Alice Cooper-FEZEN Fesztivál (2017)

A „shock rock keresztapját”, a Rock and Roll Hall of Fame oszlopos tagját, a festett arcú, már a 70.-ik életévéhez közel álló Alice Coopert talán senkinek sem kell bemutatni. Habár kiválóbbnál kiválóbb zenéi közül mindössze pár darab tudott slágerszintre emelkedni kicsiny hazánkban, ennek ellenére neve visszafordíthatatlanul összefonódott látványos koncertjeivel, horror iránti rajnogásával. Személy szerint már évek óta töretlenül rajongok a munkássága iránt, így szinte sikoltozó tini lányként fogadtam a hírt tavaly novemberben, miszerint az énekes fellép a 20. FEZEN fesztiválon, Székesfehérváron és így húsz év után először ad koncertet Magyarországon.

A showt azon a napon kíváló előadók előzték meg mint a Kalapács, Lord és a Saxon, melyek meghozták a kellő hangulatot a viszonylag későn, fél 11-kor keződő előadáshoz. A koncert már a kezdés előtt sem feledkezett el a látványról, a zenekar egy hatalmas, az énekes arcát ábrázoló vászon mögött hangolt. Ami pedig ezután következett, maga volt a varázslat. Alice az egyik legerősebb számával, a Brutal Planet-tel kezdett, füsttel és gyönyörű világítással, és ezzel a dallal az ember tökéletesen át tudott szellemülni, hiszen ahogy a kezdés előtt mondták, most már nincs menekvés, kezdődik a rémálom… A Brutal Planet után egy igazán nagy klasszikust adott elő az énekes, felcsendültek a No More Mr. Nice Guy taktusai, melyet szinte az egész közönség egy emberként énekelt. Ezeket olyan nagyszerű dalok követtek, mint az Under My Wheels, vagy a Billion Dollar Babies, melynél természetesen nem hiányozhattak a kardról lerázott amerikai bankók, mellyel Alice tulajdonképpen előrevetítette mekkora show fog kialakulni a koncertből. Az énekes szinte minden dalt más-más ruhában énekelt el, melyet egy dobozból kikukucskáló rémisztő alak adott rá minden egyes alkalommal. Már a koncert felénél jártunk, mikor felcsendültek a gitár és dobszólók, mind Nita Strauss, mind pedig Glen Sobel a dobverőkkel fantasztikusat alakított.

Ami pedig ezek után történt, az maga volt a színház. Rögtön Strauss szólója után felcsendült Alice Cooper talán leghíresebb slágere, a Poison, melyet a közönség végig énekelt, ordított, szinte teljesen beleélhette magát az ember. Azonban a szám tulajdonképpen csak felvezette az előadás második szekcióját, mely Alice legkedveltebb témájáról, a horrorról szólt. Először a Feed My Frankenstein című dala következett, melynek végén megjelent egy hatalmas, elektromos szerkezet, melybe az énekes befeküdt és így megszületett a szörny, a hatalmas Alice Cooper, igazi horrorisztikus hangulatot kölcsönözve a koncertnek. Hamarosan megjelentek az ember nagyságú babák, melyekkel az énekes táncolt, a táncos lábű kifestett hölgyek és őrült doktorok. A szekció egyik egyértelmű csúcspontja a fantasztikusan fájdalmas Only Women Bleed című szám volt, melyet Ryan Roxie egy kétnyakú gitárral kísért. Alice ezután fokozta a hangulatot, és előadta a legújabb, immáron 27. albumáról a Paranoiac Personality című dalt, mely után az énekes egy hátborzongató jelenet során, mikor is egy nőt bántalmazott, egy elmegyógyintézetbe került, ahol eléneklehette a Ballad of Dwight Fry című számot, melyet Dwight Frye-ról, a Universal klasszikus horror filmjeiben szereplő színészről nevezett el, aki olyan klasszikusan őrült szerepeket játszott el, mint a Dracula című filmben Renfield. Ebben a  számban már teljes volt az őrület, az ember teljesen átszelleműlve nézte és hallgatta a történéseket. A dal után következett a koncert egyértelmű csúcspontja, Alice Cooper lefejezése egy guillotine-al. A csúcspont után pedig felcsendült az I Love the Dead, mellyel teljesen elszabadult az őrület, miközben a fejét vesztett Alice-t mutogatták a közönségnek, és néha meg is csókolták.

Nem volt más hátra, mint a koncert vége, melyet az a szó, hogy látványos, nem ír le elég jól . Alice két klasszikust adott elő, az I’m Eighteen illetve a School’s Out című slágereket. Utóbbi dalban egyébként felcsendült a Pink Floyd klasszikusának, az Another Brick in the Wall-nak néhány sora, hiszen Alice két évvel ezelőtt Johnny Depp-el és Brian Johnson-nal karöltve egy Hollywood Vampires nevű bandával kiadott lemezében dolgozta eggyé a két zseniális számot. Ilyenkor már hulltak az égből a szalagok, az órási lufik kézről kézre jártak, az ember tulajdonképpen az egekben érezhette magát, ha becsukom a szemem, még most is látom a csodálatos látványt , a parádét, mely elénk tárulhatott. A végén pedig hazánk fiai külön büszkék lehettek, mikor a zenészek bemutatták azt a piros-fehér-zöld zászlót, melyen az állt, hogy Hungarian Fans of Alice Cooper.

Alice Cooper tulajdonképpen azért a kedvenc énekesem, mert a dalaiba teljesen bele tudom élni magam, át tudok szellemülni: dalaitól elfog a rettegés és a hideg futkos a hátamon, érzem magam tőlük szenvedélyesnek és fiatalnak, vagy épp válok szerelmessé és morzsolok el egy-két könnycseppet. A számai által képes vagyok elszakadni a világtól, hiszen olyan érzelmeket hoz fel belőlem, melyre szinte semmilyen másik együttes nem volt még képes. Hasonló érzések törtek fel bennem a koncert alatt, szinte egy teljesen másik világban találtam magam, egy igazi rémálomban, egy érzelmi hullámvasútban, melyhez zseniálisan asszisztált a parádés látvány és az amit Alice művelt a színpadon. A dalok és a látvány fantasztikusan dolgozott együtt, melynek köszönhetően már az első perctől fogva felszabadultan szórakozhatott az ember, s melynek minden percét át tudta élni. Nem véletlenül gondolom úgy, hogy az énekes záró gondolatai tökéletesen leírják az egész koncertet: kik játszották Alice Cooper szerepét? Mi!

Értékelés: 10/10

Kele-man

Képek forrásai:

index.hu

szekesfehervar.hu

kisalfold.hu

Alice Cooper hivatalos Facebook oldala

Be the first to comment on "Alice Cooper-FEZEN Fesztivál (2017)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*