Monsterland (2016)

monsteland_thumbÜdvözöllek Szörnyországban, kedves kihalásra ítélt barátom! Itt, ahol az elszabadult fenevadak, húsevők kreatúrák, és mindenféle groteszk förtelmek jelentik az új világ lakosságát, és ahol az emberi faj már csak egy felejthető kis faj lett a tápláléklánc alján – legalábbis így hirdeti magát a tavalyi Zombieworld antológia mintájára készült gyűjtemény, melynek koncepcióját ezúttal mindenféle szörnyűséges entitás adja. Nézzük, lesz-e annyira vagány, mint amit a trailerben mutat!

A kerettörténet szerint éppen világvége tombol, és mindenféle szörnyek lepi el a várost, amikor hősünk pop corn-nal a kezében beül a holtestekkel teli moziba, és lazán végig nézi a rövidfilmes gyűjteményt, amit mi is láthatunk.

monsteland_6Az első, Don’t Go Into The Lake névre keresztelt rövidfilm stílusosan egy csöcsvillantással indul útjára, amiből hamar le is szűrhetjük, hogy milyen koncepcióra számítsunk; de gyakorlatilag alig mennek be (félpucér) hőseink a tóba, már vége is az epizódnak. Az, hogy végül is milyen szörny gyűri le őket, vagy hogy az utolsó két bige mi a francért nem úszik ki a tóból, amikor barátaik a szemük előtt tűnnek el sorra, rendkívül gagyi vérfröccsenések közepette, már soha sem fogjuk megtudni. 5/10

monsteland_4A következő epizód (The Grey Matter) főszereplője egy öklömnyi lyukkal a fején ébred egy sötét sikátorba, és persze semmire nem emlékszik. El is megy a kórházba, csakhogy biztosítása nem fedez semmit, úgyhogy kénytelen maga ellátni a rejtélyes sérülését. Ettől kezdve pedig fura hangokat kezd hallani a fejébe, melyek arra ösztönzik, hogy szerezze meg magának az iroda szexi tündérkéjét, majd később a hang tulajdonosa is előbukkan egy kis féreg személyében… Referenciaként esetleg említhetném Frank Henenlotter 1982-es keltezésű Brain Damage c. agyas klasszikusát, bár ez a szegmens inkább egy aranyosan humoros, szürreális szösszenet, és a maga módján még valahol szórakoztat is. 6/10

monsteland_5Aki esetleg látta a Night of The Hell Hamsters nevű horror-baromságot, annak a Curiosity Kills c. rész nem sokat újat tud nyújtani. Alapszituáció nagyon hasonlónak tűnik: kissrác titokban ellopja a papa radioaktív vegyszerekkel teli táskáját, és a helyes kis rágcsálójára önti, amit a későbbiek során már nem is lesz annyira cukifalat; a szülők és az időközben betoppanó szektások pedig egymás után kezdenek kisebb-nagyobb mértékben sebesülni, majd későbbiekben elhalálozni. // Hihetetlenül szórakoztató az itt megjelenített összkép, vagyis a dialógusoktól mentes, már-már burleszket idéző némafilmes atmoszféra, a maga groteszk módján túljátszott gesztikuláció-, és mimikakészletével, és persze túlszínezett vizualitásával, de a minimális pénzből összerakott véresen mókás trükkök szintén ütnek – már ha valaki rajong az ilyen agyzsibbasztó dolgokért, haha! 9/10

monsterland_7A Hag középkorú szerelmesek mindennapjaiba (pontosabban éjszakáiba) enged bepillantást, ugyanis a házaspár hölgy tagja alvajáró. Ezzel még nem is lenne gond, de a férj elkezd mindenféle különös dolgokat tapasztalni, aminek aztán nem lesz jó vége… Összes közül ez az egyik legmisztikusabb és legsötétebb, már-már a hétköznapi rutinba illeszkedő horror. 8/10

Ötödikként a Monster Man nevű animáció kapott helyet, amit ugyanaz a Frank Sudol követett el, akinek már a Dead Fury, illetve a City of Rott nem éppen minőségi látványvilágát is köszönhetjük. Alig egy háromperces kis szösszenetről van szó, de így is elég bénára sikerült ahhoz, hogy nyugodt szívvel kihagyhassuk. 5/10

monsteland_1Már a soron következő House Call alapszituációja is elég bizarr és groteszk, hogy meg akarjuk majd nézni: éjnek évadján egy zaklatott csóka tör be a klasszikus zenére éppen pihenő fogorvoshoz fegyverrel a kezében, és azt követeli, hogy azonnal húzza ki a két metszőfogát, ugyanis érzi, hogy vámpír lesz. Hatásosan felépített drámai képsorokkal lassacskán elérünk a várva-várt fináléhoz, ami ugye sejthető, szóval nulla meglepetés-faktor. 7/10

monsterland_8Ezután egy újabb, bátran átugorható szegmenset kapunk. Férfiasan bevallom, a Happy Memories címmel ellátott báb, illetve stop-motion produkciót nem bírtam nyomon követni, szóval fogalmam sincs miről szól, de mintha csak egy bődületes LSD-tripet láthatnánk különféle amorf lényekkel meg random vágásokkal. Minden szempontból értékelhetetlen, vagyis 0/10

A Stay At Home Dad sem egy egyszerű jószág. Egy szinte tudományos-fantasztikusan bizarr alapötlettel indít: túl sok gond van a gyerkőccel, így hősünk önként magára vállalja, hogy egy kísérleti fázisban lévő kezeléssel megnagyobbítják a melleit, hogy ő is meg tudja majd etetni a babát, amíg otthon van vele. Egyik este betörnek a házába, ami még nem is lenne gond, mert elintézi a betörőt, de aztán olyan titokra derül fény, ami alapjaiban változtat meg mindent… // Mind mondottam volt, elég groteszk a kezdet, amit némi humorral próbálnak meg oldani, mert hát azért bárhogy is nézzük, eleve röhejes ez az apatej-szituáció, és bár a lovecraft-i csattanóval megpróbálnak maradandót alkotni, a közepénél leült (látszólag sehova sem tartó) cselekményt elég nehéz feledtetni. 6/10

monsteland_3Utolsó rövidfilmünket, a mutáns CGI-medúzák elburjánzását bemutató Hellyfish trash-mesterművet már korában méltattam, úgyhogy aki szeretne bővebben olvasni róla, az ITT teheti meg. Fergeteges agymenés, szóval nem ér kihagyni! 10/10

monsteland_2Ahogy láttuk, eléggé hullámzik a minőség; vannak egészen klassz részek, de akadnak pocsék, totál felejthető szegmensei is, meg jónéhány közepesen semmitmondó. Így aztán sajnos nem tud kiemelkedni a mostanság készülő horror-gyűjtemények poshadt állóvízéből.

Összegző értékelés: 6/10

eyescream

Be the first to comment on "Monsterland (2016)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..