Paranormal Activity – The Ghost Dimension (2015) (Parajelenségek – Szellemdimenzió)

A Paranormal Activity anyagi szempontból minden idők egyik legsikeresebb horror-francise címe, a 2009-ben bemutatott első rész közel 200 millió dollárt termelt a mozipénztáraknál, míg a gyártási költségek összesen 15 ezer (!!!) dollárra rúgtak. A szenzációs beruházás a pont egy évtizeddel korábbi The Blair Witch Project (1999) receptjét másolta, de az úttörő előddel szemben a készítők nem elégedtek meg ennyivel.

Azóta a sorozat már eljutott a negyedik sorszámig, volt egy spin-off (Paranormal Activity – The Marked Ones) és tavaly Halloween környékén bemutatásra került a befejező darab is, ami a The Ghost Dimension alcímet kapta. Ha elvégezzük a matekot, akkor megdöbbentő számokkal szembesülhetünk. Az elkészített hat film gyártási költsége nagyjából 30 millió dollár, amivel szemben közel 900 millió (!!!) dolláros mozis bevétel áll. Ez egyrészt borzasztóan gazdag emberré tette Oren Peli-t, aki az első részt a saját házában forgatta, írta, rendezte, fényképezte, vágta és mindezeken felül még a producer is ő volt. Továbbá azóta Jason Blum (Blumhouse Productions) segítségével olyan filmek elkészítésében segédkeztek, mint pl.: az Insidious, Sinister, The Purge vagy a Whiplash.

A befektetési szempontból szenzációs húzásnak számító Paranormal Activity filmeket azonban a rajongók sosem tudták igazán a keblükre ölelni. A found footage szubzsáner egyik sarokköve elég egyedi recepttel állt elő, amihez a spin-off-ot leszámítva mindegyik részben szigorúan ragaszkodtak is. A film kétharmadában ténylegesen nem történik semmi érdemleges néhány banális ijesztgetést (pl.: becsapódó ajtó, stb) leszámítva, utána viszont felpörögnek az események. Minden képkockát rögzített videokamerákon vagy kézikamerákon keresztül láthatunk, ami garantálja a hiper-realisztikus megközelítést. Az első részt még moziban láttam és borzasztóan tetszett, de közel sem állítanám, hogy tökéletes darab. Lelkesedésem a trilógia végéig tartott, ugyanakkor azt a mai napig szentül hiszem, hogy történetileg az első három rész remekül van megírva, a cselekmények nagyon jól összeérnek és talán ott még az ismétlődés sem volt annyira zavaró.

A boszorkányos/démonos felütés nekem nagyon bejött, főleg azután, hogy a legtöbben inkább kopogó szellem vonalon indultunk el a felvezetés nyomán. Aztán érkezett a negyedik rész, amit borzasztóan repetitívnek találtam, nem éreztem, hogy sokat adott volna a történethez. A spin-off pedig bedobott egy olyan vonalat, amivel egyáltalán nem tudtam azonosulni. Ezek után a befejezésnek szánt The Ghost Dimension sem okozott kellemes meglepetést, hiszen gyakorlatilag ez zárja kerekre a korábbi történéseket, de erősen alapoz az általam kevésbé kedvelt darabokra. A történet a második rész után játszódik, de reflektál a harmadik rész eseményeire is, hiszen a házba költöző család ezúttal is megtalálja az ominózus VHS-felvételeket. Ryan és Emily két kislányukkal beköltöznek az első részből már ismerős házba, ahol a régi videokazetták megtalálása után roppant gyanús dolgok történnek. Ezúttal a kisebbik lány lesz a démon célpontja, aki valamilyen csodálatos véletlen egybeesés folytán pont aznap született, amikor a negyedik részben szereplő kisfiú.

Valamivel több CGI-jelenet jutott a befejezésre, illetve a készítők érezhetően próbáltak nagyszabású finálét összerakni, de sajnos semmivel sem kapunk többet, mint a csalódást nyújtó korábbi részek esetében. Nem éreztem úgy, hogy a sztori kerekre lenne zárva, ráadásul ez a tér-idő alagút megint erősen próbára tette a türelmemet. Volt néhány jópofa új jelenet, leginkább az tetszett, ahogy a ’80-as évekbeli videofelvételeken reagáltak a jelenre, illetve volt néhány ötletesebb ijesztgetés is. Ettől függetlenül a dramaturgia teljesen ugyanaz, a legtöbb esemény a film utolsó harmadában történik. Volt egy összecsapott ördögűzés a végén, aztán a szokásosnak nevezhető rohangálás, kiabálás és elhalálozás, nem feltétlenül ebben a sorrendben. A történet tükrében nem bántóan rossz a befejezés, de összességében közelében sincs a trilógia által képviselt színvonalnak. Aki kedvelte a korábbiakat nyugodtan tehet vele egy próbát, de gyakorlatilag már minden képkockát látott, csak nem ezekkel a szereplőkkel.

10/5

afiaf

 

 

 

 

 

Be the first to comment on "Paranormal Activity – The Ghost Dimension (2015) (Parajelenségek – Szellemdimenzió)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .