Csányi Vilmos: Ő ott bent (könyv; 2016)

ő ott bent coverTúlzás nélkül állíthatjuk, hogy a mesterséges intelligencia korunk legfeldolgozottabb, legelcsépeltebb témája; láttunk vérengző robotokat a Terminatorban, rémisztően higgadt engedetlen konpjútert HAL 9000 képében, gondoskodó szuperintelligenciákat, mint Asimov Multivac-jai vagy romantikus érzelmek tárgyát a Her-ben. És akkor még nem is említettük a Mátrixot, a Ghost in the Shellt, a Chappie-t, a Transzcendenst, Ultront, a Generator Rex-et, vagy úgy bármelyik közepes sci-fit valaha. Szóval aki újat akar mondani a témában, annak roppant nehéz dolga van. Többnyire nem is sikerül.

Nem sikerült Csányi Vilmosnak sem, aki az Ő ott bent című regénnyel kóstolt bele először a sci-fibe; korábban több sikeres, biológiára, etológiára, viselkedéstanra épülő tudományos igényű állatregényt írt. A tudományos igényűt pedig nem hízelgő jelzőnek használom, Csányi tényleg a Magyar Tudományos Akadémia tagja, fő szakterülete a biológia, biokémia, az etológia, az állati és emberi viselkedés, valamint a biológiai és kulturális evolúció. Ez utóbbi téma az Ő ott bent alapja; nagyjából az az elmélet lényege (és bocsássatok meg, ha szakszerűtlennek hangzanék, bölcsész vagyok), hogy az evolúció nem csak biológiai, hanem pszichológiai, társadalmi, technológiai és kulturális szinten is megtörténik, legalábbis meg kellene történnie. Sok aspiráns sci-fi-író szokott elhasalni azon, hogy még laikus szinten sincs tisztában a “sci” részével a munkájának – Csányinál ez a probléma a legkevésbé sem áll fenn.

Nem, itt egészen más problémák vannak. A történet egy Christian nevű program körül forog, akit egy élő, hús-vér ember, egy veszprémi kultúrantropológia-professzor “beszkennelésével” alkottak meg. Christian gyorsan megtanulja egyre fejlettebbé írni a saját programkódját, kiszabadul az internetre, és egy védelmező, majdnem-omnipotens, jóságos őrangyalként igazgatja a világot az emberek helyett (például a javak egyenletes elosztását, amire még visszatérünk), mellette persze teret engedve az emberi kreativitásnak, és elhozza a tökéletes utópiát. Nos, nincs olyan sci-fiben járatos ember, akinek erről ne Asimov jutna eszébe, pontosabban a Multivac szuperkompjúter, ami a föld gazdaságát irányítja (és az egyik kedvenc novellámban megegyezik önmagával, hogy az emberek ettől eltunyulnak, ezért szándékosan elrontja magát, hogy ne bízzanak benne többé), vagy R. Daneel Olivaw, aki transzdimenzionálissá lényegülve egyengeti az emberiség útját a galaxis és az egész világegyetem meghódítása felé. De a közelmúltban bemutatott és annak rendje s módja szerint megbukott Transzcendens című Johnny Depp-mozitól kezdve a Futurama vonatkozó epizódjáig túl sok történet szól pontosan ugyan erről. Az elcsépelt történet mellé sablonos papírkaraktereket és életszerűtlen dialógusokat kapunk (néha oldalszámra pontosan meg tudom mondani, melyik regényből emel át karaktereket… egy pszichológusnő, aki mesteréses intelligenciákkal foglalkozik? Really? Soha, soha nem hallottam még csak hasonlóról sem…); szinte ordít a könyvről, hogy a cselekményt csak utólag ragasztották a szuperintelligenciáról és szingularitásról elmélkedő esszék köré, hogy sci-fi-regényként jobban marketingelhető legyen, mint egy esszékötet. Pedig rengeteget dobna a dolgon, ha nem regényformában, hanem például fiktív interjúként, vagy egyfajta “Utazás a gépházam körül” monológként látnánk ezeket a gondolatokat.

Mert a gondolatok néha egészen zseniálisak, és olyan kérdéseket tárgyalnak, amiket még nem érintett a mesterséges intelligenciák irodalma; például hogy hogy fogadja az angyalföldi kisnyugdíjas nagymamád, hogy egy számítógépprogrammal randizol? Vagy ott vannak azok a kérdések, amik a magyar szettingből erednek: például hogyan tervezi megoldani egy szuperintelligens program a korrupció problémáját? Amikor Christian erről beszél, komolyan a padlóról szedegettem az állam, annyira eredeti és váratlan volt a válasza. Ez egyébként egy remek út a magyar fantasy/sci-fi/horror-irodalom előtt; Veres Attila: Odakint sötétebb című regényének sikerén is látszik, hogy érdemes klasszikus témákat kombinálni tipikusan magyar életérzéssel és élethelyzetekkel.

A párbeszédeket (különösen a romantikusnak szántakat) nem számítva egész korrekt gondolatkísérlet ez, egészen a végéig, amikor eljön az alcímben beharangozott utópia, és a Christian nevű program megoldja a világ összes problémáját. Ezt úgy sikerül neki, hogy mindenkinek alanyi jogon jár a lakhatás, az étel, számítógép és mobiltelefon, közös világpénzt vezet be, aminek egyébként is csak szimbolikus jelentősége van, mert szinten tartja az árfolyamot, mindenkivel megbeszéli, hogy ne legyen erőszakos és ne csináljon csúnya dolgokat. Tán még a füvet is legalizálják, és az egész emberiség egymás kezét fogva énekel egy úttörőindulót.

Ezzel a képpel csak részben az a baj, hogy egy olyan rendszert mutat be, ami nem működőképes; legalábbis egy nagyon hasonlót anyáméknak sikerült megdönteni alig ötven év fennállás után, ami történelmi léptékben csupán egy szempillantás. Nagyobbik részben az a baj, hogy az ember egész egyszerűen nem így működik. Nem látjuk, hogy reagálnak az emberek Christian techno-szocializmusára (mert ahol mindenkinek alanyi jogon jár a középosztálybeli ellátás, a teljesítménynek nincs anyagi vonzata, és az árfolyam befagyasztásával semlegesítik a Piac láthatatlan kezét, azt bizony szocializmusnak szokás nevezni), nem látjuk, hogy bárki komolyan lázadozna ellene. Csak azt látjuk, hogy aki kételkedik, az fél órát beszélget a géppel (zárt ajtók mögött, nem tudjuk, miről), és utána nem kételkedik többé… de most komolyan? A texasi redneck, aki a társadalombiztosítás említésétől is idegrohamot kap, fél óra beszélgetés után ünnepelve fogadja a feltétel nélküli alapjövedelem gondolatát? És ha már említettük a magyar környezetet: a történet végét egy angolszász országba helyezi az író, így soha nem tudjuk meg, hogy reagálna a volt keleti blokk egyik országa, ha alig hatvan év után (a regény a 2050-es évek környékén játszódik) újra valami mindenttudónak és mindentlátónak mondott dolog akarja irányítani az életét – pedig biztos, hogy roppant érdekes problémák merülnének föl, olyan történelmi párhuzamok és traumák, amit nem lehet egy fél órás beszélgetéssel elintézni.

Összességében ennek a regénynek nem, vagy nem ilyen formában kellett volna megszületnie. Sokkal szívesebben olvastam volna egy esszékötetet ugyanebben a témában, ahol nem kell átküzdeni magam a nyögvenyelős dialógusokon, a sablonos cselekményen és a valószerűtlen lezáráson. Viszont ha elég mazochista vagy, érdekes gondolatokat hámozhatsz ki ebből a katyvaszból.

Értékelés: 3/10

Annie

 

moly moly.hu logo

Be the first to comment on "Csányi Vilmos: Ő ott bent (könyv; 2016)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*