Könyvajánló: Nick Cutter – A szekta

Talán bátran kijelenthetem, hogy a torontói származású Nick Cutter az új generációs horror írók egyik színes ékköve. Élénk fantáziával megírt hátborzongató történetei, melyek sokszor nem nélkülözik a töménytelen mennyiségben tálalt gyomorforgató jeleneteket sem, üde színfoltként ragyognak a zsáner szürke tucatkönyvei között. Az író két magyarul is megjelent művét mi is bemutattuk már az oldalunkon, melyek a Mélység  és A falka  címen jelentek meg (utóbbi írásáért 2015-ben Cutter elnyerte a rangos James Herbert díjat). Most pedig itt a frissiben megjelent legújabb műve, amely sejtelemesen A szekta címet viseli, s amihez nagy elvárásokkal ültem neki. Nos, lássuk mit nyújtott az író idei horror története.

1980. A békés farmon élő Micah lányát egy rejtélyes idegen magával viszi az éjszaka kellős közepén. Az aggódó apa jól tudja, ki és miért rabolta el Pettyt. Azon nyomban megkezdi az elhurcolt kislány felkutatását, s ehhez felkéri két volt bajtársának segítségét is. A sokat látott harcosok vonakodva, de végül Micah-val tartanak, bár maguk is sejtik, hogy lehet nem térnek élve haza.

1965. Ellen felbérel három profi zsoldost, hogy vigyék el őt és lehetőség szerint hozzák is haza egy új-mexikói erdőségben megbúvó vallási közösségből, mely a Little Heaven nevet viseli. A nő elmondása szerint unokaöccsét édesapja ide hurcolta magával, és szeretné látni, hogy a gyerek jól van-e, és amennyiben a körülmények nem megfelelők, el kell vinniük a fiút magukkal, akár erőszakkal. A csapat útnak ered, hogy felkutassa az említett közösséget, ám arra, ami ott vár rájuk, egyikük sincs felkészülve, mert nem csak az emberi lélek mélyén megbúvó gonoszsággal, hanem valami annál is rettenetesebbel kell szembenézniük.

Én amondó vagyok, hogy minden jó horror történet egy megfelelően összeállított, biztos hangulatmegalapozó nyitányon nyugszik, és onnan épül fel. A szekta ezen a téren tökéletesnek mondható. A könyv indítójelenete kellőképpen odateszi magát, mellette pedig megfelelő mennyiségű kérdést vet fel, aminek kibogozása végett az ember valósággal falja a további oldalakat. A két szálon futó történet inkább a ’65-ös év eseményeire koncentrál, míg a ’80-as évek inkább csak körítésként, egyfajta bevonatként van jelen, ami körül öleli a főbb szálat, és persze több ponton kapcsolódik hozzá. A sztori a plusz szál nélkül is kerek egész lenne, ám mégse érezzük feleslegesnek azt a kis kiegészítést, amit kapunk. Sőt! Hisz valljuk be őszintén, egy torta is úgy finom igazán, ha csoki öntettel borítjuk be, vagy nem?

A történet főszereplőit nem mondanám kimagaslón színes karaktereknek. Micah egy teljesen sablon szereplő, a koreai háborút megjárt veterán, aki zsoldosként tengeti életét és minden jó kis summát hozó melót elvállal. Minerva úgyszintén klisé, kopasz fejű marcona behajtónő, aki még friss a szakmában és ez olykori esetlenségén meg is látszik. Az egyetlen egyéniség Ebenezer vagy másik nevén az Angol, aki egy színes bőrű bérgyilkos és villámkezű mesterlövész, valamint úriember: öltönyben jár, kalapot hord, halolajjal egyenesíti a haját, figyel a stílusára, enyhe akcentusa van, és ellenfeleit párbajban végzi ki, amennyiben ez lehetséges. A többi mellékszereplő mind sablon motívumokból épül fel, s az ember miután leteszi a regényt könnyen el is felejtkezik róluk. Kicsit olyan érzésem volt, mintha az író egyedül Ebenezerbe próbálta volna belepréselni minden kreativitását, s míg bár nem rajta van a hangsúly a sztori szempontjából, mégis a többi karakter valahogy szürkén hat mellette. Ennek ellenére sem mondhatom, hogy bajom volt velük, mindenki tökéletesen beleillik a regénybe. A fontosabb szereplőkről általánosságban elmondható még, hogy egyikőjüket se fogjuk igazán mélyen, áthatóan megismerni, és ez nem is baj. A kellő információkat apránként összerakja az olvasó róluk, – ki milyen múlttal, motivációval, érzésekkel rendelkezik – és nem kell hosszú oldalakon keresztül életrajzokat olvasnia.

A címből kikövetkeztető vallási témát se mélyíti túlságosan el az író, így abból is pont annyit kapunk, amire éppen szüksége van a sztorinak, nem lesz tőle már-már erőltetetten mélyenszántó. (Érdekes háttér infó, hogy a vallási közösség bizonyos „drasztikusabb” elemeit Cutter a való életből emelte át, amiről a könyv végén értekezik is.) Egyszóval a regény nem veszíti el egyszer sem a lendületét, s az olvasó megfelelően tud koncentrálni magára a pergős cselekményre, az igazán durva jelenetekre, és a parás hangulatra.

Aki olvasott már Cutter könyvet, az nagyjából tudja, mire számíthat. Aki nem, az készüljön fel, hogy az író nem szeret töketlenkedni, s hamar belevágja az olvasót az akció dús, undorító, és igazán hátborzongató jelenetektől sűrű mélyvízbe, hogy aztán amikor már azt hinné az ember, hogy végre lesz egy kis nyugi, ismét a víz alá dugja a fejét. Míg a Mélységben inkább a misztikumon, rejtélyességen, és a nyomasztó hangulaton volt a hangsúly, addig A falkában inkább a gyomorforgató jelenetek és a karakterek személyiség formálódása vitték el a prímát, a borzongás pedig a háttérbe szorult. A szekta sikeresen megtalálta a két említett könyv közti arany középutat, így mind a libabőrös horrorisztikus részek, mind az hányingert keltő jelenetek, mind pedig a szereplők jellemformálódása tökéletes egyensúlyban volt egymással. Egyiket se éreztem soknak, vagy kevésnek. Az egész könyv úgy lett volna tökéletes horror regény, ahogy van, ha nem lett volna a végén az ami.

Bár a regény vége kétszeresen is nagyot szól, amikor a két szál kiteljesedik, s bizony Cutter itt nem szűkölködött a fantáziájával, és tényleg elismerésem, azért amit ott letett. De még ennek ellenére is ott maradt a szálka a torkomban. Mert bizony a számtalan felvetett kérdésemre nem kaptam úgy válaszokat, ahogy azt vártam volna, s ez –szerintem- sokak számára keserű szájízt hagy majd maga után.  Hiába a könyvben ötletesen elszórt illusztrációk (persze nem Alan Lee-féle művészi képeket kapunk, inkább egy igényesebb képregény rajzai köszönnek vissza az oldalakról), hiába A falkában is használt ötletes háttérinfó adagolás amiket, újság cikkek, hivatalos levelek, jelentések formájában kapunk. Hiába a jó sztori, a megfelelően eltalált horrorisztikus atmoszféra, az izgalmas cselekmény. A történet lezárása, amit a Mátyás királyi meséiből ismert „Hoztam is meg nem is.” mondattal tudnék leginkább jellemezni, kissé kellemetlen utóízt hagyott a finom tortaszelet után (csak, hogy maradjak a kajás hasonlatnál). Én nem azt kaptam a végére, amit vártam volna megoldásnak. Persze ugye kinek mi.

Összességében A szekta egy igazán ütős regény lett. Érdekes történet, pergős cselekmény, minden elem, ami egy jó horrorhoz kell megfelelő mennyiségben és minőségben van találva. A szereplők bár nem kimagaslók, de rendben vannak. A vallási téma is épp elég. Az igényes illusztrációkért pedig külön dicséret. Csak sajnos a lezárás olyan amilyen. De ettől függetlenül mindenkinek erősen javaslom a regény elolvasását, mert unatkozni nem fog. Ezt garantálom!

Értékelés: 9/10

(Wooltur)

A könyvért köszönet az Agave kiadónak, akiktől most akciósan, 25% kedvezménnyel megrendelhetitek a Nick Cutter legújabb hátborzongató művét!

Be the first to comment on "Könyvajánló: Nick Cutter – A szekta"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*