Eat Locals (2017)

A vámpíros filmek elég sok teret hagynak a humornak, és az Eat Local élt is minden adódó lehetőséggel, hogy egy könnyed de emlékezetes 100 perccel szórakoztasson minket. Minden kapunk, ami szem(fog)nak, szájnak ingere – csinos vámpírt, lovagias vámpírt, őrült vámpírt, nagyi vámpírt, robbanó csirkét, szóvicceket, néhol látványos jeleneteket és összességében egy egyszerre izgalmas és megmosolyogtató filmet. Az Eat Local az idei év egyik legerősebb horror-vígjátéka, nem kevés brit humorral fűszerezve!

Amióta a vámpírfilmek “élőhalottra kaptak” az utóbbi években, elkerülhetetlenül érkeztek a műfajhoz tartozó horror-vígjátékok is. A What We Do in the Shadows a 2015-es év egyik legjobb filmje lett, nem véletlenül végzett a mi éves ranglistánk legelső helyén is.

Szintén ez az év hozta el nekünk a multikörnyezetben ökörködő Bloodsucking Bastards-ot, ami talán méltatlanul kevés figyelmet kapott horror(vígjáték) körökben.

Itt volt az ideje már, hogy ez után a két erős szórakozás után ismét egy ütős-poénos vámpírökörködést láthassunk, és az Eat Local minden várakozást felülmúlt.

Sebastiannak amilyen jól indul a napja, annyira nem jönnek be a számításai. A csinos középkorú Vanessa egy vidéki farmra viszi bemutatni a baráti társaságának a brit fiatalembert – sajnos azonban kiderül gyorsan, hogy a “középkor” valójában párszáz évet jelent, és a barátok is hasonló (vámpír)cipőben járnak. A társaság éppen azon tanakodik, hogy mitévők legyenek a sráccal (ami semmi jót nem jelentene számára), amikor megjelenik egy kommandós egység, aki a vérszívókat próbálja lekapcsolni. A vámpírok azonban nem hagyják magukat!!!

Jason Flemyng első rendezéséhez egy egészen szimpatikus szereplőgárdát hozott össze, különösen a film 1.6m Ł-os költségvetését figyelembe véve. A filmet a Daredevil-sorozatból ismert Charlie Cox viszi el, mint az élőholtak egyik dojenje, de a Trónok Harcából ismert Mackenzie Crook, vagy az Awaiting című ütős horrorfilm főszereplője, Tony Curran is erős alakítást hoz.

A történések kicsit lassan indulnak be, de utána folyamatosan kapjuk felváltva az izgalmas – és a fekete humorral átitatott részeket. A látványra sem lehet panaszunk, és a poénok gyakran megnevettetik az embert.

Senki se várjon egy komoly filmet az Eat Local-tól, de egy könnyed szórakozásra tökéletesebb idei filmet keresve sem lehet találni!

Értékelés: 9/10

Fixxerx

Be the first to comment on "Eat Locals (2017)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .