The sin eater (Bűnfaló) (2003)

sin01_thumbKíváncsi vagyok, közületek kinek mond valamit az a kifejezés, hogy „bűnevő” vagy „bűnfaló”. Ha most értetlen arckifejezéssel meredtek a monitorra, nincs okotok szégyenkezni, mivel az említett foglalkozás nem mondható igazán elterjedtnek manapság. Én abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy már kölyökkoromban közelebbi ismeretséget köthettem Christianna Brand: Az apák bűnei című novellájával a Borbás Mária szerkesztette 21 rémes történet címre keresztelt novellás kötetben, mely húsz egyéb – jobb-rosszabb – horror témájú alkotás mellett Brand művét is magába foglalta.

Mikor szerkesztő kollégáim feldobták a decemberi tematikus hetünk témájának a „kaja-horror” topicot, erősen gondolkodóba estem, mivel is rukkolhatnék elő. Nyilvánvaló volt, hogy a legnépszerűbbek a kannibálos, zombis történetek lesznek, de az már amolyan lerágott csont. Akkor ötlött az eszembe, hogy bizony az „Az vagy, amit megeszel” jelmondat – melyet tematikus hetünknek adtunk – tágabban is értelmezhető és én márpedig egyszer régen olvastam valamit egy bizonyos bűnevőről. Nosza, hát fel is lapoztam a Google minden tudást felölelő, végtelen archívumát, olyan film után kutatva, mely passzol a választani kívánt témához. Már majdnem feladtam a reményt – miután csak és kizárólag, szigorúan keresztény tematikájú filmeket dobott ki a keresőmotor a beállított kulcsszavaimra -, mikor rábukkantam a 2003-ra datált és furcsa mód teljes mértékig visszhang nélkül maradt The sin eater című filmre. Az a tény, hogy soha nem hallottam róla, még érdekesebb megvilágításba került, miután kiderült, a film főszereplője nem más, mint az akkoriban is igen nagy sztárnak számító Heath Ledger, rendezője és írója pedig Brian Helgeland (Összeesküvés-elmélet, Titokzatos folyó, Szigorúan bizalmas). Amikor pedig azt látom valahol, hogy az adott alkotásnak nem egy, hanem mindjárt két hivatalos címe is van (The order/The sin eater, magyarul A bűn rendje, illetve A Bűnfaló), hát az valóban nem sok jót sejtet. Gondoltam, egynek jó lesz, legrosszabb esetben szenvedek vele másfél órát, aztán a kritikában meg majd megkapja, amit érdemel. Legnagyobb meglepetésemre azonban, ez utóbbi két eseményre nem került sor.

A fiatal katolikus pap – Alex Bernier – az Egyesült Államokban – egészen pontosan New York-ban – teljesít szolgálatot. Fiatal kora ellenére nagy megbecsülésnek örvend az egyházmegyén belül. Alex tagja egy ősi rendnek, az úgynevezett Karoling rendnek, mely mára már a kihalás szélére került. Mikor hírt kap mentora és egyben a Caroling rend fejének, Dominicnak haláláról, Rómába utazik, miután egy bíboros – Driscoll – felhívja a figyelmét Dominic halálának szokatlan körülményeire. Rómába érve Alex rendfőnöke holttestének megtekintése után arra a következtetésre jut, hogy Dominicon halála előtt bűnfaló szertartást végeztek. A bökkenő csupán az, hogy legjobb tudomásuk szerint bűnfalók immáron évszázadfok óta nem léteznek, ráadásul az egyház meglehetős vehemenciával üldözi is ezt az általuk pogánynak és egyházellenesnek titulált intézményt. Driscoll bíboros unszolására és persze saját tudásvágyától hajtva Alex, régi barátjával és rendtársával, Thomasszal együtt elhatározza, hogy felgöngyölítik az ügyet. A bűnfaló megtalálása azonban csak a kezdet, Alexnek csak ezután kell szembesülnie önnön magával, múltjával és plátói szerelméhez, Marához fűződő viszonyával. Két út közül választhat: vagy követi az egyháza törvényeit, elpusztítja a bűnfalót, vagy pedig enged a kísértésnek és maga válik azzá, amit oly nagy elánnal üldözött. A döntés azonban nem annyira egyértelmű, mint ahogy első pillantásra látszik: lehetséges, hogy az egyenes út ezúttal a sötétségbe vezető is egyben.

sin_02

A bűnevés rítusa valóban létező intézmény volt, mely egyesek szerint még a kereszténység előtti pogány kultúrákban gyökerezik, említés esik ősi nekrofág hagyományokról is, mely ily módon hagyományozódott át a keresztény kultúrára. A bűnevő jelképesen magára vállalta az elhunyt, vagy haldokló bűneit azáltal, hogy a halott testéről (leggyakrabban mellkasáról) elfogyasztotta az odakészített ételt. Leggyakrabban a kenyérről tartották azt, hogy képes magába szívni a vétkes ember bűneit, így az átvándorolhatott a bűnfalóba. Onnantól kezdve a bűnfalónak kellett hordozni a vétkeket, a halott pedig megtisztulva térhetett meg Isten országába. A bökkenő csak az, hogy ez a szertartás szöges ellentétben áll azzal, amit az egyház képvisel: egyrészt feloldozást csak felkent pap adhat, másrészt pedig, hogy az elkövetett bűnökért a bűnösnek magának kell vállalnia a felelősséget és az esetleges rászabott büntetést Isten ítélőszéke előtt. A bűnevés tehát egyfajta kerülőútként szolgált azok számára, akik valamilyen okból nem voltak képesek magukhoz venni az utolsó szentségeket, vagy azt az egyház tagadta meg tőlük. Mint ilyet pedig, a keresztény egyházak nagy erőkkel igyekeztek elfojtani. Bűnevőnek lenni nem volt egy fáklyás menet, a hagyomány szerint a bűnfalók kirekesztve éltek, üldöztetés jutott nekik osztályrészül, mindezt azért a minimális fizetségért, melyet szolgálataikért kaptak.

sin_03

A Bűnfaló igen érdekes kérdéseket feszeget: kinek joga eldönteni, ki részesülhet megbocsátásban, feloldozásban? Az egyházé, vagy Istené? Esetleg egy bűnfaló is dönthet úgy, hogy megtisztítja a bűnöst az élete során elkövetett bűnöktől? Mihez kezd az egyszeri ember az ölébe pottyant isteni hatalommal? A lelkéért cserébe gazdagságot vásárol magának, miközben olyan szörnyű bűnökért kell vezekelnie, melyet nem ő követett el? Vagy még inkább isteni szerepben tisztelegve, maga választja ki, ki érdemes a megbocsájtásra és ki nem? Érdekes morális kérdések, melyekre nehéz helyes választ adni. Oldozzunk fel egy olyan embert, akinek szörnyű bűnök terhelik a lelkét, csak azért mert történetesen sok pénze van, vagy hagyjuk megrohadni a pokolban, mert eldönthetjük, melyiket érdemli. A döntés a kezünkben van. Ha a bűnfaló intézménye nem létezne többé, az egyháznak vajon joga van kisajátítani a feloldozás szentségét, vagy ez egyes-egyedül Istent illetné? A tudás hatalom, tartja a mondás, és ez az esetek túlnyomó többségében így is van. Az egyház kisajátíthat-e olyan tudást, melynek nem publikus volta a saját hatalmának fenntartását szolgálja? Az, hogy ez a kérdés egyáltalán felmerül, jól mutatja, hogy az egész egyházasdi nem más – legalábbis a magas szinteken -, mint politika, méghozzá a legkegyetlenebb fajtából. Alexnek ezeken a kérdéseken kell keresztülrágnia magát – bizony a szó szoros értelmében is – amíg részben külső kényszer hatására döntésre jut. Ő azt az utat választja, amerre lelkiismeretessége és a tudás iránti elkötelezett hite hajtja. A film nem közvetít morális ítéletet Alex választására vonatkozólag. Minden nézőnek szíve joga egyet érteni vele, vagy megvetni őt azért, amit képvisel.

sin_04

Éppen ez az utolsó mozzanat a a legfőbb ok, amiért csak ajánlani tudom ezt a nem tökéletes, de jól felépített és morális kérdéseken való gondolkodásra inspiráló filmet. Nehezen tudom megérteni, miért lett ekkora bukta ez a film, mind a mozi pénztáraknál, mind DVD kiadványként. A természetfeletti létezésének magától értetődő volta talán nem annyira jön természetesen, mint mondjuk egy Constantine esetében, és a mögöttes legendák is kissé zavarosak néha, de mégis érdekes, sötét tónust kölcsönöznek A Bűnfalónak. A stábra nem lehet panasz, az amerikai és európai színészekből verbuválódott csapat hozza a kötelezőt. A legkiemelkedőbb talán William Eden figurája, akit Benno Fürmann alakít. Alex morális ellenpontjaként igen jól teljesít, figurája pedig Alexé mellett a legjobban kidolgozott a filmben. Különösen érdekes lett volna látni, mit hoz ki Vincent Cassel a karakterből, ugyanis eredetileg ő játszotta volna Eden szerepét, ám később kiszállt a projektből. Heath Ledger szegény pedig bizony jobban tette volna, ha rövid karrierjét nem Casanovákra, vagy Lovagregényekre pazarolja, hanem több ilyen és ehhez hasonló drámai hangvételű szereppel próbálkozik. Nyugodjon békében minden esetre. Emiatt a film miatt biztos nem kellett bűnevőt hívni a halálos ágyához.

imdb-share-logoyoutube-logo

Értékelés: 7/10

Gabblack

Be the first to comment on "The sin eater (Bűnfaló) (2003)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*