Kiseijū: Sei no Kakuritsu aka. Parasyte -the maxim- (2014)

ParaMiniIgazán kegyetlen gyilkos szedi áldozatait Japánban. Védjegye, hogy csak húskupacokat hagy áldozataiból, a felismerhetetlenségig trancsírozva testüket. Senki sem sejti, hogy egyik éjjel paraziták landoltak a Földön, akik képesek átvenni az irányítást az emberek teste felett. Vajon hogyan lehet kiszúrni a földönkívülieket? Van megoldás erre az invázióra? Mit akarnak a lények és honnan érkeztek? Ki jelenti az igazi veszélyt a Földre, az emberiségre és a világunkra? Finom kis sci-fi horror Kenichi Shimizu (Monster, Black Jack, Golgo 13: Queen Bee, Naruto Shippūden: Blood Prison és Naruto Shippūden: The Lost Tower – animáció) első önálló rendezésében.

Shinichi Izumi egy középiskolás fiú, aki csak nyugodt életet szeretne a családjával. Valamilyen okból kifolyólag irtózik a rovaroktól, de ezt nem tudja megmagyarázni. Éjszakánként zenére alszik el az ágyában – szerencséjére, ugyanis egyik éjjel egy féreg-szerű parazita próbál a fülébe mászni, de ezt megakadályozza a fülhallgatója. Shinichi nem ússza meg ilyen könnyen: a lény befúrja magát a jobb kezébe és a srác sikoltozva ébreszti a szüleit. Úgy tűnik, csak egy nagyon rossz álom volt, mert semmi nyoma nincs a parazitának.
A fiú jobb keze azonban lassan önálló életre kel és Shinichinek azzal kell szembesülnie, hogy egy idegen lénnyel kénytelen osztozni a testén.
Migi (japánul jobbat jelent – szerk. megj.) küldetése nem sikeres, hiszen nem sikerült átvenni az uralmat a fiú agya felett. Így furcsa, szimbiotikus kapcsolat alakul ki a parazita és áldozata között. Migi éjjelente a könyveket bújja és gyorsan megtanulja a nyelvet, valamint a szükséges információkat (valamint az éltető vért és táplálékot a fiú testéből) az életben maradáshoz. Shinichi pedig természetfeletti erőre, gyorsaságra és reflexekre, ítélőképességre és regenerációra tesz szert. Úgy tűnik, hogy kettejük együttműködése akár hasznos is lehet.

Study
Leszámítva azt, hogy ezek a paraziták valamilyen okkal érkeztek a Földre. Elsődleges céljuknak az tűnik, hogy elpusztítsák az emberi fajt. A túlélésükhöz ugyanis táplálékra is van szükségük, amely a humánokban messzemenőkig elegendőnek tűnik. Ezért – néhányan próbálják megőrizni az inkognitójukat, mások pedig arrogánsan gyilkolásznak – igyekeznek minél több egyedet levadászni.
Szerencsére a paraziták képesek érzékelni egymás jelenlétét, így akár egyesülhetnének, össze is foghatnának, azonban a gyengébb, selejtes egyedeiket előszeretettel vetik ki maguk közül. Migi emiatt nyilvánvalóan erős célpontnak számít, hiszen csupán egyetlen kart képes irányítani… Így nem csoda, hogy – elsősorban saját túlélését szem előtt tartva – paktumot köt a sráccal, mely kettejük boldogulását segítheti elő.

Sword
De hogyan képes együttműködni két faj, amelynek célja ellentétes (mégis azonos) egymással? Kritikaírásra ugyan nem szándékozom vetemedni, de bevallom a mű eléggé elgondolkodóra sikeredett ahhoz, hogy már a nézése közben rengeteg minden kezdjen kavarogni a fejemben.

Elsőként az alapszituáció, hogy egy kamaszodó fiú testében valamilyen változások történnek, és erre hogyan reagál önmaga, illetve szülei és környezete. Ugyan Shinichi 17 éves, tehát viszonylag későn érő lenne, ha erről az oldalról közelítjük meg, de egyáltalán nem tartom idegennek az elképzelést, sem erőltetettnek. A srác anyjának reakciója, miszerint megváltozott és nem ugyanaz, akinek ismerte, ezt is eléggé alátámasztja.

Másodsorban ismét jelen van az a tézis, miszerint az ember – vagy minden más faj – bizalmatlanul viselkedik az ismeretlennel. Jelen esetben ezt erősen aláhúzza az a paraméter, hogy a paraziták nagy része igencsak erőszakosan viselkedik az emberekkel szemben. Viszont erről az oldalról megközelítve meg egy – ezzel kapcsolatos – másik kérdéskör jelenik meg: vajon nincs-e joga minden élőlénynek az élethez. Azaz a cél minden esetben a túlélés, még ha ehhez erőszakos eszközökhöz is kell nyúlni. Egyébként saját bevallása szerint Miginek is elsődleges, hogy megvédje saját magát akár az emberek, akár fajtársai ellen is. /szerk. megj./

Attack
A harmadik, ami nyilvánvalóan felmerül az animével kapcsolatban, hogy képes-e együtt élni egyik faj a másikkal, illetve ez a szimbiózis vagy élni-és-élni-hagyni elv nem egyszerű önzés-e. Valahol a sorozat elején fogalmazza meg Migi, hogy mindannyian egyszerű bábjai vagyunk a saját DNS-ünknek. Ezt a gondolatkört, miszerint a továbbörökítés, illetve túlélés balanszát mindig az aktuális környezet határozza meg Luc Besson filmjében, a Lucy-ban Norman professzor is kifejti.

We protect other species because humans themselves are lonely creatures. We protect the environment because humans themselves don’t want to go extinct. What drives us is empty self-gratification.

Azért védelmezünk más fajokat, mert valójában magányos lények vagyunk. Azért védjük a környezetünket, mert az emberi faj nem akar kipusztulni. Amit teszünk, szimplán önzőségből tesszük.” /szerk. ford./

A negyedik az örök kérdés, miszerint az ember eredetétől fogva jóságos vagy gonosz-e, azaz milyen az alaptermészete és mi különbözteti meg az állatoktól. Tagadhatatlan tény ugyanis, hogy igazi kegyetlenségeket (néhány majomfaj kivételévelszerk. megj.), élvezetből, sportból ölést (ugyancsak van pár nagymacska faj, amely kilóg – szerk. megj.), illetve öngyilkosságot csak az ember képes elkövetni. A közbeszúrt gondolatokat ebbe ötvözve felmerül a kérdés, vajon tényleg különbözünk-e annyira, amennyire szeretnénk?

Deafault

There is no need for monsters! Humans are created to be cannibals in the first place! We’ve been like that for thousands of years! It’s because we tried to stop all of a sudden that our numbers ballooned into billions! The world’s gonna burst if we don’t de something!

Nem kellenek ide szörnyek! Az ember eredendően kannibálnak teremtetett! Évezredekig azok voltunk! Csak azért szaporodtunk el ennyire, mert hirtelen ellentmondtunk ennek! Ez a lufi, melyet világnak nevezünk ki fog durranni, ha nem teszünk ellene!” /szerk. ford./

Ahogy már említettem, tele van nagyon velős kérdéssel az anime… A sci-fi részt elvetve, kicserélve a fajokat a Földön élőkre egészen realisztikus képet is kaphatunk. És azt kell mondjam, elég ijesztőt!. Olyan gondolatokat feszeget számomra a sorozat, amelyek a 21. századi értelmiségben – remélhetőleg – régóta kavarognak.

Az eredeti cím – Kiseijū: Sei no Kakuritsu (寄生獣 セイの格率) – jelentésére itt is kíváncsi voltam, így segítséget kértem. Nagyon érdekes, hogy a parazita szó japánul így áll össze: 寄 = ki = gyűjtögetés, 生 = sei = élet, 獣 = jū = állat, tehát életgyűjtögető állat. A második fele, melyet angolul „the maxim”-ként fordítottak: セイ = ez is sei, csak katakana karakterekkel felírva, ami jelen esetben tulajdonnévvé változtatja, tehát = Élet, の = birtokos jelző, 格 = kaku = állapot és 率 = ritsu = arány, együtt pedig alapelvet jelent. Tehát összeolvasva, kicsit irodalmibban megfogalmazva: Parazita – Az Élet alapelvei. Ebből kiindulva már kétségeink sincsenek azokról a háttérben húzódó kérdéskörökről, illetve kritikákról, amelyeket előzőleg kifejtettem.

A zenei anyag (Ken Arai) is eléggé penge lett, nem egy langyos szerzemény, kellemesen izgalmassá varázsol minden képsort. A főcímdal a Fear, and Loathing in Las Vegas electronicore zenekar Let Me Hear című száma, mely ugyancsak jól passzol ehhez a műhöz. A látványért mondjunk köszönetet Tadashi Hiramatsunak (Darkside Blues, Ghost in the Shell 2: Innocence, Jin-Roh – The Wolf Brigade, új Evangelion filmek, The Cat Returns). És a rajzolóknak köszönhetően étvágygerjesztő thriller-hangulatba csöppenünk lépten-nyomon. Hiába csak animéről van szó, vitathatatlan, hogy – bármennyire is komikus néhányuk – már a paraziták gondolatától is libabőrösek leszünk.

Hogy ki is az igazi szörnyeteg a Parasyte-ban, azt hagyom mindenkinek, hogy egyedül döntse el. Mindenképpen izgalmasan kidolgozott, gyönyörű és érdekfeszítő műről van szó. Csak ajánlani tudom, ha szerettek gondolkodni is.

I think it’s human arrogance to think we understand how other life forms feel. There may be no other life forms that are truly a ”friend” to man. Still, even if we can’t comprehend them, they are, without doubt, neighbors deserving of our respect.

Szerintem az, hogy azt hiszi az ember, hogy megérti, hogyan éreznek más fajok, merő arrogancia. Lehet, hogy nincs is igazán olyan faj, amely teljesen barátságosan viselkedne az emberrel. Attól, hogy nem értjük meg őket tagadhatatlan, hogy velünk élnek és megérdemlik a tiszteletünket.” /szerk. ford./

Értékelés: 9,5/10

Kiseijū (2014) & Kiseijuu: Kanketsuhen (2015)

Bevallom miután megtekintettem az Attack on Titan live-action adaptációit kissé megrendült a hitem abban, hogy normálisan is át lehet ültetni egy anime sorozatot élőszereplős filmbe. Mégis úgy döntöttem, hogy adok egy esélyt ennek a viszonylag friss feldolgozásnak is – ez teljesen ötletszerűen jött, miután végigtoltam a Parasyte-ot.
A történetről nem is szeretnék külön szót ejteni itt, eltekintve attól, hogy – szerintem – szépen viszi végig az anime fonalát a két részes mű. Természetesen négy órába nem lehetett mindent belesűríteni, így bizonyos cselekményeket párhuzamossá tettek, de ezt egyáltalán nem találtam zavarónak. Nagyon jól sikerült megoldani, követhető a sztori, nincsenek fölösleges és hiányzó jelenetek sem. Ezért mindenképpen csillagos ötöst érdemel a rendező, Takashi Yamazaki!

Movie1
Határozottan meglepett a film, bár végig szkeptikusan figyeltem, hogy mi mennyire működik benne, illetve a CGI mennyire lesz feltűnő, a paraziták küzdelme mennyire válik nevetségessé, vajon sikerül-e túllépnie a trash határon. Végül el kellett ismernem, hogy kimondottan pozitívan csalódtam benne.
Persze ez nem jelenti azt, hogy nincs benne hiba. Az animében Migi karaktere félig ijesztő, de – valljuk be – azért vicces és rengeteg helyzetkomikumot rejt magában. Emiatt az élőszereplős CGI ezen része is inkább mókás, mintsem félelmetes. Ezzel nincs is igazán baj, mert a küzdelmek, gyilkosságok, mészárlások egészen frappánsra sikeredtek, csak némely jelenetnél volt röhejes a megoldás. De azok akár szándékosak is lehettek – hiszen egyértelműen vannak olyan mozzanatok, amelyeket bizonyosan a tréfa kedvéért szúrtak bele az alkotók (például a kádas jelenet).

Movie2

Ami a filmekben sokkal nagyobb hangsúlyt kapott – és bevallom az anime leírásánál szándékosan kihagytam belőle, mert abban annyira élesen nem emelték ki – az az ötödik téma, melyet a mangában feszegetett az író, Hitoshi Iwaaki: mégpedig a környezetvédelem. A sorozatban érintőleges utalásokat kapunk erre a problémára vonatkozóan (főleg a legvégén), azonban itt pont a paraziták „szájából” hangoznak el fontos gondolatok a bolygó jövőjével kapcsolatban. Vajon az inváziót indító lények jelentik-e az igazi veszélyt vagy az ember-e a valódi élősködő a Földön?

Minden előítéletem ellenére a műveket megtekintésre alkalmasnak találtam, a CGI egészen élvezhető, a színészek nem játszanak rosszul, vannak kimondottan jó alakítások is benne. Nem lett túl nevetséges, ajánlom annak, aki bevállalósabb és nem riasztja el, hogy japán adaptációkról van szó. Tisztában vagyok vele, hogy sokan nem kedvelik az élőszereplős változatokat, de tényleg nem lett túl szörnyű.

Értékelés: 6,5/10

Smaragd Sárkány

Be the first to comment on "Kiseijū: Sei no Kakuritsu aka. Parasyte -the maxim- (2014)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*