Zlo aka Evil (2012) (Gonosz)

zlo_thumbAz utóbbi években elburjánzó found footage láz, valamint a szinte minimális költségráfordításból óriási nyereséget elérő – és ezzel a végeláthatatlan sequel-ek és spin-offok sorát indító – Paranormal Activity sikereit követően északi szomszédaink úgy gondolták, hogy már pedig megcsinálják a saját a kézi kamerás rémkedésüket, vagy is amolyan szerény Slovakian Activity kerekedett az egészből.   

Ahogy már csak az ilyen jellegű filmekben lenni a szokott, a játékidő elején megismerkedhetünk a főszereplőinket képező stáb tagjaival, akik a televízió számára forgatnak különféle paranormális esetekről. Aztán kapnak egy hívást Mr. Bartos-tól, hogy neki is akad egy szellemjárta háza. Helyszínre érkezve egyből szentelt víz, miegymás, de nem kell sokáig várnunk, ugyanis az interjú alatt különféle zajokat hallanak, és még egy kép is leesik a falról. Bartos úr úgy gondolja, hogy elég ebből ennyi, és inkább kizavarja a stábot a fenébe. A stáb természetesen nem tágít, így mikor a fazon szó szerint eltolja a biciklit, betörnek hát a házba, majd pedig kezdetét veszi a szellemjárás…

zlo_2

Se nem jobb vagy rosszabb, mint a hasonló kaliberű társai, itt is a játékidő alig 10%-ban láthatunk valami érdemleges (ijesztőnek ható) paranormális aktivitást. Ami viszont mindenképpen pozitívum, az maga az atmoszféra-teremtés. Ugyanis egy ilyen nevenincs közép-európai kis putriban sokkal jobban elhiszem, hogy tényleg tanyázhatnak természetfölötti erők, mint mondjuk egy milliódolláros jenki rezidencia kamera-rendszerrel telepakolt komplexumában.

zlo_1

Maga a történet amúgy elég közép-kelet európainak hatóan lehangoló, és bár ténylegesen csak egy-egy – mondhatni olcsóbb vagy klisés – szellem-trükk képviselteti magát, valahogy adekvátabb az összkép. Annak ellenére mondom ezt, hogy egyes jeleneteket konkrétan el tudtam volna képzelni a Discovery Channel sokadik szenzációhajhász szellemvadász sorozatának epizódjaként, haha! Nyolcvan percével nem váltja meg a világot, de aki rajong a kézi kamerával forgatott dolgokért, vagy csak szimplán unja az amcsik véget nem érő csíkozva rángatózó majomkodását, annak kellemes kikapcsolódást nyújthat!

Értékelés: 6/10

 

eyescream

imdb-share-logoyoutube-logo

Be the first to comment on "Zlo aka Evil (2012) (Gonosz)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..