The Oily Maniac ((You gui zi)) (1976)

oilymaniac_thumbHa szereted a szörnyekkel foglakozó B-filmeket, akkor bizony élvezni fogod ezt a távol-keleti alkotást is, hiszen Hong Kongból származó alkotásunkban egy mozgáskorlátozott ügyvéd a nagybátyja, valamint néminemű mágia segítségével egy fantasztikus olajszörnnyé változva leckézteti meg az igazságszolgáltatást kijátszó bűnözőket!

Főszereplőnk, Shen Yuan nagybácsija elhalálozik. Míg lányára egy ültetvényt hagy, addig Shen kap egy kézzel rajzolt térképet, ami alapján egy helyen ásni kezd, és imádságot mormolva megszállja  a földben található olaj, amitől egy rejtélyes masszává változik. Ettől kezdve pedig kettős életét él: míg nappal egy félig bénult lábú ügyvédként dolgozik, addig éjjelente olajszörnyként gyilkolja le az arra érdemes rosszfiúkat…

oilymaniac_4

Maga az alapszituáció nekem kicsit a DareDevil-ra hajaz – vagyis adott egy mozgás szempontjából hátrányos helyzetű ügyvéd, aki aztán a törvény által el nem ítélt gonosztevőket esténként saját maga bünteti meg -, de mint kiderült, a film alapja valójában egy varázslatról és olajszörnyről szóló kínai népmese. Na, de mindegy is.

oilymaniac_3

Mint említettem, egy született B-filmmel van dolgunk, és ezt egyszerre több dolog is jelzi felénk. Legszembetűnőbb mégis a Swamp Thing egyik kevésbé sikerült testvére, az esetlenül kinéző, világító szemmel pásztázó olajszörny – mely állagban minden idők egyik szó szerint legszarabb hulladékával, a Shitman-nel mutat néminemű hasonlóságot -, és annak különféle helyeken történő materializálódási akciói, beleértve a trükkök minőségét.

oilymaniac_2

Aztán feltűnhet még, hogy ahány női karakter csak szerepel a filmben (kivéve Shen lánya), mindnek hamar megcsodálhatjuk a kebleit, de ezt a szexuális vonalat tetézik még néhány erőszakot bemutató képsorral. Ha azonban egyik sincs jelen a képernyő – se a szörny, se a szexualitás -, elég egyhangúan telnek a percek; a verekedések mellett a zenei aláfestés lehet még valamelyest szórakoztató. Ha tehát ennek fényében akad kapacitásotok egy ilyesfajta hong kong-i szörnyes mozira, ne habozzatok!

Értékelés: 6/10

 

eyescream

imdb-share-logoyoutube-logo

Be the first to comment on "The Oily Maniac ((You gui zi)) (1976)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .