Copycat (1995) (Tökéletes másolat)

copyminiA középső filmem a sorozatgyilkosos témában egy nagyon régi kedvencem, hiszen, amióta először láttam, belopta magát a szívembe. Egyszerűen tökéletes felvezetése a problémának és megfelelően körbe is járja azt. Ezen túl pedig pont illik ide és tovább mutat a záró művemre is. Bevezetésnek azt mondanám, hogy az egyik legjobb thriller, ami valaha született a témában, ezért – aprócska hibája ellenére – csak ajánlani tudom. Ha valaki ismerkedni szeretne a sorozatgyilkosok elméjével, illetve munkásságával, akkor kezdő tételnek mindenképpen érdemes megtekinteni.

Helen Hudson (Sigourney WeaverAlien, Aliens, Alien3, Alien Resurrection, stb) egy kriminálpszichológus, aki nem csak előadásokat tart a témában, hanem szaktekintélynek számít, így gyakran tanúként is meg kell jelennie a bíróságon. A szakma egyik kiválósága, gyakorlatilag képes beleférkőzni a gyilkosok elméjébe és ezáltal rajtakapni egy-egy szociopatát a hazugságain, illetve egy pszichopatán keresztüllátni. Talán pont ezért válik Daryll Lee Cullum (Harry Connick Jr.Independence Day) első számú kiszemeltjévé, aki igyekszik bosszút állni a nőn, aki miatt börtönbe került. Szerencsére Helen túléli az incidenst, azonban a találkozás örökre rányomja a bélyegét az életére. Visszavonul, de továbbra is figyeli az eseményeket, így szúr ki egy újabb őrültet, aki meglehetősen furcsa és szokatlan módját választja annak, hogy felhívja magára a figyelmet.

copy01

A titokzatos másolós gyilkos ugyanis híresebb sorozatgyilkosok művét igyekszik sebészi pontossággal leutánozni, és ember legyen a talpán, aki képes rájönni, ki az igazi tettes. Hiszen a mintázat és az elkövetés módja így látszólag teljességgel kiszámíthatatlan, nem tudni, hogy ki következik majd a virtuális listán, illetve mi lehet a valós indíték a tettek hátterében. A valódi nyomozók, M.J. (Holly HunterBatman v Superman: Dawn of Justice, The Piano, The Burning) és Reuben (Dermot MulroneyInsidious: Chapter 3, Zodiac) eleinte nem igazán hisznek abban, amit egy pánikbeteg ex-pszichológus magyaráz nekik. Azonban az események előrehaladtával rá kell ébredniük, hogy talán kulcsfontosságú szerepet tölt be a gyilkos vadászatában.

„Did you know, Helen, that more books have been written about Jack the Ripper than Abraham Lincoln?
It’s a sick world, isn’t it, Helen?”
(Daryll Lee Cullum)

A bevezetőből remélem már érthető, miért szeretettem bele a Tökéletes másolatba. Mindent sikerül felvonultatnia, amire szükség van, amire kíváncsiak vagyunk. A különböző gondolkodású emberek módszerei és indítékai mellett ott van az, ami közös bennük: a vágy, hogy öljenek, hogy istennek érezhessék magukat.

„You feel the last bit of breath leaving their body.
You’re looking into their eyes. A person in that situation is God!”
/Ted Bundy/

Persze minden egyes pillanat csupán fellángolás, sosem csillapodhat a vágyuk a vér, mások életének kioltása iránt. Ezt már az I saw the Devilben szerintem elég jól kifejtettem, de ebben a filmben is gyönyörűen rámutatnak. Ráadásul azzal, hogy több sorozatgyilkos munkájába is betekintést nyerhetünk, igazán izgalmassá válik a történet és nem laposodik el ez a vonal sem, amíg várunk arra, hogy a nyomozás kibontakozzon, és végre szagot fogjanak a detektívek is, ahelyett, hogy árral szemben próbálnak úszni.

“Look down at me and you see a fool;
look up at me and you see a god;
look straight at me and you see yourself”
/Charles Manson/

Zseniálisan vezetik fel a kriminálpszichológiát, illetve a munkát, melyet egy ilyen szakértő végez, és Helen Hudson szájába adják mindazon veszélyeket, melyek a szakmát jellemzik. Amerikában valóban rengeteg lappangó, háttérben működő sorozatgyilkos lehet, hiszen a népesség is elég magas, így a százalékok jóval erősebben kiütköznek. Nagyon érdekes volna egy kínai vagy indiai statisztikát is megnézni ilyesmire vonatkozóan, de sajnos ezekre nincs sok lehetőségünk. Aki esetleg mégis ismerne, kérem, ossza meg velünk. Sigourney Weaver ráadásul konzultált Park Dietz-cel is, aki magával Jeffrey Dahmerrel is beszélgethetett.

„If a person doesn’t think there is a God to be accountable to, then—then what’s the point of trying to modify your behaviour to keep it within acceptable ranges?
That’s how I thought anyway.
I always believed the theory of evolution as truth, that we all just came from the slime.
When we, when we died, you know, that was it, there is nothing …”
/Jeffrey Dahmer/

Jon Amiel (The Man Who Knew Too Little) rendezte a filmet, és Lauri Maerov könyvét is volt szerencsém olvasni, amely egyébként pár mozzanatban különbözik a mozgóképtől. A zenét sem kisebb ember szerezte, mint Christopher Young és az operatőri munka ráadásul magyar vonatkozású, hiszen Kovács László követte el. Apró kis bakikon túl, amely például a végső összecsapásban is megjelenik, igazán szórakoztató és kellemesen hátborzongató a történet. Igazán tökéletes összefoglalása a világnak, amelyben élünk, amelyben a sorozatgyilkosok prédára leshetnek, illetve természetesen nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy mekkora szerepe és felelőssége van a médiának is mindebben.

copy02

Rengeteg kritika éri az újságírást, a televíziót és a regényeket ezzel kapcsolatban. Nem egy sorozatgyilkos célja csupán az volt, hogy híres lehessen, bekerüljön a sajtóba, megjegyezzék a nevét. Elég félelmetes belegondolnunk abba, hogy a szomszédunk, legkedvesebb barátunk, legműveltebb kutatóink feledésbe merülhetnek, míg egy közönséges őrült, mint Charles Manson (nem véletlenül nem emelem ki a nevét), örök életet nyer a hírek által. Ezzel a kérdéskörrel rengeteg film foglalkozik, talán leghíresebb mind közül a Natural Born Killers, mely Oliver Stone egyik legjobb alkotása. A Copycat-ben ennél jóval bújtatottabb a kritikai felhang, bár van egy mozzanata a történetnek, amely akár fel is dobhatna egy magas labdát, de végül senki sem csapja le azt. Így inkább egy izgalmas thriller marad, amely gyönyörűen összefoglal minden, amit tudnunk kell a sorozatgyilkosokról. Afféle alapkönyvnek is tekinthető, ha valaki mélyebben is szeretne elmerülni a témában.

Sajnos a legutolsó jelenete alaposan el lett rontva, hiszen rengeteg hibát vétettek a felvételek során, de szerencsére ez nem von le semmit sem a mű élvezetéből. Számomra továbbra is a legjobb sorozatgyilkosos thriller marad, és kiindulópontja megannyi verziójának.

“I didn’t want to hurt them, I only wanted to kill them.”
/David Berkowitz – Son of Sam/

Az egyik legérdekesebb dolognak tartom az emberi elmét, a másik, nyilvánvaló okokból kifolyólag az emberi test. Valahol a kettő találkozik a gyilkosok elméjében, mégis függetlenednek egymástól. Természetesen a gondolkodásmódjuk, a motivációjuk egyáltalán nem egyezik, de vannak olyan pontok, amelyek közösek lehetnek. Legtöbben élvezik a helyzetet, hogy uralkodnak más felett, mely szimbolizálhatja azt, hogy saját életük felett éreznek kontrollt, de azt is, hogy olyan személy irányába irányul, akivel sosem volt erejük szembenézni. Sokan nyilatkoztak úgy, hogy istennek érezték magukat abban a percben, ahogy elvették egy másik ember reményét, illetve megfosztották a földi lét örömétől. Nem beszélve arról, hogy a kiszolgáltatottság, a hatalom, valamint az irányítás, döntéshozatal is az ő kezükben volt, hogy mikor engedik áldozatukat át a másvilágra. Bizonyára euforikus érzés lehet ez olyanok számára, akiknek valami hiányzik a saját létükből, vagy valamilyen szörnyűség érte őket gyermekkorukban, amelyet csak így képesek feldolgozni, illetve megtorolni. A torzult személyiségek néha jusztifikálják is önnön szörnnyé változásukat, azt, hogy kioltják mások életét. Vannak ennél is veszélyesebb lények, akik eleve nem ismerik azokat a fogalmakat, amelyek az emberi társadalmak alappillérei. Ilyenek a szánalom, az élet tisztelete, valamint a megbánás. Őket nevezzük pszichopatáknak, mert képtelenek az átlagos emberi érzelmekre, ugyanis nem fogják fel azokat, nem értik meg őket. Hiába próbáljuk nekik megmagyarázni, hogy ölni azért nem jó, mert elvesszük más életét és ez morálisan megkérdőjelezhető. Számukra egy-egy halál nem hordoz jelentést, mert nem csak a természet rendjének tekintik, hanem azt tekintik deviánsnak, hogy ilyenek ellen egyáltalán küzdünk. A Psycho-Pass 2-ben ez a gondolatvilág nagyon szépen alá van támasztva. Csupán nézőpont kérdése, hogy mi az a viselkedésforma, amely nem tekinthető megfelelőnek. Mindig az aktuális társadalmi elvárások szabják meg azt, hogy ki a bűnöző és mi a helyes.

“When I see a pretty girl walking down the street, I think two things:
one part of me wants to take her home, be real nice and treat her right;
the other part wonders what her head would look like on a stick.”
/Edmund Kemper/

Viccesen hangozhat, hogy ilyen messzire elsétálni látszunk a filmtől, de a téma, melyet előbányásztam nektek pontosan ezeket a kérdésköröket veti fel önkéntelenül is. És az, ami a másolós gyilkost kiszámíthatatlanná teszi, az pont ide illik. Mert ez a lényege az egész kriminálpszichológiának és ezért nehéz felismerni, levadászni az igazi démonokat, akik köztünk, bennünk élnek. Ugyanis nem vagyunk egyformák, bármennyire is vannak olyasmik, melyek összekötik a társadalomban élőket, illetve akár a gyilkosokat is, mindig akad, ami miatt különbözőnek mondhatóak. Az egyetlen esélyünk arra, hogy kiszúrjuk köztünk az ilyen embereket az volna, ha jobban oda tudnánk egymásra figyelni és a túlélőösztönünkre hallgatnánk. Azonban a mai világban ez már erősen el van nyomva bennünk, hiszen a mindennapi stressz faktorunkat igencsak feltekerné, ha ilyesmiken kellene gondolkodnunk. Így maradnak a köztünk élő rémek, akik bizony külsőre semmiben sem térnek el tőlünk. Lehet a szomszéd, lehet a legjobb barátunk, a tanárunk, de akár a saját apánk vagy anyánk is az, aki szörnyűségeket követ el, és lehet, hogy erre sosem derül fény.

copy03

Elsősorban azoknak ajánlom a Tökéletes másolatot, akiket foglalkoztat a sorozatgyilkosok munkássága, lelki világa, agyműködése, de nem vágynak túl mélyen szántó eszmefuttatásokra. Pikánsan szórakoztató és hátborzongató thriller a javából.

Értékelés: 9/10

imdb-share-logoyoutube-logo

Smaragd Sárkány

Be the first to comment on "Copycat (1995) (Tökéletes másolat)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*