ParaHelyek – Gaiola-sziget

Gaiola_napoliDél-Olaszország partjainak közelében számos kisebb sziget található. Gaiola egyike ezeknek, a Campania tartományhoz évről évre sok látogatót vonzó területeknek. Az extravagáns megjelenéssel bíró sziget hamar szemet szúrhat, kiemelkedve a festővászonra kívánkozó táj többi látványossága közül. Mindemellett nem csak külsejével, hanem kétes hírnevével is lekörözi a turistaparadicsom többi ékességét, hiszen számos hátborzongató történet tarkítja a sziget történelmét.

Gaiola története egészen a római időkig nyúlik vissza, amikor még Euplea néven vált ismertté, amely hasznos segítséget nyújtott az arra közlekedő hajósok számára, akiknek a sziget egyfajta fix navigációs pontként működött. Ennek köszönhetően a Vénusznak szentelt templom romjai mellett a mai napig további ókor romokat és maradványokat lehet itt találni. Aki azt hinné, hogy a sziget különös hírneve a modernebb időkből származik, téved. Úgy tartják ugyanis, hogy Vergilius – akitől sokak szerint nem álltak távol a misztikus tanok, tudományok – állítólag ezen a szigeten osztotta meg tanítványaival varázslatos tudását.

ver_por1

A XVII. század során Gaiola stratégiai fontosságú volt Nápoly védelmi vonalát illetően, emellett számos korabeli gyárépület is megtalálható volt itt. A XIX. században egy rejtélyes figura, akit csak a Varázsló néven emlegettek, jó ideig itt élt. A Varázslóról senki sem tudta pontosan, hogy kicsoda is lehet
valójában, a helybéli halászok azonban jóindulattal viseltettek irányában, és gyakran látták el élelemmel a titokzatos alakot. A remetének azonban egyik napról a másikra nyoma veszett, senki sem látta többet, innentől kezdve pedig Gaiola szigetén megsokasodtak a bizarr események, és egyre inkább úgy tűnt, a
sziget nem tűri meg túl hosszú ideig, hogy valaki birtokolja.

Áttekintve a sziget modernkori történelmét, elmondhatjuk, hogy a manapság átokként ismert jelenségsorozat valamikor az 1800-as évek végén vette kezdetét, Gaiola akkori tulajdonosával, Luigi de Negrivel. De Negri a szigetre való költözése után financiális mélyrepülésbe kezdett, meghökkentő fordulatok sokaságával ugyanis igen rövid időn belül csődbe ment. De Negri jövőbeli sorstársa Hans Braun, egy tehetős svájci üzletember lett, aki a szigeten felépített villába való beköltözése után egy olyan gyilkosság áldozatává vált, aminek motivációja és háttere teljesen ismeretlen volt. Holttestét egy szőnyegbe csavarba találták meg, rövidesen ezután felesége pedig belefulladt a tengerbe szintén zavaros körülmények között, hiszen a nőről köztudott volt, hogy kiváló úszó, azokban a napokban pedig a víz teljesen nyugodt volt, viharról szó sem lehetett. Ezek után következett az új tulaj, Otto Grunback, akit egy szívinfarktus vitt el, hol máshol, mint a szigeten tartózkodva. Nem tartogatott szebb sorsot Gaiola a gyógyszeriparban tevékenykedő Maurice-Yves Sandoz számára sem, aki a beruházást követően megőrült, és egy svájci elmegyógyintézetben kioltotta saját életét. A groteszk lánc következő szeme Karl Paul Langheim báró volt, akit szintén elért a gazdasági csőd, elveszítve ezzel teljes vagyonát.

parco-sommerso-gaiola

Természetesen még ezek után is akadtak lelkes önként jelentkezők, akik úgy gondolták, jó ötlet igába hajtani Gaiola szigetét, közéjük tartozott Gianni Agnelli is. Agnelli a mindenki számára ismert Fiat cég feje volt, a sziget megvásárolása után elvesztette egyetlen fiát, aki öngyilkosságot követett el, unokatestvére, Umberto Agnelli pedig tragikusan fiatalon, 33 évesen hunyt el, miután egy rendkívül ritka előfordulási aránnyal rendelkező rákos megbetegedést diagnosztizáltak nála. A multimilliárdos Paul Getty fiát szinte azon nyomban elrabolták, miután megvette a szigetet, az utolsó tulajdonos, Gianpasquale Grappone biztosítási cége hamarosan becsődölt, őt magát pedig börtönbe zárták csalás vádjával.

Gaiola

Napjainkban Gaiola Campania tartomány, ezáltal az állam tulajdonában áll. Az átokban természetesen nem mindenki hisz, tagadva a meghökkentő eseménysorozat paranormálisnak mondott mibenlétét, mindent a véletlen számlájára írva. Ennek ellenére a sziget évek óta elhagyatva áll, mivel a morbid, néhol már-már a tragikomédia határait súroló történetek hatására úgy tűnik, jó ideje nem akadt olyan ember, aki szerette volna megvásárolta volna Gaiolát. Hogy valóban a véletlenek különös egybeeséseiről, vagy esetleg ennél többről van szó, egyelőre rejtély marad, talán mindaddig, amíg egy nap valaki úgy nem dönt, hogy kihívva maga ellen a sorsot újból megpróbálja uralma alá hajtani a különös kis szigetet.

(Absvrd)

Be the first to comment on "ParaHelyek – Gaiola-sziget"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .