The Watcher (2016)

Annyira ki vagyok már éhezve egy jó kis horrorra, hogy egy-egy, a vége főcím megjelenésének idejére már több sebből vérző alkotás is beindítja nálam a ‘nem is olyan rossz’ szubrutint. Ehhez csak egy erős kezdésre, vagy egy érdekes témára van szükség. Elvárásaim annyira lecsökkentek, hogy néha úgy érzem, már ez is elég.

A jobbára még horror-fanatikusok körében is ismeretlen The Watcher – nem összekeverendő a Keanu Reeves főszereplésével készült 2000-es thrillerrel – 2016-ban látott napvilágot – vagy holdvilágot, kinek, hogy tetszik. A szinopszis alapján ez is csupán egy tizenkettő egy tucat horrornak tűnik, melynek látszólag minden fordulatát előre kikövetkeztethetjük, mindössze csupán azért, mert már negyvennyolc ilyet láttunk. És persze mert tisztában vagyunk a kedvenc műfajunkat emésztő rákfenével: az elkészült filmek 95 százaléka hosszú-hosszú évek óta semmi másra nem képes, mint klasszikusok által előkészített sablonokat felvonultatni.

Fiatal pár költözik Los Angeles nem éppen előkelő, de kertvárosi részébe. Emma és Noah – a kor szelleméhez hűen – afroamerikai-fehér vegyes-házasságban élnek, melynek amúgy a film egészében az égvilágon semmi jelentősége nincsen. A kezdeti bizalmatlanság után a házaspár összebarátkozik a szemben lakó párral, valamint a közelben élő, fogyatékos fiát egyedül nevelő középkorú hölggyel. A látszólag idilli családi fészket azonban rövidesen fenekestül felforgatja egy hatalmas holló képében megjelenő entitás, melynek látszólag szabad bejárása van Emma és Noah házába. A házaspárt valaki lépten-nyomon kézzel írt üzenetekkel bombázza, melyek szerint a Holló már figyeli őket, és ha rövidesen nem hagyják el az ingatlant, akkor bizony a ragály – melyet a lény terjeszt – őket is magával ragadja. Noah a maga módján igyekszik gondoskodni a biztonságukról, ám a Hollót hidegen hagyják a fejlett biztonságtechnikai berendezések. Emmán pedig mindeközben egyre inkább elhatalmasodnak a stressz – vagy valami más? – tünetei.

A The Watcher igen erős felvezetéssel indít. Már elindítottam a filmet, de még tettem-vettem a szobában, a nyitó képsorokat látva azonnal elhatároztam, hogy módosítom tervemet a lámpa lekapcsolására vonatkozólag. A hangulat azonnal beszippantott, helyenként túlságosan élénk fantáziám pedig a The Rake (egyébként száz százalékban kitalált) hátborzongató legendájával keresett párhuzamot. A jump scare-ek működtek, a kibontakozóban lévő sztori, ha újdonságot nem is, de egy feszült és izgalmas filmet sejtetett. Akit az eddigiek legalább kicsit is felcsigáztak volna, azokat ki kell ábrándítsam. Az izgalom és a feszültség mintegy 20 percig tartott. Ezután a The Watcher fura fordulatot vett.

Számomra egy horrorfilmben a legnagyobb vonzerőt az ismeretlentől való félelmeinkre történő szándékos ráhatás adja. Talán ez az oka annak, hogy a slasher filmek nem képesek utat találni a szívemhez: egy láncfűrésszel rohangáló gyilkos soha nem lesz képes olyan fokú rettegést kiváltani belőlem, mint egy elúzív démoni alak, ami egy sötét sarokból les áldozataira. Amint a túlvilági entitás kezd emberi alakot ölteni és egyre inkább az anyagi létsíkról származónak tűnik, úgy válik egyre kevésbé félelmetessé számomra.

Pontosan ez történik a The Watcher-ben is: a Holló egy idő után megszűnik egy rémálom szülte alakként tetszelegni és átlényegül egy tollruhába bújtatott valamivé, ezzel megfosztva magát a misztikusságából adódó, félelmet keltő aurától. A film innentől kezdve misztikus horrorból egy csapásra bűnügyi thrillerré alakul, annak minden elvárt stílusjegyével és a zsáner már-már kötelező védjegyének számító, elmaradhatatlan fordulattal.

Meg kell azonban hagyni, hogy a The Watcher még thrillernek sem lenne kifejezetten rossz. A karakterek – habár túl sok nincs belőlük – meglepően jól kidolgozottak, a színészi játék jobb, mint tűrhető és a cselekmény is végig tempós marad. Ami végül mégis csak belekalapálja az addig is kézközelben tartott szögeket a The Watcher koporsójába, az a film végi elmaradhatatlan fordulat.

Előre bocsájtom – a review-kat és kritikákat olvasva -, hogy film utolsó 5-10 perce lesz az, amitől valaki vagy imádni fogja, vagy gyűlölni Ryan Rothmaier filmjét. Én inkább az utóbbiak táborát gyarapítom: a fordulat, habár valahol kiszámítható, azért mégis csak fordulat. A probléma a tálalással van: legalább két jobb, ütősebb lezárást is kigondoltam a The Watcher-nek miközben ezen sorokat papírra vetettem, mely alapvetően nem változtatná meg a történet kicsengését, mindössze megkímélne minket egy újabb szájbarágós, mégis néhány szempontból több kérdést felvető, mint tisztázó lezárástól.

Azon kapom magam az utóbbi időben, hogy egyre kisebb elvárással ülök le egy-egy horror, vagy sci-fi alkotás elé, folyton igyekszem magam felvértezni a várható csalódás ellen. Meglepő módon, miután a fenn említett kondíciókkal kezdtem neki a The Watcher-nek, nem tudom azt mondani, hogy csalódtam volna. A film ugyan egyenetlen színvonalú, sőt lényegében olyan, mintha a film két különálló – egy kezdeti horror, majd később egy thriller – szekcióra oszlana, mégsem fullad unalomba. A helyenként kissé amatőrnek, vagy oda nem illőnek tűnő jelenetek és a végső fordulat interpretálása némileg rontja ugyan az összképet, de így is egy erős közepes alkotással van dolgunk. Aztán persze lehet, hogy csak az általános csalódottság beszél belőlem…

Értékelés: 5/10

P.S.: Már éppen befejezettnek nyilvánítottam volna a fentebb leírt szösszenetet a The Watcher-ről, amikor a szemem megakadt egy cikken, mely azt taglalja, hogy a film valóban megtörtént eseményeken alapul. Habár az eredeti történet közel sem hordoz magában annyi misztikumot, mint a filmes interpretáció, azért elég félelmetes a maga nemében.

2015 júniusában egy New York állambeli westfield-i illetőségű család perkeresetet nyújtott be házuk korábbi tulajdonosa felé, mivel az elfelejtette megemlíteni nekik, hogy a ház – amúgy igen borsos – vételi árába egy zaklató is beletartozott. A rejtélyes idegen leveleket küldözgetett az újdonsült lakóknak, melyeket mint The Watcher (Figyelő) szignózott. Néhány példa az említett levelekből:

“Én vagyok a Figyelő és az elmúlt két évtized nagy részében a házatokat a magaménak tudtam”
“Megtaláltátok már, mi van a falba rejtve?”
“A kicsik lemehetnek majd a pincébe játszani?”
“A ház összes ajtaja és ablaka arra van, hogy figyelni és követni tudjalak titeket, ahogy a házban mászkáltok.”

A pár és gyermekeik soha nem költöztek be a házba, a Figyelő kilétére pedig sosem derítettek fényt. A ház állítólag jelenleg is új gazdáját keresi.

Gabblack

 

Be the first to comment on "The Watcher (2016)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..