Los ojos de Julia (2010) (Júlia szemei)

LosOjosDeJulia_Banner150x220Spanyolország hallatán azt hiszem, sokunknak elsőre a nagy sikert arató REC, valamint annak hasonlóan színvonalasra sikerült második része ugranak be. Azonban spanyolhon még számos kellemes meglepetést tartogat a borzongást kedvelő filmrajongók számára; ezek közé tartozik például  mai cikkünk tárgya, amely nem más, mint a Los ojos de Julia, vagyis a Júlia szemei. 

A Guillermo del Toro nevével fémjelzett alkotás egy sajnálatos módon igencsak gyakori betegség okozta borzalmakból merít, ez pedig nem más, mint a látáskárosodás. Julia testvére – aki vakságban szenved – rejtélyes körülmények közt lesz öngyilkos, a bizarr haláleset igencsak kérdéses háttere pedig főszereplőnket nem hagyja nyugodni, így minden áron fényt akar deríteni az igazságra. Önmagában ez is jó kiindulótörténet lenne, azonban még egy csavarral indít a film, hiszen megtudjuk, hogy Julia is ugyanazzal a problémával küzd: látása fokozatosan romlik, az orvosok pedig csupán találgatni tudnak, hogy egy sikeres műtét hiányában mikor fogja végleg elveszíteni azt. Az idegölő helyzet ellenére Julia az őt óvni akaró férje akarata ellenére is magánnyomozásba kezd, és egyre ijesztőbb részletekkel szembesül testvére halálát illetően.

los-ojos-de-julia-24

Földi életünk során érzékszerveink segítségével tájékozódunk, teremtünk és tartunk fenn kapcsolatokat, éljük mindennapjainkat. Talán nem én vagyok az egyedüli, aki próbált már eljátszani a gondolattal, miszerint melyik érzékszervünket érintő betegség lehet a leginkább horrorisztikusabb. A vakság, a süketség és a némaság nyomasztó triásza közül személy szerint a látáskárosodást tartom a legborzalmasabbnak, hiszen ebben az esetben bármely hétköznapi rutinművelet is kihívássá válik. A film készítői pont ebből a rettentő helyzetből indultak ki, a Julia testvérét érintő haláleset misztikus körülményein túl a vakság nagyonis kézzelfogható démonát is felhasználják az atmoszféra megteremtéséhez.

Los-Ojos-de-Julia-3770

Remek színészi játék, érdekes ötletek és izgalmas végkifejlett jellemzi a Los ojos de Julia közel két órás játékidejét. Negatívumként a néhol vontatottabbnak mondható cselekményt nevezném meg, de ez korántsem olyan zavaró, hogy rontson a remek összképen.  Összességében véve egy kiváló thrillert kaptunk, amelyet jó szívvel tudok ajánlani mindenkinek, aki szereti a rejtélyekkel átitatott bűnügyi filmeket.

Értékelés: 7,5/10

(Absvrd)

youtube-logo       imdb-share-logo       

Be the first to comment on "Los ojos de Julia (2010) (Júlia szemei)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..