Damien Forrestal – Doom: A pokol kapui (1995)

Aki a kilencvenes években nőtt fel, az bizonyára emlékszik az ID Software méltán népszerű, már-már kultikus szinten elérő – egyébiránt pedig az akkori korszakban kiváló szórakoztatást nyújtó – FPS-jére, melyben mindenféle csúf és undormányos, nem evilági monsztereket kellett lőni bizarr, high-tech marsi környezetben. Azt viszont már alig tudja valaki, hogy a játékot követően a Valhalla Páholy nevű kiadónál megjelent egy nem hivatalos regény (egészen pontosan kettő), melynek szerzője a külföldi álnévvel ellentétben ízig-vérig magyar volt; nem más, mint a fantasy és sci-fi író Gáspár András.

Jövőben játszódó történetünkben előbb megismerkedhetünk egy A. A. Milne (Micimackó, haha!) nevű taktikai tiszttel, akinek bombatámadás miatt széthullott teste jelenleg javítás alatt áll, ám egy egzoszkeletonba telepített tudata a Mars felé tart, hogy aztán ott egy, a csernobili katasztrófa által szétmutálódott, emberfeletti erővel rendelkező, ámde csekély értelmi képességű, Oleg Gontar nevű, harcedzett ukrán monstrumba tegyék, mintegy őt irányító agyként. Küldetésük nem más, minthogy megállítsák a hesperiai börtönlázadásban a rabok élére állt, hihetetlen karizmával (és persze gonoszsággal) megáldott vallási vezetőt – ha már egyszer a helyi erőknek nem sikerült -, ugyanis félő, hogy mielőbb eljut az UAC nevű kísérleti bázison lévő Tükrökhöz, amelyek utat nyithatnak egy általunk eddig ismeretlen dimenzióba, és akkor eljön a pokol…

Damien Forrestal és Josh Keegan, vagyis Gáspár András és Szántai Zsolt párosa által papírra vetett történet az író(k) sci-fi és fantasy múltja miatt egyáltalán nem nevezhető egy amatőr és kontár munkának, de azért az irodalmi igényességtől meglehetősen távol van, haha! Ha egy szóval kéne jellemeznem ezt a regényt, aminek sem megírására, sem pedig hivatalos kiadására nem kaptak engedélyt az eredeti DOOM játék készítőitől – és gondolom a kérelem fel sem merült -, akkor csak annyit mondanék: BADASS.

Habár a távoli jövő sci-fi kulisszái között indító mű nyelvezete számomra felért egy B-film klisés vagányságával, azért nekem kicsit mégis szoknom kellett a sok high-tech izét meg ilyen-olyan bizbazt – bevallom nem sok sci-fit olvastam a közelmúltban. Maguk a fejezetek stílszerűen a játékot alkotó file-neveket kapták, de nem csak ez az egyetlen belsős poén; esetenként még a game-cheatek – ugye emlékeztek még rá: IDKFA, IDDQD stb. – is felbukkannak ilyen-olyan beütendő kód formájában, haha! Az meg, hogy a létesítményben való flangálás és ipari szörnyirtás közben egyszer-egyszer random feltölti magát életerővel egy fecskendő képében vagy új testpajzsot vesz fel az elhasznált helyett, esetenként a térkép bejárt (láthatóan rajzolt) részeire tekint mind-mind priceless momentum – már aki játszott valaha is az eredeti DOOM-mal.

Különösen tetszett az a mitológia, amit a Tükrökhöz kreáltak – mint valami emberiségnél ősibb, megfejthetetlen és misztikus jelenség -, egyaránt beleszőve a dínók kihalását, és a tunguszkai meteor becsapódását, de maga a jövőben zajló többszörös tudat-társítás koncepciója is elég bizarr volt ahhoz, hogy élvezzem. Akárcsak a Fuentes-ről szóló aktában lévő rajzok leírását, amik már-már előrevetítették milyen szörnyűségekre is számíthatnak hőseink.

Helyenként – főleg a korai fejezetekben – Fuentes elvakult gondolatmenetét követhetjük nyomon, ám legtöbbször Milne és Gontar egymásra reflektáló, ide-oda váltakozó nézőpontjának kontrasztja áll a középpontban. Egy ideig szórakoztatónak, talán még poénosnak is tűnhet, ahogy az intelligenciában kimagasló százados és az ukrán agyalágyult egymásra licitálva löki a saját egyéniségéhez illő stílusban fogant vakerját – miközben természetesen a DOOM játék pályáihoz hasonló folyosókon caplatunk velük végig, mindenféle brutális szörnyfajzattal viaskodva -, de egy idő után engem már például rohadtul fárasztottak Gontar direkt botrányos helyesírással leközölt primitív marhaságai. Hosszú távon elég fárasztó tud lenni, legalábbis nekem az volt.

Végezetül pedig had idézzek egy blogbejegyzésből, ami azt hiszem, hűen tükrözi a könyv mibenlétét: “Nem hivatalos játékregénynek elmegy, meglepően olvasható példány a magyar könyvkiadás kilencvenes évekre jellemző, szerzői jogokat, esztétikus kinézetet, minőségi fordítást és szöveget semmibe vevő, sötét korszakából.”

Én csak annyit tennék még hozzá, hogy aki e cikk olvasását követően kedvet kapott egy helyenként kissé horrorisztikus hangulatú, ámde legnagyobbrészt akció-sci-fi jellegű TRASH-regényhez – igen, ez a pontos szó rá, sokáig kerestem -, az nyugodtan begépelheti mindenki kedvenc keresőjébe, hogy ingyen és bérmentve hozzájusson. Mert egy ilyen Bűnös Élvezetet nem szabad pusztán pénzért árulni, haha!

Értékelés: 8/10

eyescream

Be the first to comment on "Damien Forrestal – Doom: A pokol kapui (1995)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*