volt, az itt-ott kivillanó cicikről, valamint az aláfestő zenéről nem is beszélve! Egyértelműen  a végső tömegjelenetes vérengzés vitt a prímet, de azért a film végi (talán sejthető) csattanó is kihagyhatatlannak tűnhet, haha!

 Értékelés: 6/10

eyescream

Be the first to comment on "Humanoids from the Deep ((Monster)) (1980) (Szörny)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .