The Substitute ((Vikaren)) (2007)

Robert Rodriguez Faculty – Az invázium című (általam különösen kedvelt) testrablós koncepciót feldolgozó sci-fijében láthattunk már olyan szituációt, hogy az iskolába beépülő idegennel lázadó és frusztrált tinédzserek veszik fel a harcot, ám ebben a komikus és drámai szálat egyaránt tartalmazó dán thriller-ben az északi filmekhez méltó örökség jegyében azért annál bőven árnyaltabb a kép, minthogy egy lebutított idegen inváziós sci-fi/horror kapjunk. 

Egy földönkívüli gömb érkezik egy világ végén lévő csirkefarmra, ahol is a belőle kiszabaduló létforma felveszi a farmer feleségének alakját, majd pedig magát a minisztérium által kirendelt Ulla Harms nevű helyettes nevelőnek adja ki magát. A 6.B osztály tanulói elsőre nem értik a tanárnő furcsa viselkedését, aztán ahogy egyre inkább különös dolgok történnek, az édesanyját elvesztett, erősen introvertált személyiségű Carl vezetésével ellátogatnak az otthonába, és mondhatni leleplezik őt. Persze a szülők nem hisznek csemetéiknek, hála az iskola pszicho-mókusának, Ulla pedig hirtelen felajánlja, hogy a diák-tanár kapcsolat javítása érdekében menjenek egy közös utazásra. Ami persze a diákok számára egyenlő egy rémálommal…

Bár a filmet sokan egyszerű horrorként aposztrofálják, én inkább a thriller jelzőt mondanám. Maga a földönkívüliség mint központ tematika adhat némi sci-fi ízt a történetnek, de inkább a misztikusság az az alapelv, amely végigvonul az egész filmen. Ahogy az édesanyját elvesztett, erősen introvertált Carl szépen lassan kibontakozik az osztályban, illetve özvegy apja helytállásának próbája is a dráma vonalat erősíti, úgy, az életszerű osztályközösség humoros megnyilvánulásai és fiatalok csapatszelleme a komikus iránnyal próbálja ezt ellen pontozni.

Én mondjuk speciel vártam volna valamiféle földönkívülisebb átváltozást, a két ehhez legközelebb álló jelenet (miniszter megformálása, polipcsápos kirohanás a vacsoraasztalnál) elég korrektre sikerült. És persze elég misztikus ahhoz, hogy további kérdőjelek jelenjenek meg.

Bár a filmben az özvegy apa szerepében feltűnik a kiváló Ulrich Thomsen, azért a show-t mégiscsak a tanárnőt megformáló Paprika Steen játéka viszi el. Hihetetlenül jól hozza az emberi testbe költözött, minden tekintetben felsőbbrendű, ámde az érzelmekkel bánni nem tudó, még csak ismerkedő, egyszerre szigorú kirohanásokkal és kendőzetlen humorral bíró lényt. De a gyerek-szereplőkre sem lehet semmi rosszat mondani azonkívül persze, hogy az autóvezetést kicsit hitetlenkedve fogadtam. Összegezve tehát, egy igencsak formabontó és roppant módon szórakoztató, északi ízlésű sci-fi/horror élményével gazdagodik, aki beszerzi!

Értékelés: 8,5/10

eyescream

Be the first to comment on "The Substitute ((Vikaren)) (2007)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .