Igaz történet alapján – The Strangers

strangers_ver4_xlgMint sok élőlénynek, az embernek is szüksége van egy olyan helyre, ahol biztonságban tudhatja magát, és amit sajátjáénak mondhat. Otthonunkban az esetek túlnyomó többségében kényelmesen érezzük magunkat, veszélyérzetünk pedig teljesen megszűnik. Mi történik azonban akkor, ha egy ilyen nem várt helyen ér valakit támadás? Ezt a meglehetősen ijesztő koncepciót veszik górcső alá a home invasion-témájú filmek, amelyek közül cikkünkben a The Strangerst megihlető eseményeknek járunk utána.

Túl azon, hogy a rendező elmondása szerint gyerekkorában gyakoriak voltak környékükön a betöréses rablások, a film kerettörténetéhez ezen felül több igaz, egzakt bűncselekményt is feldolgozott. A film kritikájáról oldalunkon itt olvashattok.

Charles Manson a világ egyik leghíresebb sorozatgyilkosa, a maga köré gyűjtött szekta által elkövetett bűnesetek pedig nagybetűkkel írták be magukat a kriminalisztika történelmébe. Mivel jelen cikk nem hivatott Manson pályafutását és életútját bemutatni, így az aktualitás érdekében csak a Strangers inspirációjául szolgáló akciókat ismertetném. A Manson-család számlájára írható gyilkosságok közül ugyanis elsősorban a Tate és a LaBianca-gyilkosságok játszottak ebben szerepet.

screen-shot-2013-11-16-at-6-07-09-pm

manson-hippies_1876025c

1969. augusztus 8-án Manson elérkezettnek látta az időt az általa csak Helter Skelternek nevezett folyamat elindításához. A szekta az addigra már erőddé változtatott Spahn-tanyáról indulva célba vette Roman Polanski házát. Polanski ekkor nem tartózkodott otthonában, várandós felesége, és a család néhány barátja viszont igen. A jól megszervezett és kitervelt akció keretein belül megkéselték és agyonlőtték a 18 éves Steve Parentet, Wojcieh Frykowskit 51, Abigail Folgert 28, Jay Sebringet 7 késszúrással ölték meg. A nyolc hónapos terhes Sharon Tate halálát 16 döfés okozta.

sharon-tate-21

Másnap éjjel a Manson-banda egy újabb home invasion-jellegű gyilkosságot követett el, a célpontok ezúttal a Waverly Drive 3301-es házszám alatt lakók voltak. Leno LaBiancát összesen 26-szor szúrták meg egy bajonettel, a holttest felsőtestére pedig a WAR-szót vésték. Feleségét, Rosemaryt szintén halálra késelték, vérükkel pedig a Death to pigs, illetve a Rise feliratokat mázolták a falra. A csapat nem távozott rögtön a helyszínről azonnal, dolguk végezte után lezuhanyoztak, ettek a család hűtőszekrényéből, valamint játszottak a házaspár kutyáival.

leno2

A Strangers cselekményének alapjául egy másik, ha lehet így fogalmazni még bizarrabb gyilkosság is szolgált. Azért merem megkockáztatni ezt a jelzőt, mivel ebben az esetben sem az elkövetők, sem pedig motivációjuk nem ismertek, a mai napig.

d63279519fff497daa0908b67e238cce-d2xxnfc

1981 tavaszán egy négyes gyilkosság esete borzolta a kedélyeket, az Észak-Kaliforniában található Keddie településén. Az ügy a Keddie-gyilkosságok, illetve a Cabin 28-gyilkosságok néven vált ismertté. Az eseményekre valamikor április 11-e este és 12-e hajnal között kerülhetett sor. Az áldozatok a 36 éves Glenna Sharp, lánya a 12 éves Tina, fia a 15 éves John, és annak barátja, a 17 éves Dina Wingate voltak. Glenna legidősebb lánya, Sheila a szomszédban volt, ő fedezte fel reggel hazaérve a mészárlás nyomait először. Glenna két legkisebb fia és egyikük barátja sértetlenül került elő a weekend ház egyik szobájából.

Keddie_Murders_035

A helyszínre érkező járőr, Rod DeCrona elmondása alapján szinte az egész lakás vérrel volt beborítva. A szakértői jelentések alapján az áldozatok halálát hegyes, illetve tompa tárgyakkal okozták, utóbbi esetben kalapács, előbbiben steak-kés volt a használt eszköz. DeCrona hozzátette, hogy az egyik, a helyszínen talált egyik késsel olyan erővel sújtottak le, hogy annak pengéje elgörbült. Glenna, John és Dina felismerhetetlenségig szurkált és zúzódott holttestét a nappali elé fektetve találták meg, a nő egy sárga pokróccal volt letakarva, mindannyiuk végtagjait elektromos kábelekkel és ragasztószalaggal kötözték össze, a bútorokat pedig megrongálták. Tina Sharp holttestét ekkor még sehol sem találták, erre 1984-ben, Feather Falls-ban, nagyjából 45 kilométernyire Keddie-től került sor, ahol rábukkantak többek közt a lány levágott fejének maradványaira.

maxresdefault

Keddie_Murders_006

Az egyik hálószobában tartózkodó három túlélőből kettő állítása szerint végigaludta az éjjelt, az egyik fiú, Justin állításai pedig túlságosan ellentmondóak és zavarosak voltak ahhoz, hogy bármiféle következtetést tudjanak levonni a nyomozásban résztvevő szervek. Ezen felül rengeteg kérdés merült fel az üggyel kapcsolatban. Miért nem hallott senki egy gyanús zajt sem, holott a szomszédos weekend házak szó szerint néhány méterre voltak egymástól? Hogyan aludhatta végig az éjszakát a három gyerek, miközben a szomszédos szobákban brutálisan megöltek több embert, és egyáltalán miért kímélték meg őket az elkövetők? Miért vitték el Tinát, és nem ölték meg őt is a helyszínen? A válaszok továbbra is váratnak magukra, ugyanis a Keddie-gyilkosságok háttere a mai napig tisztázatlan maradt, a hatóságok több mint harminc év elteltével is értetlenül állnak a hátborzongató mészárlás ügyét illetően.

(Absvrd)

Értékelés:

Film: 8/10

Háttértörténet: 9/10

A The Strangers (Hívatlanok) című filmről szóló cikkünket az alábbi linken olvashatjátok ITT

2 Comments on "Igaz történet alapján – The Strangers"

  1. Mikor anno megnéztem a filmet egy pár héttel korábbi itthoni eset jutott eszembe, amit a bűnügyi hírekben mondta be valahol: egy nap három srác kosarazás után hazaindult, de úgy gondolták előtte még betörnek valahova, csakhogy a tulaj felébredt rájuk, mire azok halálra verték: a halottkém legalább ötven ütésnyomot számolt meg az áldozaton! Ezek után jó darabig csak a böri udvarán mozoghatnak.

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .