Alien: Covenant – Visszatérések és újdonságok

Ridley Scott korát megelőző rémtörténettel rukkolt elő az első Alien filmmel. A sztorinak azóta sokféle kontinuitása létezik, és most kanonizált formában szeretnék az alkotók ezt érvényesíteni. A Covenant című xenomorph mocorgással pedig visszatér a korábbi borzalmakhoz, s az első film előzményeként, a Prometheus folytatásaként tekinthetünk majd rá. Érdekesség: a szkript szerint a Xenomorph-ra mint Neomorph fognak hivatkozni…

Michael Fassbender ismét eljátssza David szerepét, akihez Katherine Waterston (Inherent Vice, Jobs, The Babysitters), Demian Bichir and Danny McBride (“Eastbound and Down”), Alex England (Gods of Egypt), Billy Crudup, Amy Seimetz (A Horrible Way to Die, “The Killing”), Jussie Smollett (“Empire”), Carmen Ejogo, and Callie Hernandez (Machete Kills) is csatlakozott.

A 2017. augusztus 4-re előjegyzett múvihoz kapcsolódóan számos, félkész fotóval rukkolt elő az egyik oldal, ahol is újfajta arcölelők és xenomoprhok vigyorognak ránk a tervezőasztalról.

Figyelem, erősen spoileres fotók!!

Az is kiderült, hogy ezek a lények nem “élő” Xeno-k lesznek, hanem vizsgálati anyagok, melyeket David gyűjtögetett útja során. Guy Pearce pedig visszatér, mint Weyland, és a második előzény első képkockáin felelevenedik majd, ahogyan David-et bekapcsolja és ketten komolyzene alatt elbeszélgetnek Istenekről és az Isten alkotta lényekről.

[bloody-disgusting, comicbookresources, avpgalaxy]

Be the first to comment on "Alien: Covenant – Visszatérések és újdonságok"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..