Wayward Pines (2015-2016) 2. évad

wp_thumbAz első évadról szóló cikkemet ugye azzal zártam, hogy a könyvtől merőben eltérő befejezés után aligha hinném, hogy folytatni tudnák/akarják/szeretnék – de csak várjuk ki… Sejtésem beigazolódott, ugyanis a kedvező mutatók hatására berendelték a második évadot, ami egy teljesen más szereplőgárdával operáló, ámde mégiscsak következetes folytatás kívánt lenni. Lássuk, sikerült-e nekik!

Nem sokkal az első évad eseményei után vesszük fel a fonalat, amikor is városkát megálmodó Pilcher halála után az Első Generációból kikerülő (szigorú szabályok szerint szocializált) fiatalok veszik magukhoz a hatalmat, a roppant ellenszenves Jason Higgins vezetésével. Miközben szépen lassan megismerhetjük az évad új főszereplőjét, a hibernációból nemrég felébresztett dr. Theo Yedlin-t – és néhány régebbi karakter is tiszteletét teszi -, lassan körvonalazódnak a mind újabb (és egyébiránt súlyosabb) problémák, amik megoldása nehezebb, mint hitték.

wp2_5Új főszereplőnk, dr. Yedlin karaktere már az első pillanatokban is jóval tökösebbnek mutatkozik, mint anno Ethan Burke ügynök volt, de sajnos ő és az afro-amerikai CJ mellett nem sokan rúghatnak labdába. Mint említettem, néhány szereplő visszatér az első szezonból (Teresa és Ben Burke, Megan, Pam, Hassler), bár ezek többsége csupán néhány epizódra teszi tiszteletét – vagy éppen egy-egy rész után hamar kinyírják. Ha speciel engem kérdeztek, némely karakternek már maga a felbukkanása is baromira indokolatlan.

wp2_4Egy rendkívül izgalmas nyitány után a cselekmény szórakoztatási faktora sajnos visszasüpped a középszerűségbe, még ha egy-egy epizódban sikerül is felülkerekedniük ezen. Néhány szál teljesen az időhúzást szolgálja (főleg az évad elején láthatunk ilyesmit), néhány előtt pedig értetlenül állok, hogy miért nem bontották ki, hiszen bőven lett volna benne potenciál. Ahogy az első évadban, a logikai hibák itt is hemzsegnek, pedig próbáltak olyan részeket adaptálni az eredeti trilógiából, amiket még nem sütöttek el.

wp2_3De, hogy valami olyasmit mondjak, ami még a szőrös szívemnek is kedvezett: tetszettek például a retrospektív részek, amikor egyes karakterek múltbéli eseményeit elevenítik fel, vagy amikor a Wayward Pines építési folyamatába való rövid betekintést engedélyezték. Továbbá a besték evolúciója, illetve a vezetőjük bemutatása is klassz ötletnek bizonyult; ez utóbbi viszont attól függetlenül, hogy egy kukkot sem írtak róla a könyvbe. Ja, és a Jason és Kerry közti csattanó is eléggé meglepett.

wp2_6Tehát egy kis odafigyeléssel ki lehetett volna hozni többet az alapanyagból, mint ezt a néhol kötelező akció-kalandozással, és protokoll-szerű romantikus-drámázással egybekötött, alapvetően sci-fi/thriller műfaji megjelöléssel létrehozott középszerű produkciót. Pedig most is volt néhány ismerős vendégrendező, úgymint Ti West (V/H/S, Inkeepers, Kabinláz 2), Jennifer Lynch (Surveillance, Chained, Hisss) és Vincenzo Natali (Kocka, Hibrid).

wp2_1Végezetül pedig, én még mindig azt javaslom, hogy aki eddig nem olvasata el Blake Crouch regény-trilógiát, az tegye meg, mert amivel a kötetek lapjain találkozik, az egy merőben más sci-fi/horror/thriller keveréket ad, mint amit a televízió képernyőjéről próbálnak meg – lebutított, kommersz, nézőbarát – adaptációként eljuttatni hozzánk.

Értékelés: 6/10

eyescream

Be the first to comment on "Wayward Pines (2015-2016) 2. évad"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .