Élménybeszámoló: Cake & Beer – The Brewer’s Cave

Férfiemberek lévén a sok-sok cikkezés közben mi is rendesen meg szoktunk szomjazni, és ilyen esetekben van az úgy, hogy legurul torkunkon egy-egy korsó habzó nedű. És bár ezúttal egy olyan szabadulós játékot szeretnénk bemutatni, aminek semmiféle köze nincs a horror/sci-fi tematikához, az előző gondolatmenetemet folytatva mégiscsak felcsillant a szemünk, amikor kiderült, hogy egy új escape room játék indult, méghozzá a számunkra oly kedves SÖRÖS tematikával!

Egy átmulatott éjszaka után barátod szobájában ébredsz, de a házigazda sehol, neked pedig egy óra múlva megy a vonatod – nagyjából így lehetne röviden és tömören összefoglalni a Klauzál téri Cake & Beer szabadulójátékának alapszituációját, mely a süteményekben és más különleges finomságokban (magyar és külföldi sörcsodák) is bővelkedő kézműves pub  emeleti részén kapott helyet.

A világ leghíresebb szabadidő-italának (egyes frappánsabb elnevezések még: folyékony kenyér, komlókoktél, maláta-juice stb.) vagyis e habzó nedűnek a koncepciója köré épített pálya szerintünk a közepesen nehéz kategóriába esik, és 4-5 fővel – no meg némi escape-room tapasztalattal – pedig bőven teljesíthető a kijutásra szánt egy órán belül. Persze segítséget is lehet kérni, ha mégis elakadnánk.

Eyescream:  Leginkább az érdekelt az egészben, hogy mit lehet kihozni magából a SÖR tematikából egy szabadulós játék keretein belül – és mint ilyen, bátran állíthatom, hogy elégedett vagyok a végeredménnyel. Egy igazán kellemes és szórakoztató, bohém-albérlet életérzésben fogant díszletezést kaptunk, mindenféle logikai fejtörőkkel és keresgélésekkel teli sör-közeli miliőben. És, ha esetleg két feladvány között megszomjaztunk, lehetőségünk volt egy korsó üzemanyagot is magunkhoz venni a folytatáshoz, ami azért valljuk be, nem hátrány, haha!

Varin: Jómagam nem vagyok egy hatalmas sörfanatikus, bár kezdek megbarátkozni az ilyen jellegű élvezetekkel is – ez persze egyáltalán nem változtatott azon, hogy örömmel tartottam a csapattal a Cake & Beer padláshelyiségébe. A játék összességében nagyon tetszett, számomra kedves és szórakoztató feladványok vezettek el a szabadulásig, amely egyben a sör-utánpótlást is biztosította, extra motivációt adva ezzel annak, hogy minél hamarabb megoldjam a rejtvényeket. A végeredmény egyszerű, nem tartozik a legbonyolultabb játékok közé, ám az alkoholgőzös környezet és az izgalmas rejtvények az átlag fölé emelték a Cake & Beer játékát, amely akár hirtelen ötlettől vezérelve is meglátogatható egy finom sütemény és egy zamatos sör elfogyasztása után.

Fixxer: A szabadulós-játékok széles hazai piacán egyedi és sokkal kecsegtető ötlet egy olyan játékot megalkotni, amiben a tematika a sör és a pub köré épül. A berendezés egyszerű, de igényes és hangulatos. A játék élvezetes volt, és ha a béta-tesztelések apró hibáit kiigazítják (pl. játék közben is lehet sört rendelni 🙂 ), sokoldalú szórakozásban lehet részük a szomjas szabadulós-játékosoknak. Bár a feladványok lehetnének egy kicsit változatosabbak talán, de egy percig sem unatkoztunk, és ajánlom a játékot minden sört szerető felnőttnek.

További információ és foglalás: https://www.facebook.com/cakeandbeer/

Be the first to comment on "Élménybeszámoló: Cake & Beer – The Brewer’s Cave"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .