A korábbiakban beszámoltunk arról, hogy visszatért egy hazai alkotó a horror világába sok év után, s ehhez mérten újabb szinttel próbálkoztak meg az alkotók: nemzetközi porondon helytállni a művel. A rövidfilmes formula pedig erre tökéletes teret biztosít: még mindig nagyon nyitott és befogadó közeg bárki számára, ahol nem kell csillagászati összegekkel dobálózni, hogy egy ügyes és csattanós sztori kerekedjen a dolgokból. Korábban megmutatta oroszlánkörmeit Lóránt Demeter, s hamarosan, ha a fesztiválok lezajlanak, vélhetően szélesebb körök is megnézhetik ezt a túlélőhorrort, mely megannyi rémtörténeten alapul.

A kezdő képsorok egy csúnya autóbaleset helyszínén forognak, ahol megérkezik a film gonosza, hogy összegyűjtse a “maradványokat”. Az eszméletlen lányokat nem sok választja el, hogy trófeaként végezzék, és lassan megpecsételődik mindegyikük sorsa. De vajon sikerülhet-e megváltoztatni az egyesélyes kimenetelt? Létezik-e szerencse?

Az elgondolkodtató befejezés törekszik arra, hogy a néző újra és újra visszapörgesse a jeleneteket, és ezáltal a színek maradandóvá válhatnak lelki szemeink előtt. Nagyon érdekesen felépített karakterekről van szó. Ami külön pozitívum, hogy nem igazán szólalnak meg a színészek, s az ebből fakadó információhiányt tökéletesen feltöltik a mozdulatok, a nonverbális jelek és az operatőri beállítások. A szerepeket sikerült élethűen megformálni, nincsenek túlkapások, bár talán egy kicsit több emocionális megnyilvánulás dobott volna az összképen, viszont nem igazán rónám fel negatívumnak; van ugyanis összehasonlítási alap. A Haute Tension-ben látott főhőshöz hasonló szerepet összeengedni egy már-már Jason Vorhees-t idéző brutális alakkal igazi ínyencség.

Az operatőri munka szépen kivitelezett, a szuperközeli felvételekkel pedig pontosan sikerült kiemelni a lényeget. Ehhez Dékány Nikolett – a főhős – kiválóan asszisztál szemjátékával. A speciális effektek, bár túl sokat nem kellett használni – teljesen rendben vannak, ahogyan a vágások is jó ütemben sorjáznak. Szintén fontos alapköve a jó szereplésnek a háttérzene, mely ez esetben is remekül támogatja a cselekményt, s Varga Domokos munkája valós hangulati elemként szolgál a kritikus pillanatokban.

Nagy negatívumokról nem tudok beszámolni, talán egy apró egyeztetési hibát véltem felfedezni, de ez csak kukacoskodás, és nagyon bízom benne, hogy idővel az ilyen alkotások nívója lesz a követendő szint országszerte. Ha a Kedves Olvasó eljutna egy fesztiválra, ahol vetítik, nem szabad kihagyni!

Értékelés: 8/10

Plendil