Bunny the Killer Thing (2015)

bunnytkt_thumbEgy elcseszett kísérlet végeredménye ez a félig ember, félig nyúl teremtmény, amely mindenre ráveti magát, ami kicsit is hasonlít arra a bizonyos női nemi szervre, amit most nem írhatok ki; amit pedig egyszerűen nem tud megkettyinteni, azt simán lehenteli! Joonas Makkonen 2011-ben készült rövidfilmjének egész estés változata – ha lehet így fogalmazni – még szexőrültebb, és még durvábban szórakoztató üzemmódba kapcsolt, szóval aki nem érzi magát egy kicsit sem nyuszinak, az gyorsan megnézi ezt a finn produkciót!

Filmünk kezdetén elfognak egy írót, és míg feleségét kinyírják, addig őt egy ismeretlen kísérletnek vetik alá, ahonnan aztán megszökik. Főszereplő fiataljainkhoz – akik között vannak finn anyanyelvű csávók meg angolul beszélő csajszik – útközben hozzácsapódik még három vadidegen arc (egy afro, egy jappó meg egy beazonosíthatatlan, viszont türelmetlen fazon) ugyanis lerobbant a kocsijuk, ők pedig szívesen segítenek neki.

bunnytkt_1Így aztán a létszámügyileg eléggé felduzzadt kompánia elérkezik a nagybácsi erdei kunyhójába, ahol a piálás mellett egyeseknél rendesen beindulnak a hormonok, kintről viszont valami egészen más fenyegetés érkezik egy embernagyságú kanos nyúl személyében…

bunnytkt_3Anno volt szerencsém látni a film előzményének tekinthető 2011-es rövidfilmet, így már jórészt ismertem magát a történetet, illetve a kanos mutáns nyúl-szörny koncepciója sem volt egészen ismeretlen számomra, haha! A másfél órás játékidőben megpróbálták a rövidfilm szigorúan vett cselekményét úgymond extra jelenetekkel kiegészíteni, de azért ez jóval több lett annál. Egyrészt felduzzasztották a szereplőgárdát – mit ne mondjak, ez elég színesre sikerült -, kapunk egy sor mellékszálat (rendőrök, emberrablás, magánélet), és végre lerántják a leplet Bunny keletkezéséről, amire ugye a rövidfilmben szintén nem tértek ki.

bunnytkt_2A szexualitás mint központi elem szinte végig képviselteti magát a játékidő alatt – recskázó kisöcsi, leszbikus csaj, pszeudo-homokosok, és ugye maga a kísérlet magyarázata -, nem egyszer beteg poénokat tartogatva. (Persze ezek egy részét már a film alapját képező nyúlfarknyi produkcióban is látni lehetett – gondolok itt a frenetikus punci-pólóra, farok-pörgetéses üldözési jelenetekre, valamin a fallosszal való pofozásra, haha!)

bunnytkt_4A puncira éhes nyuszi ámokfutásának köszönhetően bizarr hentelések is akadnak, de én úgy érzem, a rövidebb verzióval szemben az arány mintha kissé csökkent volna. Nagyjátékfilmes költségvetés miatt tettek bele néhány CGI-s jelenetet, de igazából ezek mivolta elhanyagolható, ugyanis nélkülük sem lenne hiányunk. Ami viszont mindenképpen jót tett neki, az a már-már szimpatikusan elcseszett karakterek, és persze a (dupla)csavar a végén, ugyanis erre rohadtul nem számíthattunk, viszont valami kegyetlen baromságot eredményez…

Értékelés: 8/10

eyescream

imdb-share-logoyoutube-logo

Be the first to comment on "Bunny the Killer Thing (2015)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..