Dracula In Istanbul ((Drakula Istanbul’da)) (1953)

istanbulda_thumbOldalunkon már több ízben is értekeztem a turksploitation zsáner (mainstream USA produkciók gátlástalanul lemásolt olcsó török átiratai legtöbbször gagyi eszközökkel) meghökkentő csodáiról, azt azonban álmomban sem gondoltam, hogy valaha is kellemesen csalódásként ér majd ezzel kapcsolatban. Most bemutatásra kerülő produkció igazából nem más, mint Bram Stoker világhírű klasszikusának Erdély-Isztambul tengelyre történő konvertálása.

Maga a történet gyakorlatilag kisebb-nagyobb változtatásokkal, de ugyanaz, mint amit anno Bram Stoker világhírű klasszikusa. Vagyis jelen esetben adott egy Azmi nevű ügynökféleség, aki elzarándokol a messzi-messzi vidéken lévő Dracula kastélyba, hogy rendezze a papírokat a gróf kérése, aki aztán ottléte során megtiltja neki, hogy éjfél után a szobáján kívül bárhova is menjen. Ő persze kíváncsiságának eleget téve előbb egy rejtekajtóra bukkan, majd pedig egy titkos helyiségben pár indokolatlanul sok koporsóra.

istanbulda_2

Gróf ekkor bebörtönözi, ő maga pedig csatlósaival koporsóstól Isztambulba postázza magát. A film másik részében Azmi kedvese, a táncolással foglalkozó Güzin aggódva várja férjét, majd hogy-hogynem, de Sadan névre hallgató testvérét megmarja valami a tengerparton – mi már tudjuk mi az. Szenved még egy kicsit, majd nemsokára elhalálozik. Az időközben betegen hazatért Azmi hamar felépül, nemsokára pedig ő, Sadan barátja, Turan és egy Naci Eren nevű doktor joggal feltételezik, hogy Sadan valójában nem is halt meg, mind inkább újra és újra elhagyja a sírját egy kis vérért cserébe. Miután végeznek a lánnyal, Güzin is a gróf látóterébe kerül, de szerencsére a temérdek fokhagyma-füzérnek és a karónak hála sikerült végérvényesen megszabadulni tőle.

istanbulda_3

Maga a forgatókönyv Ali Riza Seyfi – Kazikli Voyvoda című regénye alapján készült, ami meg egyenesen Bram Stoker története alapján, szóval ezért néz ki úgy, mintha egy az egyben ugyanazt látnánk viszont. Persze apróbb különbségek akadnak – mint például Renfield karakterének hiánya, vagy hogy Güzin bártáncosnő -, de ezek nem igazán befolyásolják a cselekmény alakulását.

istanbulda_1

Maga a film az általam eddig látott turksploitation darabokkal ellentétben egy teljesen nézhető, korrekt alkotás – annak ellenére, hogy látszanak az alacsony költségvetés jellemző jegyei, mint amilyen például a kastély legtöbb helyiségének egy díszletben való forgatása. Habár a csálé szemfogakat viselő Drakula megjelenése kissé megmosolyogtató, semmi olyan kivetnivalót nem találtam benne, amitől kevésbé lehetne esetleg komolyan venni, mint a vele egy korszakban készült rémfilmeket. Így aztán zárásként csak annyit mondok, hogy aki eleve szereti a fekete-fehér klasszikusokat, és esetleg még a ritkaságokért is odavan, az nyugodtan próbálja be!

Értékelés: 6/10

eyescream

imdb-share-logoyoutube-logo

Be the first to comment on "Dracula In Istanbul ((Drakula Istanbul’da)) (1953)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..