ParaHelyek – Taunton State Hospital

article-2199457-14DDF499000005DC-570_470x628Pár hónappal ezelőtt rovatunk keretein belül már megismertettem veletek öt olyan elmegyógyintézetet, amelyek történeteik szempontjából mindenképp érdekességként szolgálhatnak a horrorrajongók számára. A listát azonban nagyon sokáig lehetne még bővíteni, éppen ezért erre a hétre egy újabb ilyen helyet szeretnék bemutatni nektek, úticélunk ezúttal a Taunton State Hospital.

1851-ben járunk, amikor Massachusetts állam vezetése új elmegyógyintézet megnyitásáról dönt, mivel a térség egyetlen ilyen célra létrehozott intézménye – ami egyébként Worcesterben volt található- az utóbbi időkben rohamos tempóban kezdett túlterheltté válni. Az elhatározást tett követi, az új állami tébolyda, ami a Taunton State Hospital nevet viseli, 1854 áprilisában nyitja meg kapuit az akkori előírásoknak megfelelő környezetben – melyeket az úgynevezett Kirkbride-tervezet foglalt össze – elősegítve a mentális betegek gyógyulásának folyamatát. Ezt figyelembe véve szinte idillinek is mondható, ligetes, erdős környezet övezi a vadonatúj épületet, a hely kellemes, tavaszias időt garantáló klímája pedig szintén kedvező  a nyugodt, pihentető körülmények megteremtéséhez.

1

Az intézmény több bővítésen esik később át, 1870-ben, 1886 és 1906 között, valamint a ’30-as évek során kiegészül nevelőintézettel, sürgősségi betegellátó központtal is. A Taunton State Hospital építészetileg valódi remekműnek bizonyul kupolás, dómszerű épületeivel, az intézmény infrastruktúrája pedig korát meghaladó, rendkívül fejlett, hiszen rendelkezik saját mosodával, kápolnával, színházzal, a betegek egy részét többágyas, némelyikét egyágyas szobákban helyezik el.

Természetesen az itt felsorolt adatok nem lennének önmagukban túlzottan érdekesek ha nem egészülnének ki olyan bizarr történetekkel, amelyek nem csupán az intézetet, hanem magát annak környékét is érintik. A paranormális jelenségek egyik epicentruma ugyanis a tébolydát körbevevő erdő. Az erre járók gyakran számolnak be sikolyokról, furcsa, mormogásszerű hangokról, különös jelenségekről. A helyi mendemondák okkult rituálék helyszínéül tartják számon az erdőt, sokak szerint ezek a szertartások okolhatóak az itt észlelt anomáliákért. Természetesen maga az intézmény sem mentes hasonló sztoriktól, hiszen rengeteg beszámoló érkezett a szertartásokról, amiket a Taunton State Hospitalban tartottak; ami talán még érdekesebb, hogy ezek a történetek azokat az időket idézik fel, amikor a tébolyda még nem volt elhagyatott és rendeltetésszerűen üzemelt.

tauntonstatehospital1

A híresztelések szerint akkortájt a személyzet egy része a Sátánt próbálta megidézni, ehhez pedig az olykor magatehetetlen betegeket használták, sőt, néhány történetben még emberáldozatokról is szó esik. Mivel a XIX. század végén, illetve a XX. század elején a pszichiátriai betegek megítélése javában más volt, mint napjainkban, a betegek nyilvántartása is finoman szólva hiányosnak volt mondható, ennek köszönhetően számos ember tűnt el az egészségügyi rendszer kusza útvesztőiben. Valóban volt alapja annak az akkoriban közkeletű vélekedésnek, miszerint ha valaki egyszer bekerül egy ilyen intézetbe, korántsem biztos, hogy valaha kijön onnan. Mindenképp érdemes azt is figyelembe venni, hogy akkortájt még olyan problémákért is könnyen egy ilyen helyen találhatta magát valaki, mint a depresszió vagy a kényszerbetegség. Ironikus módon statisztikailag a Taunton State Hospital kiváló eredményeket tudhatott maga mögött az öngyilkosság-prevenció és a depresszió kezelése terén.

Akármennyi is igaz az okkult tevékenységekről szóló történetekből, a barátinak finoman szólva sem nevezhető légkörnek mindenki kárát látta, a betege és az ápolók is ijesztő jelenségekről számoltak be: árnyalakokról (például a Figyelőnek nevezett fantomról, aki éjjelente jelent meg a betegek szobájában), ismeretlen szimbólumokról a falakon, ezen felül persze a páciensek körében terjedő legendák tovább fokozták a labilis és sérülékeny elmék tévképzeteit.

51d_15678_8874900

Mint azt már a korábbi részekben is olvashattátok, a páciensek kezelése a kor eljárási metódusait tekintve felért egyfajta kínzással, javában zajlottak ekkoriban még például a sokkterápiás, vízbemerítéses technikák is. A személyzet egy része- akik vélhetően szintén nem büszkélkedhettek ép elmével- módszeres sanyargatásokkal próbált rendet vágni a betegek sorai közt, a rebellisebbnek mondott bentlakókat pedig egy apró ketrecbe zárták, rövidre zárva ezzel a konfliktust. Szó esik még kísérletező kedvű, bohém doktorokról, akik néha horrorisztikus módszereket próbáltak ki azokon a betegeken, akikkel már végképp nem tudtak mit kezdeni – legalábbis a gyógyítás területén.

A Taunton State Hospital több, hírhedt sorozatgyilkost is tudhatott vendégei között, egyikük Lizzie Borden, a legendás baltás gyilkos, másikuk pedig Jane Toppan, aki 31 embert ölt meg pályafutása során. Toppan ambiciózus módon fogott hozzá az emberek gyilkolásának, hiszen eltökélt szándéka volt, hogy saját elmondása szerint annyi magatehetetlen embert öl meg, ahányat még eddig senki sem.

article_main_1192

 

jane-toppan-press

A Taunton State Asylum hanyatlása az 1970-es években indult útjára, ’75-ben szinte az épület egészét bezárták. Ezt követően az ide látogatók is szintén érdekes jelenségekről számoltak be. Szó esett maguktól kigyulladó fényekről az elektromos áram nélküli szobákban, furcsa sikolyokról, dobolásszerű hangokról, árnyalakokról. ’99-ben a kórház fölé magasodó dóm beomlott, az utolsó csapás pedig 2006-ban érte a komplexumot, amikor jelentős részében kár keletkezett egy tűzeset miatt. 2009-ben a veszélyessé vált, omladozó részeket állami határozat hatására lebontották.

(Absvrd)

Be the first to comment on "ParaHelyek – Taunton State Hospital"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.