Aeon Flux (TV) (1991-1996)

Aeon FluxA kilencvenes évek egyik kultikus csatornája volt az MTV, mármint a Music Television. El sem hinnétek, de akkoriban még főleg zene, zenei műsorok és sorozatok mentek rajta, nem valóságshow-k. Az egyik ilyen izgalmas animációs sci-fi az Aeon Flux volt, mely meglehetősen izgalmas látványvilággal, és elég avant-garde stílussal rendelkezett. Talán ma már kevesen tudják, hogy mi is ez a jelenség, így szeretnék kis kedvcsinálót írni hozzá.

A főszereplőnk Aeon Flux, egy meglehetősen magának való, kissé kaotikus jellemű ügynöknő, aki Monica államának kémkedik a szomszédos Bregnában. Egészen pontosan két egymás mellett lévő várost képzeljünk el, melyet nem csak egy fal határol, hanem igazi védelem, hogy ne juthassanak át egyik helyről a másikra. Aeon különböző küldetésekre indul, hogy államtitkokat, katonai és biológiai fejlesztéseket, kutatásokat szedjen ki a megalomániás vezérből, Trevor Goodchildból.

Aeon Flux

Mind Aeon Flux, mind Trevor Goodchild motivációi, illetve céljai ködösek maradnak a sorozat folyamán, de ettől eltekintve igazán bizarr és érdekes szériáról van szó. Az államkép, amelyet kapunk meglehetősen furcsa, és nehéz eldönteni, hogy milyen jövőképet próbál lefesteni nekünk. A genetikai kutatások, a biológiai fegyverek fejlesztése mellett olyan pikáns témákat is felvet, mint az ember érzelmi és morális manipulációja a technika segítségével. Valahol az utópia és a disztópia közé helyezném ezért az Aeon Fluxot. Ugyanis bizonyos részei akár pozitív irányt is mutathatnának, annak ellenére, hogy természetesen a társadalom irányítása tűnik elsődleges célnak. Bár, a nép, az emberiség jobbá tétele akár tekinthető lehetne pozitívnak is, de érezzük, hogy a kierőszakolt béke valahol sántít is. Ezt egyébként nem egy epizódban kihangsúlyozzák a szereplők is.

Aeon Flux

Az Aeon Flux három évadot élt meg, melyből igazán a harmadik minősül igazinak. Az első csupán egyetlen pilot epizódból áll, mely 6 darab két perces rövid szösszenet. A második szezon már kicsivel hosszabb, hatperces részekből állt, összesen 5 készült ezekből. És az 1995-ös sorozat igazi, félórás epizódokat tudhat magáénak, 10 darabot. Ez utóbbiak fejtik ki Trevor Goodchild és Aeon Flux furcsa, kitekert viszonyát. Kettejük groteszk táncán túl azonban az Aeon Flux olyan témákat is boncolgat, meglehetősen filozofikus módon, melyek egy átlagos sci-fibe nem mindig férnek bele. Ilyenek az evolúció, az élet, a lélek, a fájdalom és a szerelem gondolatköre, illetve az emlékeké és a feledésé. A genetikai módosítások, kísérletek, az emberi elme és szellem működésének megismerését is finoman elemezni próbálja a sorozat.

Aeon Flux

Peter Chung rendező neve nem ismeretlen az animációk világában. Neki köszönhetjük például az egyik Animatrix epizódot (Matriculated), illetve a The Chronicles of Riddick: Dark Furyt is. Az animációkat Itsuki Imazaki felügyelte, a zenéjét pedig Drew Neumann-nak köszönhetjük.

Aeon Flux

Az első két évad inkább vizuális narratívát alkalmaz, nincsenek dialógusok. Ezért inkább a harmadik sorozatot ajánlanám a sci-fi rajongóknak.

Értékelés: 8/10

Smaragd Sárkány

Be the first to comment on "Aeon Flux (TV) (1991-1996)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .