Egészen friss animével jelentkezem ebben a különkiadásban. Egy olyan sorozatot mutatok be, mely a hétvégén, szombaton zárta le első évadát (reméljük, hogy folytatják). Ennyire ropogósan izgalmas műről szerintem még nem is nagyon sikerült beszámolnom, hiszen főként a régebbieket próbálom bemutatni, amelyekkel egy kissé le vagyunk maradva. Ezúttal a téma nem vámpírok, nem farkasemberek, a zombikat is hanyagoljuk, ghoul-ok sem rejtőznek sehol sem, inkább halhatatlanokról, pontosabban félemberekről (az Ajin szó Demi-Human-t jelent) vagy félistenekről(?!) lesz szó. Alapvetően egy nem szokványos megközelítésből tekinthetjük meg ezt a kérdéskört, hiszen azon túl, hogy egy sci-fi, azért bőven nyújt horror elemeket is az Ajin!
Ajin (TV, 2016)
A tavalyi év végén egy három részes sci-fi thriller film indult útjára az Ajin: Shōdō (2015)-val. Furcsa meggondolásból a 2016-os évre már szeptemberben bejelentették, hogy egy 13 részes sorozat is elkészül, melyet compilation-ként aposztrofáltak. Így elsőként úgy döntöttem, hogy erről írnék ajánlót, hiszen, mint írtam: teljesen friss, ropogós, még alig száradt meg rajta a festék (2016. január 16. – 2016. április 9.).
A felütő képsorokat nem különösebben találtam szépnek, informatívnak vagy izgalmasnak. 17 évvel a jelen előtt járunk, amikor az első olyan emberről szerez tudomást a világ, aki nem hal meg, miután szitává lőtték. Nyilván nem szokványos dolog, de attól még ennél jóval ütősebb nyitányt is el tudtam volna képzelni.
Az elkapkodott kezdet után főcímzenét hallunk, ami egyébként iszonyatosan megalapozza az anime hangulatát. A flumpool nevű jrock banda Yoru wa Nemureru kai? (Tudsz aludni éjjel? – szerk. ford.) című dallama igencsak pörgős, kissé hip-hopos, de alapvetően rockos hangzású. A többi zenei aláfestést Yuugo Kanno (Psycho-Pass franchise) adta az Ajinhoz és tökéletesen hozzásimulnak a témához, a rajzokhoz, az animációhoz vagy éppen a szituációhoz.
Főszereplőnk, Kei Nagai egy ambiciózus középiskolás srác, aki az orvosi egyetemre készül. Mindent képes ezért feláldozni, elsősorban szociális kapcsolatait, hiszen még legjobb barátjával, Kaitoval is megszakított minden kontaktot, hogy ne terelhesse el figyelmét kitűzött céljáról. Teljesítményorientált, magolós srác. A suliban még az ajinokról is tanulnak. Persze a kormány eléggé kettős kommunikációt folytat ezekről a furcsa lényekről. Elsősorban azt, hogy az állam kész megvédeni az ilyen egyedeket a nép kíváncsiságától és irigységétől, ezért internálótáborokban őrzik a halhatatlanokat és kísérleteznek rajtuk megfigyelik, támogatják őket. Másodsorban meg nyomravezetői vérdíjat tűztek ki a fejükre. Egy dologban persze mindenki teljesen bizonyos: ezek nem emberek, hanem egy új faj, ami veszélyt jelent (hiszen ismeretlen és nem képes meghalni) az egész világra.
Keiben igazából már ekkor is kétségek merülnek fel az egész tézissel kapcsolatban, hiszen „Nem emberek a félemberek is?” De a társadalom nagy része mindig egyetért az ilyen agymosás-jellegű dolgokban, amit a kormány kommunikál feléjük. Ami ismeretlen az veszélyes. Ami különbözik, az idegen. Amit nem ismerünk, azt el kell pusztítani, biztos, ami biztos – Tessék mindenkinek egy kis társadalomkritika! Vegyük mondjuk ezt fő vonalnak, legalábbis elég könnyű elsőre kiszúrni. Így szerintem nem igazán meglepő, hogy Keit hazafelé tartva egy baleset éri és kiderül róla, hogy ő is a halhatatlanok közé tartozik.
Ilyenkor természetesen mindenki nagyon okos körülötte és sejtették, hogy gyanús volt és mindig is tudták, hogy Kei csak és kizárólag ajin lehet, merthogy nem emberien viselkedett. No azért a vérdíj is elég ösztönző, hogy a szemtanúk, iskolatársai mind ellene forduljanak. Meglepő módon, hanyagolt barátja, Kaito (Kai) az egyetlen, aki rögtön a fiú segítségére siet, hogy elmenekülhessen a városból.
Yū Tosaki és Izumi Shimomura a kormány megbízásából indul el az új halhatatlan levadászására. Versenyt futnak a fiúkkal és a rendőrséggel, valamint a tudósokkal. Hiszen ha egy ilyen lehetőség adódik, hogy olyan lényeken lehet kísérleteket végezni, akiket hivatalosan nem tartanak embernek, de a biológiájuk, biokémiájuk, valamint működésük hasonló a humánokhoz, akkor miért is ne kínozhatnák tanulmányozhatnák őket bátran, azzal a címszóval, hogy úgysem tudnak meghalni? Teljesen logikus, hogy nem lesz ettől etikai kétségük, lelkiismeret furdalásuk, mindent a nép és az állam érdekében tesznek. Ki kell deríteni, miben különböznek. El kell tudni pusztítani vagy kontrollálhatóvá kell tenni őket. Ki tudja, valamelyik ország akár pénzt is fizetne ilyen katonákért, vagy a tudásért, hogy hogyan lehet halhatatlan sereget létrehozni. Persze lehet, hogy csak elkalandoztam, hiszen ilyesmi a jelenlegi civilizált társadalomban nem történhetne meg, csak egy társadalomkritikától csöpögő sci-fiben. Mindez fikció, de ettől eltekintve nem gondolnám, hogy pozitívnak tekinthetjük a kísérletező, kínzást irányító vagy végrehajtó tudósok karakterét. Cserébe kitűnő horrorisztikus képekkel ajándékoznak meg bennünket, így lehet kicsit fészkelődni a székben.
A másik oldalon találjuk Satōt és Kōji Tanakat, akik viszont egyrészt nyilvántartott ajinok, másrészt úgy döntöttek, hogy sem menekülni, sem rejtőzködni nem akarnak, de azt pláne nem, hogy bezárva legyenek egy cellába vagy asztalhoz kötözve tűrjék nap, mint nap, hogy egy-egy darabot kivágjanak belőlük, szurkálják vizsgálgassák őket. Ezért Satō valamilyen tervet forral, hogy kiszabadulhassanak ebből a kilátástalanságból. Kevés ismert halhatatlan van és igazából egymást is viszonylag nehezen ismerik meg. De a férfi mégis úgy dönt, tesz egy próbát, hogy összefogja a száműzetésben élőket és valamiféle jogokat harcoljon ki nekik.
Vajon egy népcsoportnak, amelynek nem feltétlenül az élete van veszélyben, nem a túlélési ösztön vezérli, hanem egyszerűen szabadságában, jogaiban gátolják, szabad-e fellázadnia? Vajon a különbözőség mindenképpen idegen és veszélyes, ezért bizalmatlanul kell viselkedni az irányában? És bebörtönözhető, kontrollálható-e egy ilyen sporadikusan felbukkanó „mutáns” réteg? Ha nem tehetnek róla, hiszen még magukról sem tudták, hogy micsodák, akkor joguk van-e a nyugalmas élethez? Harcolhatnak-e ezért?
Ehhez hasonló kérdésköröket boncolgat Hiroyuki Seshita sci-fi thrillerje. Bevallom, azért is kedvelem az ilyen témákat, mert előszeretettel vetnek fel olyan problémaköröket, melyek látszólag egy másik korban vagy fantáziában merülnek csak fel, mégis erős kritikák az aktuális emberi viselkedéssel, valamint politikával kapcsolatban. Az animében egészen ügyesen vegyülnek a rajzolt, animált és a CGI részek. Nem mondanám őket teljesen tökéletesnek, de szerencsére a hintázó és bólogató szereplőkön sikerült már túljutnunk. Reméljük, hogy a számítógépes részekért felelős Takeshi Iwata és Yuki Mizoguchi továbbfejlesztik a szoftvereket és felfejlődik egy olyan szintre, ahol tényleg élethűek lesznek majd a karakterek. Persze nem volt cél a valóságos emberi lények megalkotása, így egy négyes alát azért megérdemelnek. Az Ajin hangulata viszont vitathatatlanul jól sikeredett, nagyon jól összedolgoztak az alkotók.
Izgatottan várom, hogy − filmeket leszámítva − lesz-e ennek a műnek folytatása. Azokat mindenképpen megnézem és rögtön át is térek a legelsőre, kicsit meglepetésszerűen. Addig is ajánlom ezt a művet minden sci-fi és thriller rajongónak! Elgondolkodtató, nem szívbajos. Ideiglenes záróakkordunk legyen a How Close You Are Mamoru Miyanotól.
Értékelés: 8/10
Ajin: Shōdō aka. Ajin: Demi-Human (2015)
Sajnos azzal a vallomással kell ezt az értékelés elkezdenem, hogy a film csalódás volt. Nem azért, mert rossz, hanem mert gyakorlatilag képkockáról képkockára lefedi az Ajin sorozat első 6-7 részét. Nem volt jó választás részemről, hogy a Demi-Human első évadát néztem először végig. Persze már az elején furcsa volt, hogy compilation-nek nevezték az előző művet. Valahol mégis reménykedtem, hogy valami más is lesz benne.
Szerintem egy ilyen megoldás totális melléfogás. Semmi értelme előre megcsinálni egy filmet, amit utána nettó 20 perces epizódokra darabolnak fel. Fordítva már láttam ilyesmit a Death Note, valamint a Ghost in the Shell: Stand Alone Complex és S.A.C. 2nd GIG kapcsán, de ott teljesen logikusan előbb a sorozat ment le, utána vágtak össze egy-egy összefoglalást a fő szálakra építve. Itt viszont semmi újat nem sikerült alkotniuk. Sajnos az Ajin: Shōdō (impulzus, ösztön, kezdet) pontosan semennyi pluszt nem ad hozzá a sorozathoz. Ha fordítva tekinteném meg, akkor sem igazán tudom, mire akartak ezzel kilyukadni. Hiszen a második részt, az Ajin: Shōtotsu-t (összeütközés) 2016. május 6-ra, a harmadikat, az Ajin: Shōgeki-t (összecsapás) 2016. szeptember 23-ra ígérték. Ráadásul a fellelhető trailerek gyakorlatilag ugyanarra az eseményre mutatnak a sorozatból. Nem áll össze a kép, hogy a maradék hat részből hogyan csinálnak kettő filmet, vagy egyáltalán mi lehet a tervük. Ezért reménykedem abban, hogy lesz második évad is és kicsivel több minden kiderül az Ajin-okról – kell lennie, hiszen eléggé félbe van hagyva, hülyeség volna, ha csak a filmek folytatnák és fejeznék be a szálat! Meglátjuk, hiszen májusban kiderül – és igyekszünk gyorsan be is számolni róla –, hogyan folytatódik, illetve meddig jut a történetben a következő egész estés mozi.
Mindent összevetve szerintem fantasztikus és izgalmas művekről van szó. Ajánlom továbbra is és szerintem mindenki a sorozattal kezdje, majd várjuk meg a szeptembert és akkor nézhetővé válik a három film is. A CGI fejlődik, az animáció szuper, a rajzok és a hátterek passzolnak a témához. A zenei aláfestést csak dicsérni tudom. A téma komplex és túlmutat önmagán, amit nagyon szeretek. A sci-fi thriller önmagában is megállná a helyét, de a kérdéskör, amelyek az aktuálpolitikával, társadalomkritika gyanánt felmerülnek még az IBM-ek nélkül (majd megértitek) is magához vonzza a nézőket.
Smaragd Sárkány
Be the first to comment on "Ajin, avagy a félistenek (2016)"