Criminal Minds (Gyilkos elmék) (2005-)

2000px-Criminal-MindsSzinte minden horrorrajongó számára ismert jelenség a sorozatgyilkosságok- vagy inkább az elkövetők köré épülő szubkultúra. Természetesen ennek a tábornak a tagjai egy képzeletbeli skála két szélső pontja közé bárhova elhelyezhetők, hiszen egyformán találhatunk köztük tudásra vágyó, ismereteiket gyarapítani akaró embereket, vagy épp a beteg elmékért rajongó, azokat rocksztárként kezelő, maguk is pszichés zavarokkal küzdő egyéneket is. Akadnak a világon azonban olyanok, akik hivatásszerűen foglalkoznak az ilyen bűnesetek felgöngyölítésével, a sokak által ismert sorozat, a Gyilkos elmék pedig pont ezt a munkakört mutatja be a maga módján.

A 2005-ben induló, és a mai napig tartó széria a valóságban ugyancsak létező, quanticói központú Viselkedéskutató Egység egy fiktív csoportjának életét tárja a nézők elé. Az évadok során egyébként több változtatáson is átesett csapat tagjai között néhány igencsak sarkosnak mondható karaktert is találhatunk; ilyen például a férfias karakterjegyeket maximálisan magán hordozó Derek Morgan ügynök, vagy az Asperger-szindróma határán mozgó csendes, visszahúzódó zseni, Dr. Spencer Reid alakja. A sok esetben tipizált figurák ennek ellenére az idő előrehaladtával szerethetővé válnak, a néhol klisésnek mondható jelenetek nem mennek a szórakoztatás, vagy a minőség rovására.

Criminal-Minds-Season-1-Episode-21-4-5099

A laza szálakkal összekötött fő sztorivonal mellett epizódról epizódra külön-külön esetek kapcsán nyomoznak a csapat tagjai, így egy esetlegesen kihagyott fejezet nagy valószínűséggel nem teszi követhetetlenné a néző számára a sorozatot. A Gyilkos elmék néhány része egyfajta kikacsintás nagy klasszikusok irányába, hiszen találkozhatunk a Psycho, a Született Gyilkosok, vagy épp a Fűrész sztorijaira kísértetiesen hasonlító epizódokkal is. A sajátos felépítésű sztorivonal legizgalmasabbnak mondható része maga a profilalkotás folyamata, amely során a csapat tagjai szinte a semmiből próbálják meg modellezni az elkövetők személyiségstruktúráját.

Természetesen a Gyilkos elmék egy valóságban lezajló nyomozás koreográfiáját nem mindig száz százalékig adja vissza, de persze a 40 perc körüli játékidő ezt nem is tenné lehetővé. A 2016-ban 11 évadnál járó sorozat továbbra is dübörög tovább, ezzel pedig el is érkeztünk a Gyilkos elmék leggyengébb pontjához, ami nem más, mint a széria maratoni hosszúsága. Annak ellenére, hogy sokszor változatosabbnál változatosabb ügyeket tárnak elénk a mai napig, nem mindig lehet újat nyújtani ennyi idő elteltével, arról nem beszélve, hogy az eddigi 11 évad majd egy évszázadra való sorozatgyilkosságot prezentált.normal_Criminal_Minds_S08E062473

A Gyilkos elmék időközben valódi franchise-á vált, a készítők két spinoff-sorozatot is indítottak, 2011-ben az egy évad hosszúságú, a szereplőgárda sorai közt Forest Whitakert is felvonultató Suspect Behavior (Alapos gyanú), illetve az idén, 2016-ban induló Beyond Borders (Túl minden határon) tárult a nagyközönség elé. Összességében, a Gyilkos elmék a maga nemében szórakoztató, érdekes sorozat, változó színvonallal, hiszen némely rész igencsak átlagosra, laposra sikerült, néhány viszont önmagában is megállná a helyét jónéhány manapság bemutatott mozifilmmel szemben. A téma rajongóinak kötelező darab, de úgy gondolom, szinte bárki számára jelenthet kikapcsolódást.

Értékelés: 8,5/10

(Absvrd)

imdb-share-logo       

 

 

Be the first to comment on "Criminal Minds (Gyilkos elmék) (2005-)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..